A szemünk láttára ég el a családtámogatások értéke: mire elég ma a 10 millió?

A szemünk láttára ég el a családtámogatások értéke: mire elég ma a 10 millió?

Fontos hír volt néhány évvel ezelőtt a különböző, lakásvásárlást, felújítást vagy bővítést segítő családtámogatások bejelentése. A korábban meghatározott támogatási összegek azonban máig nem változtak, így ezek a lakásárakhoz képest egyre jobban leértékelődtek. A 10 milliós CSOK például ma annyit ér, mint ha 2016-ban 4 milliós támogatást vezettek volna be. Az alábbiakban azt gyűjtöttük össze, hogy az egyes támogatási összegek mennyivel járultak hozzá a megjelenésükkor és mennyivel járulnak hozzá ma egy lakás megvásárlásához, emellett egyfajta esettanulmányként azt is megnéztük, hogy a falusi CSOK hogyan befolyásolhatta az érintett települések lakásárait.

Aranyáron mérik a lakásokat ezen a dunántúli megyeszékhelyen - Íme Veszprém legdrágább és legolcsóbb utcái

Aranyáron mérik a lakásokat ezen a dunántúli megyeszékhelyen - Íme Veszprém legdrágább és legolcsóbb utcái

Korábbi cikkeinkben már bemutattuk azokat a budapesti utcákat, ahol 2021-ben a legmagasabb, és azokat is, ahol a legalacsonyabb árakon cseréltek gazdát a lakások. Emellett Magyarország legdrágább, illetve legolcsóbb községeiről is készítettünk top10-es listát. Most viszont egy ennél is részletesebb, 18 részes cikksorozattal készültünk, ahol a KSH Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021 kiadványa alapján megmutatjuk az összes megyeszékhely legolcsóbb és legdrágább utcáját. Aktuális, 17. részünkben Veszprém legdrágább utcái és Veszprém legolcsóbb utcái kerültek terítékre.

ÉVOSZ: így kellene megreformálni a hazai építőipart

ÉVOSZ: így kellene megreformálni a hazai építőipart

Az építési beruházások iránti kereslet nagymértékű ingadozását el kell kerülni, mert súlyos gondot okoz és irreális költségeket eredményez a vállalkozási aktivitás gyors csökkentésének, vagy bővítésének piaci elvárása. Az ágazat kapacitáskihasználása és hatékonyságának javítása érdekében beruházásokra, technológiai korszerűsítésekre van szükség a vállalkozási szektor részéről - hívta fel a figyelmet az ÉVOSZ.

Borászatot vásárolt a BDPST Group

Borászatot vásárolt a BDPST Group

Megállapodást kötött a tokaji Patricius Borház Zrt. 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról a BDPST Group. A cégcsoport már eddig is jelen volt a borvidéken, ahol az Andrássy Kúria & Spat és annak éttermét üzemelteti.

Dubajban építené meg a Holdat egy ingatlanfejlesztő

Dubajban építené meg a Holdat egy ingatlanfejlesztő

A tavalyi évben harangozták be Dubajban, hogy egy 5 milliárd dolláros projekt keretében megépítenék a Holdat, vagyis egy, az égitestre hasonlító 224 méter átmérőjű szállodát. A gömb alakú épület külső borításán a tervek szerint megjelennek majd a Hold felszínén található kráterek formái is - derül ki a Moon World Resorts Inc. közösségi oldaláról. A beruházás koncepcióját most egy videóban mutatjuk meg.

Mit lép a BKK a jelenlegi körülmények között? - 2,5 millió ember mindennapjairól van szó

Mit lép a BKK a jelenlegi körülmények között? - 2,5 millió ember mindennapjairól van szó

Több mint három éve beszélgettünk utoljára Walter Katalinnal, amikor a BVH Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. élére került új vezetőként. Azóta, egészen pontosan 2021 januárjától, már a BKK vezérigazgatói teendőit látja el, és fejleszti a budapesti közlekedést. Többek között az eddigi tapasztalatairól, a folyamatban lévő fejlesztésekről, a várható új trolikról, villamosokról és buszokról, a digitális jegyek és az automaták kérdéséről, valamint a finanszírozásról, és annak hiányáról is megkérdeztük.

Változás jön a Népligeti felüljárónál

Változás jön a Népligeti felüljárónál

Péntek estétől részleges lezárásra kell készülniük az autósoknak az Üllői út és a Könyves Kálmán körút találkozásánál található felüljárónál.

Hasonló időszak jöhet a lakáspiacon, mint a Covid elején - Nem kell csodát várni

Hasonló időszak jöhet a lakáspiacon, mint a Covid elején - Nem kell csodát várni

Még mindig sok az olyan bizonytalanság, ami akár jelentősen is befolyásolhatja a hazai lakáspiac idei alakulását, ám az OTP Ingatlanpont elemzője szerint mégsem indokolt a tétlen kivárás. Úgy látja: ebben a helyzetben is adódnak lehetőségek, így mindenki megtalálhatja a maga számára gyümölcsöző stratégiát.

Magyar céget vásárolt a francia építőipari óriás

Magyar céget vásárolt a francia építőipari óriás

A Saint-Gobain Hungary közleményéből kiderült, hogy lezárult a REVCO Magyarország Kft. felvásárlási folyamata. A magyar cég homlokzati színező vakolatokkal, kül- és beltéri festékekkel, alapozókkal, felületkezelő anyagokkal, hőszigetelő rendszerekkel, ragasztókkal, lazúrokkal és dekorációs adalékanyagokkal foglalkozik.

Nézd meg, mennyit érnek a lakások a legnyugatibb megyeszékhelyünkön - Mutatjuk Szombathely legolcsóbb és legdrágább utcáit

Nézd meg, mennyit érnek a lakások a legnyugatibb megyeszékhelyünkön - Mutatjuk Szombathely legolcsóbb és legdrágább utcáit

Korábbi cikkeinkben már bemutattuk azokat a budapesti utcákat, ahol 2021-ben a legmagasabb, és azokat is, ahol a legalacsonyabb árakon cseréltek gazdát a lakások. Emellett Magyarország legdrágább, illetve legolcsóbb községeiről is készítettünk top10-es listát. Most viszont egy ennél is részletesebb, 18 részes cikksorozattal készültünk, ahol a KSH Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021 kiadványa alapján megmutatjuk az összes megyeszékhely legolcsóbb és legdrágább utcáját. Aktuális, 16. részünkben Szombathely legdrágább utcái és Szombathely legolcsóbb utcái kerültek terítékre.

Lázár János: az építésügyet, településkép-védelmet és műemlékvédelmet szabályozó összes törvényt felülvizsgáltuk

Lázár János: az építésügyet, településkép-védelmet és műemlékvédelmet szabályozó összes törvényt felülvizsgáltuk

Tavaly október 11-én jelentette be Lázár János az új beruházási és építési kerettörvény elkészültét és azt, hogy egy újabb kódex összeállításán dolgozik a piac szereplőivel. Az építési és beruházási miniszter célja az volt, hogy az összes, az építésügyet, településkép-védelmét és a műemlékvédelmet szabályozó törvényt felülvizsgálják és azokat a Magyar építészetről szóló törvényben újra rendszerezzék. A miniszter most közösségi oldalán számolt be az eredményekről és arról, hogy a törvénytervezet koncepcióját társadalmi egyeztetésre bocsátják.

Itt a totális összeomlás a lakáspiacon? A történelem valami egészen mást jósol

Itt a totális összeomlás a lakáspiacon? A történelem valami egészen mást jósol

Földbe áll a magyar ingatlanpiac… Összeomlott az adásvételek száma… Méregdrága lakáshitelek… 2023 elejére összeállt a tökéletes depresszió a magyar ingatlanpiacon. Minden válságban eljön az a pont, amikor túláradó pesszimizmus uralja a piacot, azaz leesünk a ló túloldalán. Annak eldöntésére, hogy éppen hol tartunk és mi vár ránk, érdemes múltbeli statisztikákat vizsgálni. Amennyiben a múlt párhuzamai bármiféle kapaszkodóul tudnak szolgálni, a mai helyzet sokkal kedvezőbb, mint az utolsó nagy válságban (2008) volt, így az ingatlanárak változása is kedvezőbb lehet.

Scheer Sándor: Túl nagy rést hagytunk a magyar építőipar pajzsán!

Scheer Sándor: Túl nagy rést hagytunk a magyar építőipar pajzsán!

Ellentétes erők feszülnek egymásnak most az építőiparban, az energiaárak és az infláció eddig nem engedte, hogy az építőipari láncolat árat csökkentsen, a visszaeső kereslet, a kifutó beruházások várhatóan egy árverseny felé terelik a szereplőket minden szinten. Az állam pedig mind szabályozói, mind megrendelői oldalon elképesztő hatással van a szektorra. Izgalmas, kritikus, lehetőségekkel és kihívásokkal teli a helyzet, ami esélyt teremt arra, hogy egy kivételesen eredményes szakmai találkozó helyszíne legyen idén is az Építőipar 2023 konferenciánk. Mielőtt azonban személyesen is összegyűlne a szakma március 30-án, hogy megvitassa a prioritásokat, egy helyzetértékelő interjúban kérdeztük Scheer Sándort, a Market Építő Zrt. vezérigazgatóját és az esemény kiemelt partnerét, a Marketre és a piacra vonatkozó várakozásairól.

Fenntarthatóbbak az épületek Budapesten: az irodaházak után már pláza is kapott zöld elismerést

Fenntarthatóbbak az épületek Budapesten: az irodaházak után már pláza is kapott zöld elismerést

havi ingatlanpiaci HR, illetve a kéthavi bérbeadási tranzakciókról szóló összefoglalónk mellett, kéthavonta - most a januárt és februárt illetően - már az ingatlanok, ingatlanos cégek által kapott minősítésekről, díjakról is beszámolunk. Nemcsak energetikai minősítésekre kell gondolni, hanem olyan tanúsítványokra is, amelyek például a hotelek fenntarthatósági lépéseit értékelik. 2023. január és februárban is voltak épületek, amelyek ilyen elismeréseket szereztek: BREEAM Very Good minősítést kapott az Etele Plaza, a GTC Magyarország összes ingatlanja megkapta a kizárólagos zöldenergia-felhasználást igazoló ZÖLD100 tanúsítványt és a Millennium Gardens megkapta az Access4you "GOLD" minősítést.

Az elmúlt hónapok hajszája után megpihent a bérleti piac

Az elmúlt hónapok hajszája után megpihent a bérleti piac

Az elmúlt hónapokban hosszú listákban közöltük a legfontosabb bérleti tranzakciókat, a februári lista rövidebbre sikeredett, azonban így is van miről beszélni. Az elmúlt hónap főszereplői egyértelműen az irodák voltak, nézzük is a legfontosabb tranzakciókat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt