Keresett kifejezés: euró forint infláció | Találatok száma: 3487 Új keresés

Máris ellentét lenne Simor és Gyurcsány között?

A forint jelenlegi euróval szembeni árfolyama kedvező az infláció mérséklésére, az erős fizetőeszköz pedig hatékonyságjavulási kényszert jelent a vállalatok számára - mondta a mai újabb parlamenti bizottsági meghallgatásán Simor András. Az erős forint és a hatékonyságjavulás témakörét a leendő MNB-elnök tegnapi meghallgatásán is érintette.

Piaci reakciók a délutáni jegybanki fejleményekre

A forint minimális erősödést, míg főként a hosszabb hozamok mérsékelt csökkenést mutattak röviddel délután 3 óra előtt a kamatdöntésre, ennek jegybanki indoklására és az időközben folyó sajtótájékoztatón elhangzottakra. A várakozásoknak megfelelően 8%-on maradt az irányadó ráta, melynek legfőbb indoka, hogy jelentősen csökkent a szabály alapú 2008-as inflációs előrejelzés (elsősorban az alacsonyabb olajár és az erősebb forintárfolyam hatása miatt).

Mi a friss inflációs előrejelzés legfőbb üzenete?

A friss előrejelzés legfontosabb üzenete, hogy a monetáris politika számára releváns időtávon - a jegybanki stáb alapfeltevéseinek teljesülése esetén - az infláció a korábban vártnál alacsonyabb lehet. A következő hónapokban a novemberben jelzettnél magasabb - 9 százalék körüli - infláció várható, majd az év végétől a korábbi előrejelzésnél is gyorsabb inflációcsökkenés várható, így a 2008-as éves átlagos infláció a középtávú cél közelébe kerülhet. Bár a ma megjelent inflációs jelentésben (időközi felülvizsgálat, mely a novemberi teljeskörű előrejelzés alappályájára épül) számszerűen jelentős mértékben változott inflációs pálya, a jegybanki stáb középtávú makrogazdasági folyamatokról alkotott képe a főbb irányokat, közgazdasági összefüggéseket illetően nem módosult.

Simor az árfolyampolitikáról, euróról, monetáris tanácsról, saját szerepéről - összefoglaló

Elkötelezettségét hangoztatta az inflációs célkövetés rendszerének folytatására a mai összevont parlamenti bizottsági meghallgatáson Simor András és a jegybank elsődleges céljának az árstabilitás megteremtését nevezte, melynek veszélyeztetése nélkül támogatásáról biztosította a kormányt annak gazdaságpolitikája kapcsán. Lényeges az is, hogy a leendő jegybankelnök különösen fontosnak tartja a jó együttműködés kialakítását az MNB és a kormány között, illetve jelzése szerint ritkábban (csak szükséges esetekben, pl. inflációt, árstabilitást érintő kérdésekben) szólal majd meg. Akkor is hangsúlyosan támaszkodik majd a jegybank és a monetáris tanács álláspontjára (saját véleményét háttérbe szorítva).

Az, hogy ellenszavazat nélkül fogadta el mindkét bizottság Simor elnökké való kinevezési javaslatát, arra vall, hogy az ellenzék sem talált rajta igazi "fogást", és a későbbi esetleges támadások esélye is kisebb. Az alábbiakban a mai meghallgatáson elhangzott információkat foglaljuk össze, linkkel jelezve az adott cikkeket, amelyek bővebb tartalommal szolgálnak.

Stabil forint - új történelmi csúcson a külföldiek állampapír-állománya

A reggeli enyhe gyengülést a délután során mérsékelt forinterősödés követte, így a forint/euro kurzus mai nyitószint körülre jutott vissza (252.10-252.40). A régióban a lengyel zloty és a szlovák korona lényegében stagnált (3.88 és 34.35 körül), míg a cseh korona minimálisan gyengült az euróval szemben (28.40-ig). A befektetők a hétfői magyar kamatdöntésre és inflációs jelentésre figyeltek már ma is.

Intenzív hozamcsökkenés és gazdasági növekedéslassulás előtt állunk

Az egy hónappal korábban gondoltnál (8.7%) kissé magasabban, várhatóan 8.9%-on tetőzhet majd márciusban az infláció, az adó- és áremelések keltette inflációs hullám azonban az elemzők többsége szerint 2009-re levonul - derül ki a Reuters februári átfogó felméréséből. Összhangban a portfolio.hu konszenzusával, a hírügynökségi körkép szerint is befejeződött a kamatemelési sorozat, idén év végére 7%-ra, 2008 decemberére 6%-ra csökkenhet a jegybanki irányadó ráta. Ez jelentős állampapír-piaci hozamcsökkenésekhez járulhat hozzá. Az elemzői válaszok alapján az látszik, hogy a magyar gazdaság növekedéslassulásának java még előttünk áll.

Minimális a japán lépés hatása a forintra - jön az USA-infláció

Mind a magyar, mind a feltörekvő piacok egészére, a várttól eltérően minimális hatással volt a hajnali japán kamatemelés (0.25%-ról 0.50%-ra). A forint/euro jegyzések a tegnap késő esti 251.80-252.10 körülről a reggeli lényegében stabil nyitás után 252.50 körülig emelkedtek. A lengyel zloty az euróval, míg a török líra és a dél-afrikai rand a dollárral szemben minimális leértékelődést mutat, miközben a zöldhasú lényegében stabil volt a világpiacon.

Enyhe forintgyengülés, csökkenő rövid hozamok - mire számít a piac?

A reggeli 251.50 körüli nyitószintről késő délutánra 252.50-253 közé emelkedtek a forint/euro jegyzések. Alapvetően csendes volt a nap, nagyobb piacmozgató fejlemény nem látott napvilágot, bár a reggel megjelent decemberi bérstatisztikák óvatosságra inthetik a következő jegybanki lépésként kamatcsökkentésre számító befektetőket.

Egyhónapos csúcsról fordult a forint - nem hatottak a fontos hírek sem

Nem volt további említésre méltó piaci hatása Simor András jegybankelnökké való jelölésének a mai nap során, és egyelőre az sem okozott nagyobb mozgásokat, hogy a kormány első ránézésre kedvezőtlennek tűnő megállapodást kötött a közszféra képviselőivel. A forint/euro jegyzések a délután során a magyar fizetőeszköz szempontjából egy hónapos csúcsra jutottak 251.10 környékén, majd visszagyengült a napközben jellemző 251.50-252 közötti sávba a forint.

Újra kulcsszinten a forint - intenzív hosszú oldali hozamcsökkenés

Késő délutánra ismét a korábban rendre erős ellenállásnak bizonyuló 252.50-ig süllyedt a forint/euro jegyzések, melyhez Ben Bernanke Fed-elnök mai szenátusi meghallgatásra készített beszédének tartalma is hozzájárulhatott. Ennek nyomán kis mértékű líra és randerősödés mutatkozik, mely régiónkra is hat, bár a nap eddigi részében a zloty és a szlovák korona stagnált, míg a cseh korona kissé gyengült az euróhoz képest. Az amerikai kamatcsökkentési várakozások élénkülése nyomán a dollár hanyatlásnak indult, így a forint dollárral szembeni reggeli 194 feletti jegyzési délelőtt és késő délután nagyobb lépésben süllyedtek, jelenleg már 192 közelében járnak.

Enyhe forinterősödés a holnapi inflációs és növekedési adatok előtt

A reggeli 255 körüli nyitáshoz képest napközben enyhe forinterősödés mutatkozott: az euróval szembeni jegyzések 253.70-254-ig süllyedtek kora estére. A régiós devizáknál is - különböző mértékű - erősödés volt megfigyelhető. A szlovák korona 1 hónapos csúcsra emelkedett a ma közzétett erős negyedik negyedéves GDP-adat és a repotender eredménye miatt az euróhoz képest, míg a zloty-befektetők inkább kiváró álláspontra helyezkedtek a csütörtöki bér- és inflációs adatok előtt.

Lanyhuló GDP-növekedés, "beragadó" infláció - mit várnak az elemzők?

A kormányzati kiigazító intézkedéseknek köszönhetően 3.5%-ra lassulhatott a magyar gazdaság növekedési üteme a tavalyi negyedik negyedévben, míg az infláció idén januárban 7.55%-ra ugorhatott - derül ki a portfolio.hu által összesen 18 elemző megkérdezésével végzett felmérésből. A Központi Statisztikai Hivatal holnap reggel közli az adatokat. A felmérés legnagyobb érdekessége, hogy a 2007-es éves átlagos inflációra vonatkozó konszenzus csaknem egy teljes százalékponttal magasabb lett (7.1%), mint a kormányzati előrejelzés (6.2%) és lényegesen magasabb a szűk egy hónapja közölt 6.5%-os Reuters-konszenzusnál is. Ez arra utal, hogy számos elemző most már az infláció tartósabban magas (8% feletti) szinten maradásával ("beragadásával") számol a több hullámban érkező hatósági árintézkedések miatt, ami növeli az esetlegesen megjelenő másodlagos hatások esélyét, így akár kamatemelést is maga után vonhat.

A kabinet által tervezettnél (2.2%) várhatóan gyorsabb GDP-bővülés (januári Reuters-konszenzus: 2.5%) és jóval magasabb infláció az adóbevételek oldaláról erősen támogathatja az államháztartási hiány tervezett (vagy azt is meghaladó mértékű) lefaragását. Másrészről azonban a korábban gondoltnál is nagyobb reálbér-csökkenéssel kell szembe néznünk.

Elaludtak a forintbefektetők?

Szinte teljesen mozdulatlan a forint/euro kurzus reggel óta, miközben a többi visegrádi deviza kissé veszített értékéből a közös európai fizetőeszközzel szemben. A zloty/euro kurzus délelőtt a 3.90-es kulcsszint fölé lépett. A hétvégi G7-nyilatkozatoknak azonban sem térségünkben, sem a tágabb feltörekvő piaci univerzumban nem volt komolyabb hatása. A török líra stagnál, míg a dél-afrikai rand mérsékelten gyengül a dollárhoz viszonyítva reggel óta.

Elvált társától a forint - történelmi csúcsra ugrott a külföldi állomány

Miközben a forint minimálisan erősödött, addig a zloty mintegy 0.4%-kal gyengült a mai kereskedés során az euróval szemben. A két fizetőeszköz rendszerint egy irányba hasonló árfolyampályát leírva mozog. A szlovák korona enyhén erősödött, míg a cseh stagnált ma a közös európai fizetőeszközzel szemben.

Kéthetes csúcson a forint - nincs szó fordulatról (kereskedői vélemény)

A reggeli 253.50-254 körüli szintekről egészen 252.50-ig erősödött a délutáni órákra a forint az euróval szemben, ami kéthetes csúcsnak felel meg a magyar fizetőeszköz szempontjából. Később 253 fölé kanyarodott vissza a kurzus. Nincs az árfolyam-mozgás mögött nagyobb vételi erő, inkább technikai jellegű erősödésről beszélhetünk egy alapvetően enyhe forintgyengülési csatornában - fejtette ki véleményét Kovács Szilárd.

Vezet a régiós gyengülésben a forint - veszélyforrások

Múlt hétfőtől máig a forint gyengült a visegrádi devizák közül a legnagyobb (közel 3%-os) mértékben az euróval szemben úgy is, hogy hazánkban messze a legmagasabb a kamatszint. Mindez ráadásul úgy következett be, hogy rövid távon még nőtt is az esély arra, hogy a magyar kamat tovább emelkedjen. A második legnagyobb értékvesztést a zloty szenvedte el mintegy 2.5%-kal. A hazai leértékelődés főként azzal állhat összefüggésben, hogy a mindenkire ható külső figyelmeztető jelek mellett több belső bizonytalanság is borzolja a befektetők kedélyét, de technikai tényező is szerepet játszhat (szándékos forintgyengítés a jegybanki kamatemelés "bebiztosítására"). A forint leértékelődésének mértéke emellett a hazai piac sokszor emlegetett törékenységét is visszatükrözi. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a magyar makrogazdasági kilátások most lényegesen jobbak, mint a tavaly márciusban elindult nagy forintgyengülési hullám kezdetén voltak, így a tavalyihoz hasonló mértékű forintgyengülésre megítélésünk szerint nem kell számítani.

Rossz előjel holnapra: 258 közelében is megfordult az euro

Kora este újabb forintgyengülési hullám bontakozott ki, melyben az euróval szembeni jegyzések a múlt csütörtök-pénteki szintnél is magasabbra, egészen 257.60-257.80-ig ugrottak. A 257.25-ös szint feletti utolsó mai jegyzések technikai elemzési szempontból holnap újabb gyengülés felé mutatnának.

Idegtépő nap a forintpiacon - készülődés (2.)

Hirtelen irányváltások, nagy kilengések, bizonytalan rövid távú kilátások jellemezték a forintpiac mai napját. Az euróval szembeni jegyzések a reggeli 257 feletti szintekről délelőtt 10 órára 256 alá süllyedtek, majd visszafordulás következett. A kora délutáni órákban tovább enyhülő pesszimizmus nyomán egészen 255-ig húzták a magyar fizetőeszközt, késő délután azonban ismét 256.50 körül mozgott a kurzus. A határidős kamatlábmegállapodások (FRA) arra utalnak, hogy a befektetők felkészülnek/felkészültek egy 25 bp-os kamatemelésre 1-3 hónapos időtávon belül.

Járai Zsigmond az év jegybankára

A 2006. év európai jegybankárának választotta Járai Zsigmondot a The Banker magazin. A nemzetközi elismerés külön kiemeli a Magyar Nemzeti Bank elnökének töretlen elkötelezettségét az infláció leszorítására, és a jegybank függetlenségének megőrzésére.

Hirtelen irányváltások a forintpiacon - enyhe hozamemelkedés

Többszöri hirtelen irányváltások jellemezték ma a bankközi devizapiac forint szekcióját: a forint/euro jegyzések a 253.50-255 közötti sávban többször megmegfordultak, végül a reggeli 254-es nyitószint környékén pihenhet meg a kurzus. A szokásos napon belülinél nagyobb kilengések voltak megfigyelhetők a régióban is. A zloty a 3.88-3.89-es sávban hullámzott, míg a cseh korona 2 hónapos mélypontra esett délután (28.15 körül), ahonnan 28.05-ig tudott fordítani kora estére. A szlovák korona nem tudta ledolgozni reggeli közel fél százalékos euróval szembeni gyengülését, így 35 felett zárhatja a mai napot.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...