Merre mozdul az ingatlanpiac?

Közzétette irodapiaci helyzetképét az Eston. Az ingatlanügynökség szerint a budapesti modern bérirodák piacán a 2004-es év emlékezetes volt; rekordmennyiségű irodaterületet béreltek ki. A tavalyi (230 000 négyzetméteres) csúcs idén várhatóan nem ismétlődik meg, de az újonnan átadott és a kibérelt irodák aránya továbbra is optimizmusra ad okot. Az első fél évben hét épületben közel 46 ezer négyzetméternyi irodát adtak át, míg a bérlet-meghosszabbításokkal és az előbérleti szerződésekkel együtt csaknem 120 000 négyzetméternyi területre köttetett megállapodás.

November 29-én tartja a Portfolio.hu ingatlanbefektetési konferenciáját: Property Investment Forum 2005

Ingatlanpiac: 43%-kal több lakás Budapesten

2005. szeptember végéig több mint 23 ezer felépített lakás kapott használatbavételi engedélyt, és több mint 38 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt - közölte a KSH. A használatba vett lakások száma 4%-kal több, az új lakásépítési engedélyeké 9%-kal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában volt. A főváros növekvő súlya mellett a megyei jogú városokban, községekben visszaesett az építkezés.

A Betonút építheti meg a Vértes Centert

Az Európa Ingatlanbefektetési Alap a tatabányai bevásárlóközpont kivitelezésre a Betonút Rt.-t választotta. A cég az egyik legjelentősebb tőkeerővel rendelkező kivitelező cég a hazai piacon.

A Duna-parton fejleszt a TriGránit

A millenniumi városközpont nagyszabású fejlesztési program egy szeletét jelentő egyik irodakomplexum, a Millenniumi Irodák teljes költségvetése közel nettó 7.5 milliárd Ft. 2006 májusában, a tervezettnek megfelelően költőzhetnek be a bérlők a közel 30 ezer négyzetméter bruttó összterületű Duna-parti épületegyüttesbe.

Tovább fejleszt a ProLogis: "az ország egyik legjobbika"

A 2,079 létesítményével, 30 millió nm alapterülettel összesen hetvenhat országban jelenlévő ProLogis, amely piacvezető a disztribúciós létesítmények és szolgáltatások piacán a budapesti Harbor Park területén további 50,000 nm-es fejlesztési potenciállal rendelkezik, amellyel együtt a Park teljes mérete 152,000 nm-re nőhet.

Sikeresen indul a százmiliárdos lakásprojekt- Fókuszban a kétszobás lakások

Még csak egy hónapja kezdték meg az értékesítését az ország legnagyobb lakásprojektjének, mégis az első ütemben felépülő lakások (87) fele már elkelt- jelentette be ma a fejlesztő Engel Group. Az Engel Group az elkövetkezendő tíz évben új városrészt kíván építeni Győrben. A cég megfogalmazása szerint: a projekt szervesen illeszkedik Győr történelmi városnegyedeihez, ugyanakkor XXI. századi életformát képvisel. A százmilliárd forintos beruházás első lépéseként, közel 450 lakást építenek fel több épületben. Az első 87 lakásos ház tervei már készen vannak, az épület lakásainak fele egy hónap alatt a tervezőasztalról elkelt.

Lakáshitel gyorsan, akadályok nélkül - Elindult a CE Credit

Közelmúltban kapta meg működési engedélyét a PSZÁF-tól a Central European Credit Ingatlanhitel Rt, beindultak a folyósítások, sőt már az első törlesztések is. A pénzügyi vállalkozás tevékenysége kiterjed hosszúlejáratú kölcsönök, valamint ingatlanlízing finanszírozás biztosítására az adós jövedelemvizsgálata nélkül, pusztán ingatlan fedezet biztosítása mellett. Az 50 milliós alaptőkével alakult társaság 90%-os tulajdonosa dr. Nobilis Kristóf. A társaság az első két évben 3.5-5 milliárd forintos portfólió és 300-400 ügyfél elérésével számol.

"Borzasztó érdektelenség, olcsó lakások, telkek" - markáns különbségek Szeged és Győr ingatlanpiaca között

Mennyire élhetőek a vidéki nagyvárosok? Országos ingatlanpiaci körképünk során ezúttal Délkelet- és Északnyugat-Magyarország két meghatározó központját hasonlítottuk össze. Szeged és Győr minden tekintetben motorja az adott országrésznek, a környező falvak pedig a nyugodt pihenést megtestesítő életforma szempontjából kínálnak alternatívát. Az alapvető infrastrukturális különbségek, a környező ipari parkok kihasználtságával magyarázható foglalkoztatottsági helyzet jelentős eltéréseket generál a két, egyetemisták által igen kedvelt székhely között, amelyet a fizetőképes kereslet és az irányárak alakulása egyaránt mutat. Összességében a kínálati nyomás mindkét területen érzékelhető, a használt lakások és a tízévesnél idősebb családi házak iránt már alig akad érdeklődő, miközben a lakópark jellegű és új társasházi fejlesztésekbe kezdők hosszabb távon is reménykednek abban, hogy megfelelő áron képesek értékesíteni a lakásokat.

A Portfolio.hu két ingatlanpiaci szakértővel beszélgetett: Császárné Széchenyi Andrea, a szegedi Paletta

Szakértők szemével az ingatlanpiac: áremelkedés kilátásban

A nyugat-európaihoz közelítő hozamszint, a döntő többségében vidéken megvalósuló kiskereskedelmi ingatlanberuházások, a mindenkori inflációt nem meghaladó növekedés a lakáspiacon, stagnáló bérleti díjak és telítettség mellett jelentősen bővülő irodapiac- várhatóan ezek a folyamatok jellemzik a magyar ingatlanpiacot 2010-ig- állapította meg a HVB Bank Ingatlanfinanszírozási Üzletágának tanulmánya.

Még az Arénánál is nagyobb rendezvénykomplexum építése kezdődik - 1 euróért megkapja az állam

3 milliárd forintos beruházással újabb, a Budapest Sportarénánál is nagyobb össz-alapterületű sport- és rendezvénykomplexum építése kezdődik hamarosan a Puskás Ferenc Stadion és Létesítményei területén - írja a Világgazdaság. A Puskás Ferenc Stadion megújítását is tervezi az állam. Ennek megvalósítási ütemezése nagymértékben múlik az UEFA végrehajtó bizottságának november 9-i döntésétől. A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére vonatkozóan a pályázók számát ekkor szűkítik háromra, az utolsó mérlegelési körre. Magyarország Horvátországgal közösen kandidál a rendezésre. Az UEFA december 6-án hirdet győztest.

Rövid távon lassulás, hosszú távon élénkülés?

Elkészítette budapesti ipari ingatlan körképét a DTZ. A tanácsadó szerint a budapesti modern raktáringatlan piac 2005-ig inkább egyenletesen, mint dinamikusan bővült, de mind a fejlesztői, mind a bérlői oldalon erős érdeklődés mutatkozik, mely bíztató a jövőre nézve. 2005. harmadik negyedéves mutatói élénkülést tükröznek, mely a lassú első félév után egyértelműen jó hír. Ha 2005. első három negyedévét a korábbi évek azonos időszakához hasonlítjuk, úgy a lassulás szembetűnő, bár hosszabb távon további fellendülés várható.

Magánnyugdíjpénztári befektetések az ingatlan piacon - Itt az idő?

Érdemes elmenni az intézményi befektetőknek is az ingatlan irányába - hangzott el egy mai sajtótájékoztatón. A hazai magánnyugdíjpénztárak befektetései nemzetközi összehasonlításban erőteljesen koncentráltak. A PSZÁF statisztikái szerint a szektor portfóliójának több mint 95%-a állampapír, jelzálogkötvény, részvény és ezen elemek kombinációját tartalmazó befektetési alapok jegyeiből áll. Az elmúlt másfél év kiemelkedően jó állampapír és részvénypiaci hozamait követően, a jelenlegi piaci kilátások mellett az aktuális befektetési struktúra fenntartása nem indokolható, annak további diverzifikációja szükséges- hangzott el az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár mai sajtótájékoztatóján. Az alternatív befektetési lehetőségek közül az ÉMNYP megítélése szerint elsősorban az ingatlan befektetések kerülhetnek fókuszba középtávon. A szakemberek szerint az ingatlan befektetések megjelenését több tényező is indokolja a magánnyugdíjpénztári portfóliókban: az ingatlanbefektetések stabil jövedelem termelő képessége, a hozamok relatív kis ingadozásán keresztül megjelenő mérsékelt kockázat, illetve az állampapír és részvény befektetésekkel kevéssé együttmozgó hozamok.

A Máriássy Házba navigálták a Navigátort

A Wallis Ingatlan Rt. decemberben adja át IX. kerületi ingatlanfejlesztését, a Máriássy Házat. A történelmi jelentőséggel bíró, "loft" irodáknak is helyet adó irodaház-együttes modern szárnyának mintegy negyedét bérli majd a Navigator Informatika Rt. Jelenleg is előrehaladott tárgyalások folynak az irodaterület további 50%-ának bérbeadásáról.

Moszkva téren a Raiffeisen

A szlovén érdekeltségű HPV Hungary ingatlanfejlesztői csoport eladta a Moszkva Square Business Center irodaházat a Raiffeisen Ingatlan Alap részére közölte az épület bérbeadás- és eladásával megbízott ingatlan-tanácsadó, a Contactual PROPERTY.

Magyar lobbi az útépítésért (V. folyosó)

Észak-déli közúti folyosó kialakításáról fogadtak el ajánlást a Hiányzó kapocs címmel megrendezett konferencián Budapesten. A Magyarország és Szlovákia területén kijelölt százhatvan kilométeres útszakasz az átjárhatóbb európai közlekedést szolgálná.

Bevásárlóközpont lesz a tőzsdéből?

A Pólus Center eladása mellett egy másik jelentős ingatlantranzakciót is bejelentettek a magyar ingatlanpiacon. Öt ingatlannal megduplázta magyarországi portfólióját az Orco Property Group. A társaság szeptember végi bejelentése szerint 5 belvárosi ingatlan vásárolt meg az Ofer Brothers-től. A ingatlanok területe 55,000 négyzetméter.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?