Kendőzetlen beszélgetés két nagy magyar ingatlanpiaci versenytárssal
Ingatlan

Kendőzetlen beszélgetés két nagy magyar ingatlanpiaci versenytárssal

Portfolio
A 15. Property Investment Forum konferencia egyik kiemelt programpontja volt Futó Gábor és Jellinek Dániel beszélgetése a közönség előtt. Lássuk, miről vitáztak, vagy éppen értettek egyet a Futureal és az Indotek cégcsoportok vezetői.

Az Indotek Csoport legutóbb megvásárolta a Sofitelt, előtte számos vidéki pláza, illetve a Corvin pláza is a tulajdonukba került, csak úgy mint a Gellért Hotel. Lesz még idén meglepetés? - tette fel az első kérdést Ditróy Gergely (Portfolio) a beszélgetés moderátora. 

Jellinek Dániel (Indotek) a konferencián elmondta, hogy még van terveben vásárlás ebben az évben az Indotek részéről. 

Nemrég jelentette be a Futureal, hogy megvásároltak egy Skóciában egy irodaházat? Hogy kerül az asztalra egy glasglow-i irodaház?

Futó Gábor (Futureal) elmondta, hogy ez is része a diverzifikációjuknak. A hazai kamatkörnyezet kapcsán hozzátette, hogy véleménye szerint nem azért fognak felmenni a kamatok, mert elindul az infláció: 

Mindegy mit csinálunk, nem változik az infláció. Innentől kezdve az a változás, hogy ebben a negatív kamatkörnyezetben tönkremennek a bankok, nem működik a rendszer. A hosszú távú kamatokat elképzelhető, hogy felengedik, míg a rövid távúakat alacsonyan tartják. Magyarországon lehetne alacsonyabb a hozam, ha megnézzük a környező országokat, akikhez képest Magyarországot még mindig egy negatív politikai kockázati háló fedi, a külföldi befektetők szemében, ami bármikor eltűnhet.

Mi a legjelentősebb kockázat a hazai piacon?

A közönség számára is feltett kérdésre, vagyishogy mi a legnagyobb kockázat, a konferencia résztvevői közel azonos arányban a magyar politikai szabályozást, illetve a globális gazdasági helyzetet szavazta meg. 

Futó Gábor elmondta, hogy szerinte most a legmagasabb az alkalmazott munkaerő aránya, a mesterséges intelligencia ugyanis sok változást hoz erre a szegmensre, és nagy mennyiségű humán erőforrást válthat ki. 

A változások a legtöbb ingatlanpiaci szegmenst érintik, köztük a bevásárlóközpontokat

Jellinek Dániel szerint nem teljesen egyértelmű, hogy egy-egy újítás mit fog eredményezni a következő évekre nézve. Az e-kereskedelem természetesen megváltoztatja a plázákat, az üzletek méretét, vagy az üzleti mixet:

Amikor 2014-ben vásároltuk a legelső plázánkat azt nézegettük, hogy mikor kell bezárni a mozit a Netflix és más online lehetőségek miatt. Ehhez képest elképesztő forgalma van most a moziknak. De említhetném a könyvesboltokat is hasonló példának.

Mennyivel drágább az Etele Plaza építési költsége most, mintha 5 évvel korábban építették volna? - hangzott el a kérdés.

80%-kal magasabbak az építési költségek - válaszolta Futó Gábor. 

A lakásárakkal kapcsolatban mire lehet számítani?

Nem jönnek ki a számok az új lakásfejlesztéseknél. Meg fog halni a piac, a 27%-os áfakulccsal. Esélytelen, hogy csökkenjenek a lakásárak, ha csak nem jön egy válság. Kevesebb lakás készül el, ami szintén a növekedés felé hajtja az árakat - válaszolta Futó Gábor. 

Jellinek Dániel elmondta, hogy nem fenntartható a 27%-os áfa, le fognak állni a fejlesztések és a fekete gazdaság is felerősödhet. "Szerintem - ha nem is 5% - de lesz valamilyen köztes megoldás. Hibás azt gondolni, hogy a lakáspiac szívta el a kivitelezési kapacitásokat."

Venni kell, vagy eladni?

Jó ingatlanokat kell vásárolni, jó áron. Ha találunk 10-11 százalékos hozamok mellett Romániában egy jó ingatlant, akkor megvesszük - válaszolta Jellinek Dániel.

Holdblog

Zsiday Viktor: Mekkora kamat kell??

A gazdasági csúcsminiszter szereti hangoztatni, hogy alacsonyabb kamatszint kell Magyarországon, mert akkor nagyobb lesz a növekedés. Eközben azt is el szokták mondani a kormány tisztvise

Holdblog

Mi várhat 1700 milliárdnyi PMÁP-pénzre?

Nagyjából 1700 milliárd forint szabadul fel a PMÁP-ból jövőre, a teljes pénzügyi szektor erre az összegre utazik. De mit kezdenek a kisbefektetők a pénzzel, kiveszik... The post Mi várhat 1700

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?

Vezető modellező – Piaci kockázat

Vezető modellező – Piaci kockázat
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
_VF_3119