FONTOS Elvágta Donald Trump Ukrajna támogatását – Mi lesz most az ukrán hadsereggel?

Keresett kifejezés: orbán | Találatok száma: 80045 Új keresés

Van egy terület, ahol hihetetlenül egyoldalú a Közel-Kelet nagy ellentéte, és Izraelnek esélye sincs ebben felzárkóznia

Van egy terület, ahol hihetetlenül egyoldalú a Közel-Kelet nagy ellentéte, és Izraelnek esélye sincs ebben felzárkóznia

A közel-keleti konfliktusok elemzésénél a legtöbb alkalommal kimarad egy alapvető és megkerülhetetlen szempont a demográfiai helyzetkép áttekintése, mivel ez gyakran elfeledett, háttérbe szorított része a tanulmányoknak. Cikksorozatunkban feltárjuk az izraeli-palesztin vita legfontosabb társadalmi aspektusait és annak jövőbeni kilátásait. Az első részben a jeruzsálemi döntéshozókat jelenleg, és a jövőben dilemma elé állító társadalmi kérdéseket mutattuk be, míg a második elemzés esetén a palesztinok demográfiai helyzetébe pillantottunk bele. A sorozatunk harmadik, egyben befejező részében a konfliktusba más módon, de mégis beleavatkozó országok népesedését vizsgáljuk meg.

Most kell Wizz Air részvényeket venni?

Most kell Wizz Air részvényeket venni?

Múlt hét elején ismét a szeptemberi történelmi mélypont közelébe zuhant a Wizz Air árfolyama, az elmúlt napokban azonban határozottan elkezdett életjeleket mutatni a részvény. Éppen ezért megnéztük, hogy mi áll az emelkedés hátterében, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy valóban ajánlott-e most Wizz Air részvényeket vásárolni.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Veszélyben a kulcsfontosságú adókedvezmények? Az ingatlanpiac aggódva figyeli a közelgő amerikai elnökválasztást

Veszélyben a kulcsfontosságú adókedvezmények? Az ingatlanpiac aggódva figyeli a közelgő amerikai elnökválasztást

Az amerikai kereskedelmiingatlan-szektor komoly kihívásokkal néz szembe, és a 2024-es elnökválasztás kimenetele jelentősen befolyásolhatja az ágazat jövőjét. A szektor képviselői azt remélik, hogy a Donald Trump korábbi elnök által bevezetett adókedvezmények és ösztönzők a következő kormányzat alatt is folytatódnak, miközben az ágazat a növekvő késedelmek, rekordszintű üresedési ráták és a megemelkedett finanszírozási költségek miatt szenved - írta meg a Reuters.

Milyen hatással járhat a kormány nagy béremelési terve?

Milyen hatással járhat a kormány nagy béremelési terve?

A kormány a következő három évben jelentős mértékben emelné a minimálbért, amit a munkavállalói képviseletek üdvözölnek, miközben a vállalkozások problémákat látnak. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége a bérterhek csökkentését kéri a kormánytól a jelentős béremelésért cserébe, a költségvetés helyzete azonban rövid távon aligha engedhet meg magának érdemi adó- és járulékcsökkentést. A gyáriparosok arra figyelmeztetnek, hogy a jelentős béremelés veszélyeztetheti a munkahelyeket, miközben az infláció is meglódulhat.

Lesújtó jelentés mutatja mekkora bajban van a bolygó

Lesújtó jelentés mutatja mekkora bajban van a bolygó

A légköri üvegházhatású gázok koncentrációja 2023-ban minden eddiginél magasabb szintet ért el, ami komoly aggodalomra ad okot a szakemberek szeirnt. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) legfrissebb jelentése szerint a szén-dioxid felhalmozódása az elmúlt két évtizedben példátlan ütemben, több mint 10 százalékkal nőtt - írta meg a The Guardian.

Borell: Orbán Viktor grúziai útján nem az EU álláspontját képviseli

Borell: Orbán Viktor grúziai útján nem az EU álláspontját képviseli

Hétfőn két napos látogatásra érkezik Orbán Viktor miniszterelnök és több magyar miniszter Georgiába (Grúziába) a hétvégi helyi választások után, amelyek eredményeit mind a georgiai elnök, mind az Európai Unió vitatja. Josep Borrell, az EU külügyi képviselője egyértelművé is tette, hogy a magyar delegáció látogatása, nem az Európai Uniót képviseli.

Az egymillió forintos bérkérdés

Az egymillió forintos bérkérdés

A közelmúltban kisebb verseny alakult ki a kormány és a Tisza párt között arról, hogy milyen bérszint elérését kínálják a magyar társadalomnak a következő választási ciklus közepére vagy végére. A kormány terve: 1000 eurós minimálbér és egy millió forintos bruttó kereset 2028-ra. A Tisza párté: 1 millió forintos minimálbér 2030-ra.

Orbán Viktor Parragh Lászlóval tárgyalt

Orbán Viktor Parragh Lászlóval tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv 21 intézkedéséről egyeztetett Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Földbe állt a Philips árfolyama

Földbe állt a Philips árfolyama

Az elsősorban orvostechnikai eszközöket gyártó holland Philips jelentősen csökkentette az értékesítési előrejelzését a kínai kereslet drasztikus visszaesése miatt. A cég vezetősége szerint a kínai piac hosszú távon továbbra is vonzó marad, de a jelenlegi bizonytalan piaci feltételek miatt óvatosabb növekedési kilátásokkal számolnak, írta meg a Reuters

Rusvai Miklós: Magyarországon is megjelenhet a halálos majomvírus-változat

Rusvai Miklós: Magyarországon is megjelenhet a halálos majomvírus-változat

Már Németországban is kimutatták a vírus új változatát, és Rusvai Miklós szerint importált esetek több országban is előfordulhatnak. A virológus arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mire kell nagyon figyelniük azoknak, akik üdülni vagy munkavégzés céljából Afrikába utaznak, ahol a megfertőződött betegek 7-8 százaléka életét veszti - írja az Infostart.

Grúz választás: erős üzenetet küldött az EU

Grúz választás: erős üzenetet küldött az EU

A georgiai parlamenti választások során a megfigyelők által kiemelt szabálytalanságok azonnali és átlátható kivizsgálását sürgette vasárnap esti közös közleményében az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság.

Beszédes számok érkeztek: mi lesz így az arannyal?

Beszédes számok érkeztek: mi lesz így az arannyal?

A kínai aranykereslet jelentősen visszaesett az év harmadik negyedévében, ami elsősorban a rekordmagas áraknak és a gazdasági lassulásnak tudható be. A Kínai Aranytanács adatai szerint az ékszerek iránti kereslet különösen nagy mértékben csökkent - írta a Bloomberg.

Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?

Trump vagy Harris lesz az új amerikai elnök? – Hogy érinti ez a befektetéseinket?

A két amerikai elnökjelölt, Kamala Harris és Dondald Trump nagyon másképp gondolkodik a világról, így a befektetéseinkre is nagy hatással lehet az amerikai elnökválasztás. Következő befektetési konferenciánkat, a Portfolio Investment Day 2024-et a november 5-i elnökválasztás másnapján, november 6-án tartjuk, ahol profi szakemberek mondják el, milyen befektetésekben látnak most fantáziát. A konferencián kiemelten foglalkozunk hazai állampapírokkal, hazai és nemzetközi részvényekkel, nyersanyagokkal és kriptoeszközökkel. A részvétel regisztráció után ingyenes. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

Történelmi helyzet alakult ki Magyarországon a naperőmű forradalom miatt, és ez még csak a kezdet

Történelmi helyzet alakult ki Magyarországon a naperőmű forradalom miatt, és ez még csak a kezdet

Az elmúlt hetekben meghaladta Magyarországon a nyáron valaha mért legmagasabb áramfogyasztási csúcsot a naperőművek beépített teljesítőképessége, ami óriási változást jelent a villamosenergia rendszerben, és ez még csak a kezdet – derül ki a Portfolio átfogó elemzéséből. A magyarországi naperőmű forradalom világviszonylatban is az élbolyba helyez minket két lényeges mutatóban, és mindez egyúttal hatalmas kihívásokat is okoz a rendszer egyensúlyban tartása során.

Van egy dolog, amiben egyetért Donald Trump és Kamala Harris: ezen múlik a győzelem

Van egy dolog, amiben egyetért Donald Trump és Kamala Harris: ezen múlik a győzelem

Pennsylvania szinte egyedül dönthet arról 2024-ben, hogy az Egyesült Államok megválasztja-e első női elnökét Kamala Harris személyében, vagy az 1800-as évek végén újrázó Grover Cleveland után Donald Trump lesz-e a második elnök, akit nem egymást követő ciklusokra küldenek vissza a Fehér Házba. A demokrata és a republikánus kampányok tisztában vannak Pennsylvania jelentőségével, és feltűnően kiemelt módon kezelik a "zárókő" államot. Az első és második rész után amerikai körutazásunk utolsó állomásához érkeztünk.

Nem fogadja el a választás eredményét a grúz elnök: tüntetésre hívja az embereket

Nem fogadja el a választás eredményét a grúz elnök: tüntetésre hívja az embereket

Bár közel 100 százalékos feldolgozottság mellett a Grúz Álom párt a szavazatok több mint 54 százalékát szerezte meg a grúziai választásokon, Szalome Zorubasvili grúz elnök bejelentette, hogy nem fogadja el a választási eredményeket, és tüntetésre szólította fel a polgárokat. A tüntetést hétfő estére hirdették, ami egybeesik Orbán Viktor grúziai látogatásának időpontjával - írja a Politico.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.