Februárban több mint 328 ezer telefonos érdeklődést mért az ingatlan.com az eladó lakóingatlanok iránt, ami éves összevetésben közel 5 százalékos élénkülést jelent. Az előző hónapban az új lakásoké volt a főszerep, ebben a szegmensben ugyanis közel 80 százalékos növekedést láttunk országosan – értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A használt lakások kereslete is élénkült, de jóval visszafogottabb mértékben, tavaly februárhoz képest 3 százalékkal. A fővárosi piacot kettősség jellemezte februárban. Miközben a használt lakások iránti kereslet éves szinten 6 százalékkal csökkent, az újak esetében 64 százalékos volt az erősödés. Budapesten belül a VII., VIII., I. és a XX. kerületben élénkült legnagyobb mértékben az érdeklődések száma 8-30 százalékkal. A lakáspiac dinamikájából kiolvasható, hogy
még mindig a befektetők jelentik az élénkülés motorját, de a megjelenésük piacra kényszeríti a saját célra vásárló vevőket is.
Ők ugyanis igyekeznek elébe menni a lakásdrágulásnak – fogalmazott a szakember. Balogh László a piaci élénkülésről elmondta, hogy tavalyhoz képest 4-5 százalékos a kereslet növekedése, de 2023-hoz képest több mint 40 százalékkal nőttek az érdeklődések, ami arányosan tükrözi az adásvételek számának alakulását is.
Az eladási kedvre nem lehet panasz, egyre több lakáseladó lép piacra
A kínálati oldal legnagyobb kihívása, hogy nehezen tud lépést tartani a kereslettel.
Hiába adtak fel februárban a tulajdonosok és ingatlanközvetítők több mint 34 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést, ami éves szinten 4 százalékos növekedést jelent, a választék mégis csökkent. A portálon elérhető 207 ezer hirdetésből az eladó lakásoké és házaké 129 ezret tesz ki, ami 12 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi darabszámtól. A szakember szerint ez különösen ott jelent problémát, ahol a kínálat szűkülése a kereslet növekedésével jár együtt, mert ez árnövekedést vetít előre. Pest, Fejér és Baranya vármegyében például 12-20 százalékkal csökkent éves összevetésben az eladó lakóingatlan-hirdetések száma, miközben a kereslet 8-20 százalékos emelkedést mutatott.
Balogh László a kínálatról elmondta, hogy az eladási kedvre nem lehet panasz, mivel a tulajdonosok által feladott hirdetések száma 10 százalékkal nőtt, és az ingatlanközvetítőké is 3 százalékkal bővült. Az élénkülő piac és emelkedő árak belépésre ösztönzik az eladókat, akik az eladó lakásukért kapott összegből tovább tudnak költözni. Budapesten a tulajdonosok februárban 27 százalékkal több eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel mint egy évvel korábban. Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar vármegyékben pedig 34 és 19 százalékkal bővült a friss tulajdonosi kínálat.
Jobb év várható
A portál szakértője szerint a jelenlegi kilátások és az eddigi élénkülés alapján
2025-ben 145-150 ezer adásvételre számíthatunk,
ami a már 2022 előtti időszak dinamikáját tükrözi. Az új lakások iránti kiugró kereslet pedig ösztönzőleg hathat a lakásberuházásokra is, ami azért fontos, mert ha kellően nagyra nő a megfizethető új lakások kínálata, akkor az kiszámítható keretek között tartja a használt lakások áremelkedését is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ