Veszélyes ukrán fegyver bukkant fel egy NATO-nagyváros határán
Robbanószerrel megrakott improvizált tengerészeti drón sodródott partra a törökországi Isztanbul mellett – jelentik közel-keleti források.
Robbanószerrel megrakott improvizált tengerészeti drón sodródott partra a törökországi Isztanbul mellett – jelentik közel-keleti források.
A legfontosabb amerikai csatatér-államokban egy kivétellel győzne Donald Trump republikánus elnökjelölt Kamala Harris várható demokrata jelölttel szemben, ha most lennének választások, de Harrisnek jobb esélyei vannak, mint Joe Bidennek voltak – derül ki az Emerson College Polling és a The Hill közös felméréséből.
Ahogy arról beszámoltunk, tegnap repülési gyakorlatot tartott Alaszka partjainál az orosz és kínai légierő: az esemény során az amerikai és kanadai légierő vadászépei el is fogták a térségbe érkező bombázókat. Az orosz védelmi minisztérium videót publikált az esetről.
Hétfőn, július 22-én kezdetét vette Tajvanon az egyhetes Han Kuang hadgyakorlat, amely immár negyvenedik alkalommal kerül megrendezésre. A nyugat-tajvani légierő bázisairól felszálló katonai repülőgépek, köztük F-16-os vadászgépek és C130-as szállító repülőgépek is részt vesznek a gyakorlatokon – írja a Taiwan News.
Az amerikai haderő nemrégiben befejezte a hányattatott sorsú ideiglenes úszó móló (JLOD) üzemeltetésére irányuló küldetését, amelynek célja az volt, hogy több segélyt juttasson el a Gázai övezetbe - számolt be a BBC.
Kitörtek az orosz körgyűrűből az ukrán 31-es gépesített dandár katonái – jelentette a Deepstate.
A Kreml csütörtökön jelezte, hogy akkor is nyitott a konfliktus lezárásáról szóló tárgyalásokra Ukrajnával, ha az általuk egyébként illegitimnek tekintett Volodimir Zelenszkij hatalmon marad - közölte a Reuters.
A holnap esti nyitóünnepséggel elstartolnak a 2024-es ötkarikás játékok Párizsban. Egy ekkora esemény előtt nemcsak az egymással versengő sportolóknak kell átgondolt felkészülést végezniük, hanem a rendezőországnak is. A Boston Consulting Group (BCG) budapesti szakértői az utóbbi évtizedek olimpiáinak alapján arra keresték a választ, hogy mi a sikeres olimpia rendezésének hét aranyszabálya.
Németország és Japán csütörtökön befejezte első kétoldalú vadászrepülőgép-gyakorlatát, amely újabb mérföldkő a két ország védelmi kapcsolataiban. A Nippon Skies névre keresztelt hadgyakorlat hétfőtől csütörtökig zajlott Hokkaidón. A műveletekben a német légierő három Eurofightere és a Japán Légi Önvédelmi Erők négy F-15-ös repülőgépe vett részt - számolt be a The Japan Times.
Roland Walker tábornok, a brit haderő vezérkari főnöke szerint Oroszországnak még 5 évbe telhet, amíg eléri minimális céljait Ukrajnában, vagyis az orosz jog szerint annektált négy ukrán megye elfoglalását – írja a Sky News.
Az orosz-ukrán háború bő két évében egyáltalán nem volt példa nélküli, hogy a harcoló felek által tömegesen bevetett FPV-drónok "ölre mentek": hol gránátokat dobáltak egymásra, hol egyszerűen összeütköztek. Kijev most nagyon úgy néz ki, hogy új szintre emelte a drónelhárítást, még ha ez a szint meglehetősen kőkorszaki is.
Oroszország és az Egyesült Államok szakértői rendszeresen találkozgatnak, hogy Ukrajna jövőjéről egyeztetéseket folytassanak – jelentette ki Marja Zaharova, a moszkvai külügyminisztérium szóvivője.
Továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
A Lord Howe-sziget olyan, mint minden turista álma: zöldellő hegycsúcsok, érintetlen, fehér homokos strandok és színes halaktól hemzsegő, tiszta kék víz. A mintegy 400 lakosú szigeten, amely 600 kilométerre fekszik az ausztráliai szárazföld keleti partjaitól, a strandok mégis üresek, mert egyszerre csak pár száz turistát engednek a szigetre lépni - jelentette a CNN.
Az izraeli hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy kimentette a palesztinok lakta Gázai övezetből öt halott túsz holttestét.
A Predict It fogadási oldal alapján egy szenátor, három kormányzó és egy miniszter rendelkezik a legnagyobb eséllyel, hogy Kamala Harris várható demokrata elnökjelölt oldalán induljon az idei választáson. Az élen álló politikusokban egy dolog közös: mindannyian fehér férfiak.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A brit védelmi minisztérium csütörtökön is közzétette hírszerzési jelentését, ezúttal a Szlavjanyin orosz komphajó megrongálásáról.
A Demokrata Párt állami küldöttjei már augusztus 1-jén megválaszthatják Kamala Harrist mint elnökjelöltet a párt illetékes bizottsága által szerdán elfogadott új szabályok szerint. A Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) azt is papírra vetette, hogy a párt várható jelöltjének augusztus 7-ig kell választania alelnökjelöltet - írja a CBS News.
Csütörtök éjszaka riasztást adott ki Románia az Ukrajnával határos, Duna melletti Tulcea (Tulcsa) megye északi területére, mivel fennállt a veszélye, hogy orosz drónok darabjai esnek román területre – írja az Ukrajinszka Pravda a román Digi24 nyomán.
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.