Keresett kifejezés: euró forint infláció | Találatok száma: 3487 Új keresés

Lufi az amerikai részvénypiacon (Quaestor)

A Quaestor elemzői egyedül az OTP mögött látnak igazi sztorit a magyar részvények közül - derül ki a Questor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. immár a negyedik alkalommal kiadott "Navigátor" című kiadványából, amely a hazai és a nemzetközi gazdasági élet fontosabb folyamatainak elemzését tartalmazza.

Karvalits: elérhetők a mostani forintárfolyam mellett az inflációs célok

Az ingadozási sávon belüli, jelenlegi körüli forintárfolyam mellett elérhető a Magyar Nemzeti Bank közép távú, 2008-as és 2009-es inflációs célja - jegyezte meg a Duna Televízió ma reggeli műsorában Karvalits Ferenc, a bank alelnöke. A monetáris tanács tagja hangsúlyozta, hogy az MNB-nek továbbra sincs árfolyamcélja. Parlamenti vizsgálóbizottsági meghallgatásához hasonlóan ismét úgy fogalmazott, hogy bár elméletileg konfliktusba kerülhet egymással a jegybank közép távú inflációs célja és a forint intervenciós sávjának megléte (amely nem engedi, hogy az euró ára 240.01 alá süllyedjen), de ez a helyzet jelenleg nem áll fenn.

250 közelében járt az euró, emelkedő hozamok

A reggeli 249-249.30 körüli nyitást követően mérsékelt forintgyengülés mutatkozik a bankközi piacon összhangban a régióval. A jegyzések 249.70-250-ig emelkedtek, miközben a referencia-lejáratoknál a hozamok mintegy 2-5 bp-tal emelkedtek tegnap késő délutánhoz képest. 11 óra után 249.30-249.60 körül mozgott a kurzus.

Veres: nincs bérinflációs veszély, "van bölcsesség" a 250-260 közötti forint ideálisságában

A bérinfláció veszélye ma Magyarországon nem reális - így reagált Veres János pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Bank májusi inflációs jelentésére, amely szerint az elmúlt hónapok magas bérdinamikája - amelynek csak kisebb részét magyarázhatja a gazdaság kifehéredése - középtávon bizonyosan nem konzisztens az árstabilitással. A pénzügyminiszter a Gazdasági Rádió tegnapi a Nap Vendége műsorában jelezte: nem tesz jót a gazdaságnak, ha a költségvetési mellett a monetáris politika is szigorú, így közvetetten arra utalt, hétfőn csökkentette volna az irányadó kamatot.

GKI: várhatóan nem változik az árfolyamrendszer

A magyar gazdaságban 2006 közepe óta gazdaságpolitikai-egyensúlyi fordulat zajlik - áll a GKI elemzésében. 2007 tavaszára a GKI szerint egyértelművé vált, hogy a fordulat jó irányú (a külső és a belső pénzügyi egyensúly jelentősen javul), ugyanakkor számottevő feszültségekkel és több területen (növekedés, infláció, munkanélküliség) elkerülhetetlenül romló mutatókkal jár. A költségvetési konszolidáció fájdalmas, de eredményes. Az állami tevékenység megkezdődött átfogó reformja még nagyon töredékes, egyes társadalmi rétegek vélt vagy valós érdekeivel ütközik és számos kisebb-nagyobb technikai-politikai hibával terhelt. Eközben az EU-ban nem lankad a konjunkturális élénkülés, a német gazdaság kifejezetten robosztus növekedést produkál. A közép-európai országokban részben erre, részben a belföldi fogyasztás ugrásszerű emelkedésére épülve látványos növekedés-gyorsulás megy végbe. Magyarország a szükségszerű kiigazítás miatt most kimarad ebből, bár az exportképes ágazatok eredményesen kihasználják a konjunktúrát - állítja a GKI.

Részvénypiac: számítanak-e még emelkedésre a profi befektetők?

Bár a historikus tapasztalatok szerint a nyár nem feltétlenül töltheti el optimizmussal a részvénypiaci szereplőket, a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők szerint nem kell katasztrófára felkészülni. Kisebb korrekció ugyan jöhet, de ezt maximum vételi jelként kell értelmezni, hiszen az év végéig összességében várhatóan felfele kúsznak majd a részvényárak. A kép azért nem ennyire egyértelmű, érdemes elolvasni mind a 4 alapkezelői véleményt. Mit érdemes venni? Mire számíthatunk? A kis, vagy a nagy papírokkal lehet többet nyerni? Szakértőink válaszolnak...

A 248-as szintet ostromolja a forint

A nyitás utáni órákban tovább folytatódott a forint tegnap délután megindult erősödése. A hétfői kamatdöntés után (a jegybank inflációs bizonytalanságokra hivatkozva nem csökkentette az irányadó rátát, pedig benne volt a levegőben) 250 Ft/euró alá süllyedt a kurzus, ma pedig már a 248-as szintet ostromolja az árfolyam.

Megrántották a forintot a kamatdöntésre és az inflációs jelentésre (2.)

Közel egy forintot esett az euró ára rögtön a kamatdöntést, illetőleg az inflációs jelentés publikálását követően. A monetáris tanács mai ülésén nem változtatott az alapkamaton, így az továbbra is a tavaly novemberben megállapított 8 százalékon maradt. A kikerült inflációs jelentésben a jegybanki elemzők megemelték középtávú inflációs előrejelzéseiket.

"Ha az MNB magabiztos és jól kommunikál..." - karakteres vélemény a mai kamatdöntés előtt

Ma ismét összeült a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, hogy döntsön a kamatokról. Az igencsak megosztott piac ezúttal a szokottnál is izgatottabban várja a döntést, mivel ez lehet az első alkalom, hogy az új jegybankelnök vezetésével tényleges kamatváltoztatásra - kamatcsökkentésre - kerül sor. A piaci szereplők megosztottak az esélyeket illetően, a többség a 8%-on álló kamatszint tartását véli valószínűbbnek, de számos érv hozható fel a kamatcsökkentés mellett is. Az alábbiakban Kondrát Zsolt, az MKB vezető elemzőjének karakteres, kamatcsökkentés melletti véleményét közöljük.

Óvatos forinterősödés a kamatdöntés és inflációs jelentés előtt

A múlt pénteki 250.20-250.50-ről indult a kereskedés ma reggel a bankközi devizapiac forint szekciójában az euróval szemben, majd enyhe forinterősödés bontakozott ki. Az óvatos régiós optimizmus nyomán a szlovák korona pénteken elért 3 hetes mélypontjáról (33.85 körül) tudott fordítani a mai reggel során az euróhoz képest. A török líra kissé erősödött ma reggel a politikai feszültség átmeneti mérséklődése nyomán. A hétvégi G8-ülés zárónyilatkozata nem említette a devizapiaci mozgásokat, ami a kamatkülönbözet kijátszását célzó carry traderek számára "zöld utat" jelenthet, így a magas kamatozású feltörekvő piaci devizák támogató erőt kaphatnak rövid távon. A magyar piacon a délután 2 órakor megjelenő kamatdöntésig és inflációs jelentésig érdemi mozgások nem várhatók.

Csapdahelyzetbe kerülhet az MNB - mi lehet a kiút?

Az elmúlt hónapokban, részben a vártnál kedvezőbben alakult államháztartási hiány miatt, csökkent a forinteszközöktől elvárt kockázati prémium, amely miatt a forinteszközök iránt erősödő kereslet könnyen a forint ingadozási sávja erős szélének közelébe viheti a forint árfolyamát, és az inflációs cél feladására kényszerítheti a jegybankot - hívják fel a figyelmet májusi Makro Monitorjukban az OTP Bank elemzői. Megítélésük szerint a fenti esetleges kimenetel akkor kritikus, ha a középtávú inflációs kilátások nem egyértelműek, ezért röviden sorra vették a lehetséges kimeneteket.

Nem hatottak a kínai lépések a forintra

A kínai kamatemelés és a jüan árfolyamsávjának szélesítése erősítette a japán jent, ami elviekben a carry trade pozíciók jövedelmezőségére kedvezőtlen hatással van, ennek ellenére sem mutatkoztak carry trade pozíciók tömeges lezárására utaló jelek régiónkban. Sőt a délután során a forint minimálisan még erősödni is tudott az euróval szemben. A világ kötvény-, részvény- és devizapiacain a kínai lépések csak korlátozott, inkább átmeneti hatással jártak eddig.

Erősödéssel indította a hetet a forint

Miközben a zloty és a cseh korona stagnál, addig a forint és a szlovák korona kissé erősödik az euróval szemben a hét elején. A forint/euró jegyzések 248-248.30-ról 247.50-247.80-ig süllyedtek. Lényegében ez utóbbi szintről indult múlt csütörtökön a napon belüli 3 egységnyi forintgyengülés. A magyar állampapírok másodpiacán 2-5 bp-os hozamemelkedés látszik a rövidebb referencia-lejáratoknál a péntek délelőtti szintekkel összevetve, míg a hosszabb lejáratoknál stagnálnak a hozamok.

Nyugalommal vette tudomásul a forint a 8.8 százalékos inflációt

Nyugodtan vette a piac tudomásul a várakozásoknál hajszálnyival kedvezőbb inflációs statisztikát. A forint folytatta a nyitást követő moderált erősödését, a tegnap 249.8-ig kúszó jegyzések az euró ellenében a mai napon 248.8-ig süllyedtek vissza.

246 felett az euró - átmeneti hatással jártak Veres szavai

Csupán átmeneti, mérsékelt erősödést generáltak tegnap délután Veres János pénzügyminiszternek a forint sáveltörlésével kapcsolatos megjegyzései. Az euróval szembeni kurzus 246.20 körülről egészen 245.20-ig süllyedt, majd a régió többi devizájának enyhe leértékelődésével párhuzamosan a forint/euró jegyzések is visszaemelkedtek 246 fölé. Ma a délelőtt eddigi szakaszában jellemzően 246.10-246.50 között mozogtak a bankközi jegyzések. Az állampapírok másodpiacán vegyes irányú, csupán 1-3 bp-os hozamváltozások látszanak a referencia-lejáratoknál a tegnap késő délutáni szintekkel összevetve.

Veres a forint sáveltörléséről: nincs napirenden, de foglalkozunk a témával (5.)

"A kormány álláspontja nem változott a témáról, azaz nincs napirenden a forint ingadozási sávja eltörlése", de "érdemes a kérdést megvizsgálni és megvitatni szakmai szempontok szerint és ez jelenleg is zajlik" - mondta el a Reuters-nek adott interjújában Veres János. A pénzügyminiszter jelezte: a jegybank és a tárca illetékesei egy tucatnyi más mellett az árfolyamsáv témájáról is egyeztetnek, "de mindeddig nem sikerült levonnunk olyan következtetést, amely alapján az árfolyamrendszert hirtelen meg kellene változtatni". A tárcavezető kijelentései a korábbiaknál lényegesen megengedőbbnek mutatkoznak a kényes témával kapcsolatban.

JP Morgan: agresszív kamatvágási időszak előtt az MNB, sötét fellegek a láthatáron

Valószínűtlen a forint ingadozási sávja eltörlése, a magyar gazdaság javuló fundamentumai viszont a forint erősödését támogatják, így a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik kiemelt feladata a sáv megvédése lesz akár úgy is, hogy az inflációs kilátások által indokoltnál nagyobb kamatcsökkentéseket hajt végre - állapítják meg tegnap este megjelent magyarországi úti beszámolójukban a JP Morgan londoni elemzői. A szakértők múlt héten jártak hazánkban és a gazdaságpolitikai vezetőkkel folytatott megbeszéléseik alapján 12 hónapos időtávon 150 bázispontos kamatcsökkentésre számítanak a jelenlegi 8.00%-os rátából, melynek első lépcsőfoka májusban jöhet. Amellett, hogy az egészségügyi reform előrehaladása terén pozitív meglepetéssel találkoztak az elemzők, az államháztartási és a folyó fizetési mérleg hiányának 2008-tól kezdődő alakulásában, illetve a közép távú gazdasági növekedés területén sötét fellegek gyülekezését látják.

Itt a PM-reakció: nincs napirenden a sáv megváltoztatása

Nincs napirenden a forint ingadozási sávja megváltoztatása - jelentette ki a Berlinben tartózkodó Veres János a Reuters tudósítása szerint. Veres az euró-zóna pénzügyminisztereinek német fővárosban rendezett összejövetelén kérdésre válaszolva jelentette ki az előbbieket, mely minden bizonnyal a portfolio.hu ebben a témában írt cikkével kapcsolatos reakciónak számít. A pénzügyminiszter jelezte: nem lát különösebb inflációs nyomást a magyar gazdaságban, illetve a kora tavaszi áremelkedési hullámon már túl vagyunk.

Gyökeres fordulatot rejthetnek a sorok! - Mégis belemegy a kormány a sáveltörlésbe?

Nagy figyelem kísérte Simor András MNB-elnök csütörtöki konferencián elmondott beszédének hivatalos szövegét és Gyurcsány Ferenc beszédének szavait, ám a közvélemény elsősorban a monetáris tanács szűkítésének ötletére kapta fel a fejét - és a jelek szerint ez teljesen "lefoglalta" a sajtó és a piaci szereplők figyelmét. Könnyen lehet azonban, hogy a sorok között egy ennél is jelentősebb információ bújik meg: a kormány belemegy a forint ingadozási sávja eltörlésébe.

Mintha mi sem történt volna a forinttal

Lényegében a tegnap késő délutáni szintre erősödött vissza a forint az euróval szemben a tegnap esti és ma reggeli érdemi gyengülés után. A feltörekvő piaci mozgásokat elnézve úgy tűnik, hogy a kínai GDP- és inflációs adatok által ma reggel keltett idegesség elült, a gyengülési hullámot jó vételi lehetőségnek tartották egyes befektetők, a bizalom helyreállni látszik.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...