Ingatlan

Bejelentették: jövőre indul az új budai gigapláza építése (képgaléria)

Portfolio
Bejelentették, hogy 2019-ben elkezdődik a már több éve tervben lévő III. kerületi, óbudai pláza építése. Az összesen bruttó 140 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont megvalósításáért a német ECE, az egyik legnagyobb európai üzletközpont fejlesztő, az Árkádok tulajdonosa felel. Korábban Aquincum Központ névre keresztelték a bevásárlóközpontot, várhatóan azonban új elnevezést is kap, az új koncepciók mellett - hangzott el vállalat sajtótájékoztatóján.

Már 6 éve is belengették az óbudai pláza építését, akkor a beruházásra jogerős szabályozási terv el is készült, azonban építési engedélyt nem kapott a vállalat. Később az óbudai projekt felmentést kapott a plázastop alól, és 2016-ra várták a megnyitását. Most a vállalat bejelentette, hogy a projekt építési munkálatai előreláthatólag 2019-ben kezdődnek, a bevásárlóközpont nyitása pedig 2021-re várható.

Bejelentették: jövőre indul az új budai gigapláza építése (képgaléria)
Kérdésünkre Christoph Augustin, az ECE projektigazgatója elmondta, hogy korábban a válság miatt nem kezdték el az építkezést, most azonban a növekvő fogyasztás, az erős kereslet és a fellendülés miatt elérkezettnek látták, hogy elindítsák a beruházást. 5 bevásárlóközpontot is üzemeltetnek Magyarországon és ezekben 2 számjegyű növekedést tapasztaltak a forgalomban, ami szintén megerősítette őket ebben a döntésben.

Az összesen bruttó 140 ezer négyzetméteres kereskedelmi beruházásban kb. nettó 52 ezer négyzetméternyi a bérbe adható terület, a tervek szerint a bevásárlóközpont három szinten, több mint 170 üzletnek ad majd helyet. Az üzletek mellett, 15 éttermi koncepciót - melyek egy része a tetőkerten fog elhelyezkedni - illetve egy 4D-s mozit is terveznek az épületbe.

Bejelentették: jövőre indul az új budai gigapláza építése (képgaléria)
Az épület alapterületét tekintve a WestEndhez lesz hasonló méretű, így a teljes bérbe adható terület alapján várhatóan bekerül Budapest legnagyobb bevásárlóközpontjai közé.


Korábban Aquincum Központ elnevezést kapott az óbudai projekt, jelenleg azonban még nem választották ki a végső nevet. Az elhelyezkedést illetően a Szentendrei és Bogdáni út kereszteződésénél fog felépülni a komplexum, a két bejárattal rendelkező plázához 1800 parkolóhely is kialakításra kerül. A projekt kb. 200 millió euróból fog megvalósulni.

Bejelentették: jövőre indul az új budai gigapláza építése (képgaléria)
Az új bevásárlóközpont megépülésével, a kerületben lévő üzletközpontok, mint a Flórián üzletház, a CsillagVár, vagy az Eurocenter várhatóan komoly forgalom-visszaeséssel számolhatnak.


Bejelentették: jövőre indul az új budai gigapláza építése (képgaléria)
Holdblog

Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője

Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és... The post Megin

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet