Sokak számára álom marad a saját lakás

Sokak számára álom marad a saját lakás

Az emelkedő lakásárak és a jelzáloghitel-kamatok miatt az emberek egyre nehezebben engedhetik meg maguknak a lakásvásárlást, ami sok fiatalt arra késztet, hogy szüleik anyagi segítségét kérjék - írja a CNBC. Az Egyesült Államok piacán készült tanulmány szerint a fiatalok 40 százaléka támaszkodik szülői segítségre lakásvásárláskor, ami magasabb arány, mint a járvány előtt volt.

Összeomlóban a német lakásépítési piac

Összeomlóban a német lakásépítési piac

Összeomlóban van a németországi lakásépítési piac. Októberben a fejlesztők 22%-a mondta le korábban tervezett projektjeit, miközben a cégek közel fele a megrendelések hiányáról számolt be - írja a CNBC. Olaf Scholz, kancellárrá választása előtt évente 400 ezer új lakás építését tűzte ki célul, két évvel később azonban úgy tűnik, hogy a német lakásépítési ágazat hanyatlóban van, ami az ország gazdasági kilátásait is veszélyezteti.

Átalakul a piac: 2-3 órát is utaznak a cégek csapatépítőre

Átalakul a piac: 2-3 órát is utaznak a cégek csapatépítőre

Az egyedi értékek és szolgáltatáspaletta mellett a szállodaipar területén is alaposan felértékelődött a digitalizáció szerepe, ma már a legkisebb szereplőknél is általánossá vált az online foglalási rendszerek bevezetése és a szállodai folyamatok automatizálása. Az utóbbi években az egyéni foglalásokban tapasztalható megtorpanás ellenére a rendezvénypiac kiegyensúlyozott, a szakmai célú rendezvények vagy csapatépítő programok esetén pedig már a távolság is egyre kevésbé számít – mondta el a Portfolio-nak Vigh-Guttmann Barbara, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetője. A konferencia- és rendezvényterem mellett alapelvárás lett a jól felszerelt wellness részleg és a természetközeli elhelyezkedés. A szakembert a rendezvénypiac aktuális helyzetéről és az igények változásáról kérdeztük.

Budapest környékén vennél lakást? - Itt kell a legkevesebbet fizetned érte

Budapest környékén vennél lakást? - Itt kell a legkevesebbet fizetned érte

A fővárosi agglomeráció legolcsóbb szektora lett idén az északi, ahol az átlagos négyzetméterár 12%-os csökkenést mutat tavalyhoz képest a Duna House közreműködésével zárult eladások alapján. Az érdeklődők kedvelt célpontja Fót, a szektorban kötött adásvételek ötöde zárult a településen, ahol főként a befektetési célú vásárlás és a nagyobb ingatlanba költözés motiválta a vásárlókat, akik otthonteremtésre átlagosan 44,4 millió forintot, vagyis 404 ezer forintos négyzetméterárat fizettek.

Hatalmas ingatlanüzletet kötöttek Budapest elővárosában

Hatalmas ingatlanüzletet kötöttek Budapest elővárosában

Eddigi legnagyobb bérleti szerződését kötötte a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő HelloParks. A nemzetközi szállítmányozó és logisztikai szolgáltató TRANSDANUBIA hazai leányvállalatával kötött megállapodás értelmében a vállalat közel 24 ezer négyzetméter új raktár- és irodaterületet ad ki PT3-as csarnokában Pátyon. Az új bérlő várhatóan 2024 év végén veheti birtokba az épületet.

Korai volt az öröm, továbbra is szenved a brit lakáspiac

Korai volt az öröm, továbbra is szenved a brit lakáspiac

Egymásnak ellentmondó adatokat közölt a brit lakáspiacról a Lloyds Banking Group részlege a Halifax és a Rightmove ingatlanos weboldal. Előbbi múlt héten arról számolt be, hogy októberben fél év csökkenés után 1,1 százalékkal ismét növekedtek a brit lakásárak, utóbbi viszont most megcáfolta ezt, 1,7 százalékos további csökkenést mérve. Úgy tűnik, a brit lakáspiacon továbbra is passzívak a vásárlók, ami elősorban a magas hitelkamatokkal magyarázható.

Éles fordulat az építési piacon - Mi lesz egy hagyományos iparággal, ha meghódítja a mesterséges intelligencia?

Éles fordulat az építési piacon - Mi lesz egy hagyományos iparággal, ha meghódítja a mesterséges intelligencia?

A változástól való félelem nem új emberi jellemző, mégis mindig rá kell jönnünk, hogy mennyi remek újítást, technológiát, eszközt szalasztunk el csak azért, mert eddig még nem volt róla jó tapasztalatunk. Persze, ha ki sem próbáljuk, soha nem is lesz. Ez a hozzáállás iparágakat, gazdasági folyamatokat tud megakasztani, megnehezítve a fejlődés egyébként sem gyors pályáját. Az építőipar is küzd ezzel a jelenséggel, hosszú évek óta beszélünk a digitalizáltság fontosságáról a hagyományos iparágakban, a BIM előnyeiről, amit az építész, mérnöki, kivitelezői és üzemeltetési szakma élvezhet, mégsem használja ki még minden szereplő ezt a segítséget. Henry Ford híres idézetére („Ha megkérdeztem volna a vásárlókat, hogy mit szeretnének, akkor azt mondták volna, hogy gyorsabb lovakat”) az interjúalanyunk, Huw Roberts, a Graphisoft vezérigazgatója az építőipari digitalizáltsággal összefüggésben úgy reagált: „a lovaglást kellene abbahagyni, és megtanulni autót vezetni”. Mi akasztja meg a digitális tudás elterjedését az építőiparban? Mivel lehetne motiválni a szereplőket? Mit tapasztal egy BIM-re specializálódott szoftvergyártó a globális és a magyar piacon? Mit jelent az építőiparban a legújabb technológiai vihar, amit a mesterséges intelligencia indított el? - ezekről is szó volt a vezérigazgatóval készített interjúban.

Példátlan, ami a magyar lakáspiacon zajlik: Európa-bajnok áremelkedés után itt a brutális árcsökkenés

Példátlan, ami a magyar lakáspiacon zajlik: Európa-bajnok áremelkedés után itt a brutális árcsökkenés

Úgy tűnik, a magyar lakáspiac az egyik legszélsőségesebben mozgó piac Európában, legalábbis ami a lakásárak változását illeti. Míg az elmúlt évtizedben reálértéken Magyarországon volt a legnagyobb a lakásárak növekedése, az előző évben ezüstérmesek lettünk a lakásárak inflációval együtt vizsgált csökkenésében. Cikkünkben sorra vettük az uniós országokat aszerint, hogy hol, mi történt a lakásárakkal reálértéken 2010 óta, emellett a magyar folyamatokat részletesebben is megvizsgáltuk területi és településtípusok vonatkozásában.

Elérte legmagasabb pontját a Budapest melletti logisztikai és gyártóüzem

Elérte legmagasabb pontját a Budapest melletti logisztikai és gyártóüzem

Vecsésen indította el harmadik magyarországi beruházását a belga – magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező WLP (Weerts Logistics Park) és RaktárAD. Az építkezés nemrég fontos pontjához ért, ugyanis a csarnok elérte legmagasabb pontját, így megtartották a bokrétaavató ünnepséget.

Több millió négyzetméter ingatlan jelenik meg idén a magyar nagyvárosok körül

Több millió négyzetméter ingatlan jelenik meg idén a magyar nagyvárosok körül

Az új beruházások megjelenésével rengeteg ipari-logisztikai ingatlan épült fel az utóbbi időben Magyarországon. A meglévő állomány nagyon dinamikusan bővül, ami nemcsak Budapesten és környékén, de az ország keleti és nyugati részein is megmutatkozik. Az új kapacitásokkal ugyanakkor nem mindig tud lépést tartani a kereslet, a Budapest környéki ipari-logisztikai piac kihasználatlansági rátája nagyot emelkedett idén, miközben a nettó felszívás alacsonyabb szinten maradt. Szakértők szerint a jövőben tovább növekedhet a kihasználatlanság, de hogy pontosan mennyivel és mekkora terület átadása várható még idén, azt az MNB számai alapján néztük meg.

Vezetékes vizet használ? Minden fogyasztót érintő figyelmeztetést adtak ki

Vezetékes vizet használ? Minden fogyasztót érintő figyelmeztetést adtak ki

A Magyar Víziközmű Szövetség, a magyarországi ivóvíz- és csatornaszolgáltatást képviselő szervezet, fontos figyelmeztetést adott ki a lakosságnak a közelgő téli hónapokra való felkészülés érdekében. A szervezet kiemeli, hogy már most érdemes gondoskodni a vízmérők, vízvezetékek és szerelvények megfelelő téliesítéséről. Különös tekintettel az éjszakai hidegek miatt: mégha napközben bőven 0 fok felett van az átlaghőmérséklet, az esti fagyok súlyos károkat okozhatnak.

Tízhektáros területet értékesít egy kistelepülés turisztikai beruházás céljára

Tízhektáros területet értékesít egy kistelepülés turisztikai beruházás céljára

A Bükk északi peremén fekvő Upponyi-hegység egyelőre hazánk rejtőzködő turisztikai célterületeihez tartozik. Bár a terület bővelkedik az olyan természeti szépségekben, mint a Lázbérci-tó, vagy Damasa-szakadék, és az országos Kék-túra is áthalad rajta, megfelelő turizmusmenedzsment és marketing munka híján az országos léptékben szinte ismeretlen táj vendégeinek száma még elmarad a Bükkben és a Mátrában mérhető adatoktól. Ezen kívántak változtatni a térség településeinek vezetői.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?