Hamarosan megkezdődik a Sziget Fesztivál előkészítése, melynek idején különböző építési munkálatokra, és a parkoló használatát érintő változásokra, zárásokra kell számítani a Hajógyári-szigeten - írja az Óbuda.hu.
A következő években a BKK új vonalakat létesítene a főváros több részén, illetve meglévőket hosszabbítana meg, így 300 kilométerre is bővülhet a budapesti trolibuszhálózat. Ezzel párhuzamosan folytatódik a járműbeszerzés: további 160 új trolival bővülhet a járműflotta – írja közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A fesztiválszcéna folyamatos változása és a látogatói igények sokfélesége minket is évente újabb fejlesztésekre ösztönöz. Ennek fényében idén is találkozhatunk újabb megoldásokkal a fesztiválon, de a programhelyszínek kialakításánál is több újítást jelentettek be a Sziget szervezői csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
Pályázatot hirdet Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottsága az önkormányzat tulajdonában lévő 22 lakás bérbeadására. A kiírás szerint a pályázóknak vállalniuk kell egy fél éven belüli felújítást, amit követően tíz év határozott időre vehetik bérbe az ingatlant - olvasható a kerület honlapján.
A világ több mint 100 országából érkeznek fesztiválozók Budapestre, a ma induló 2023-as Szigetre. Vannak, akik a 18 ezer km-re lévő Új-Zélandról jönnek. Azért a legnagyobb piac még mindig Magyarország, ahonnan a Szigetre belépők száma az összes látogató közel felét teszi ki. A Szigeten pedig idén több mint 50 programhelyszín közül válogathatunk, ahol a nemzetközi felhozatalban 62 ország művészei lépnek fel különböző műfajokban - tájékoztatták a szervezők a Portfolio-t.
Elköszönnek a budapesti utaktól a Volvo-Alfa Civis 12 autóbuszok, a városi forgalomra gyártott, alacsonypadlós járművek április 30-án közlekednek utoljára a fővárosban - adta hírük a BKV.
A Veeva Systems Hungary, a Veeva Systems Inc. magyar leányvállalata elsőként döntött úgy, hogy az ATENOR óbudai irodafejlesztésébe, a RoseVille irodaházba költözteti budapesti és Kelet-európai központját. Az új irodaterületet 2023-ban vehetik át a bérlők.
A WING lakófejlesztési márkája, a LIVING elindítja első budai fejlesztését, a Római Parkot. A III. kerületi Pünkösdfürdő utca és Hatvany Lajos utca sarkán megvalósuló lakópark építési munkálatai már elkezdődtek. Az AA+ energetikai besorolású, 257 lakásos Római Park értékesítése várhatóan 2022 decemberében indul.
Bokrétaünnepet tartott az Indotek Group annak a tiszteletére, hogy elérte legmagasabb pontját, a 33,1 métert a Buda Bright Lakópark. A vállalat 2021 márciusában indította el eddigi legnagyobb lakóparkprojektjét Budapest III. kerületében. A több mint 14 ezer négyzetméter lakóterülettel rendelkező lakópark 3 épületében, jövő év végére összesen 317 modern, panorámás lakás létesül.
A szervezők számításai szerint mintegy 450 ezren buliztak az idei Szigeten. A rendezvény 1993-ban indult jövőre tehát 30 éves lesz és fura egybeesés, hogy jövőre várják a kezdetek óta számolt 10 milliomodik látogatót is.
Igen komoly parkolási problémákról számolt be hétvégi riportjában a Telex, miszerint Óbuda példája jól mutatja, mennyire tarthatatlan is a parkolási helyzet a fővárosban. Sokaknak esélye sincs a lakásához közel megállni, a helyzet pedig már ott tart, hogy még a közteresek is inkább szemet hunynak afelett, ha valaki tilosban parkol. Megoldási javaslatok is elhangzanak a cikk végén, például, hogy egyes lakosok szerint inkább a zöldterületek helyére kellene fákat telepíteni. A cikket Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója sem hagyta szó nélkül is több ponttal szemben is nemtetszését fejezte ki.
Óbuda-Békásmegyer önkormányzata kezdeményezi a fővárosi településszerkezeti terv módosítását annak érdekében, hogy lakóövezetből zöldközponttá minősítse át a Mocsárosdűlő teljes területét - döntött hétfői ülésén a képviselő-testület.
Hamarosan átadásra kerül az óbudai Pünkösdfürdő Park - írja honlapján az óbudai önkormányzat. A fákat már telepítik, a bútorokat már lerakták, a játszótér, a sportpályák és a tűzrakóhelyek pedig már készen várják a nagyközönséget.
A Barát-patak és Pünkösdfürdő között indul hamarosan egy zöld beruházás, a kivitelezés várhatóan öt hónapig fog tartani - írja közösségi oldalán Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.
Elkészült a Római-part jövőképe a helyiek és a Római-partot látogató budapestiek javaslatai alapján. Kiss László III. kerületi polgármester az InfoRádiónak elmondta, hogy felmerült a területen való fürdőzés kérdése, amit valamilyen módon igyekeznek megvalósítani.
Új külsőt és szolgáltatásokat ígér Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a jelenleg nem túl impozáns Szentlélek tér megújulását követően - írja az óbuda.hu.
Csepelen kell hatástalanítani.
Az egészséges életmód lehet a legjobb megelőzés.
Az uniós találkozó idejére félretette ellentéteit a kormány és a Bizottság.
Amerikában felpattanást láthatunk.
Súlyos káosz jöhet karácsony előtt.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.