Régóta kérdés – nemcsak Budapesten –, hogy mit tud kezdeni a hazai fejlesztési politika a gyakran évtizedek óta elhagyatottan álló, romos, kihasználatlan épületekkel. Ez azért lett különösen releváns, mert a 21. században kivételesen szembetűnő lett a városi szétterülés, folyamatosan híztak az agglomerációk, épültek meg sorra a zöldmezős beruházások, addig gyakran a belvároshoz közel eső, értékes telkeken pedig egykori gyárak és ipari üzemek omladozó épületei állnak – szólt a 30. OUK egyik legfontosabb témája. A modern városfejlesztési kihívásokról egy sor előadó beszélt, akik több megoldási lehetőséget is felvázoltak a kihasználatlan területek lehetséges visszakapcsolásáról.
A nyitóelőadáson felszólalt Karácsony Gergely, Budapest főváros főpolgármestere, Erő Zoltán fővárosi főépítész, akik önkormányzati megközelítésben beszéltek a barnamezőkről, majd a második részben a szakmai és a vállalkozói szemlélet jelent meg. Visszatérő elem volt a plenáris előadásokon, hogy a budapesti barnamezős területek felhasználása előtt
a prezentációk mintegy követendő példaként a bécsi megoldásokat hozták fel.
Karácsony Gergely azt emelte ki, hogy a magyar fővárossal ellentétben Bécsben a lakosságszám folyamatosan emelkedik, ennek ellenére az Economist Intelligence Unit (EIU) jelentése rendre globálisan a legélhetőbb városnak sorolja az osztrák fővárost. A főpolgármester szerint mindez azt jelenti, hogy van lehetőség úgy beruházásokat végrehajtani, hogy azzal ne sérüljön a minőségi ellátás. Előadásában kiemelt szerepet kapott még a budapesti barnamező mai szerepe. Ezek jelentős része az 1950-ben lezajlott városösszecsatolások eredményeként vált Budapest belső területének részévé, mára ezek többségében leromlott, alulhasznosított területek.
Erő Zoltán tulajdonképpen ezt a gondolatot folytatta azzal, hogy a korai, majd a mai sikertörténetekről beszélt. Előbbiek közé sorolta a MOM Parkot és a Millenárist, utóbbiak között pedig a BudaPart beruházást említette. A főépítész előadásában néhány „kevésbé sikertörténetet” is bemutatott, szerinte a Közvágóhídnál látható erre példa Budapesten. Ezek mellett egy harmadik kategóriát is megnevezett, ezek az „elakadt barnamezős beruházások”, úgy, mint a Déli Városkapu, vagy az Északi Járműjavító. Szerinte ezekben
hatalmas lehetőség van mindenki számára, és ezek kiaknázása egy sor kölcsönös előnnyel járna.
Előadásában kiemelte a Rákosrendezőn megvalósuló „Mini-Dubajt” (más megfogalmazásban ez a „Maxi-Dubaj” nevet viseli). A főépítész szerint a barnamezőknek számos lehetősége van, amelyre oda kell figyelni a városfejlesztésénél, így például rugalmasságot biztosítanak, viszont a városi visszaintegrálásnál a szubszidiaritás elvének is működnie kell, tehát a helyieket bele kell vonni a folyamatokba. Azt is elmondta, hogy a világban egyre súlyosabb klímaválság hatásait is csökkenteni lehet ezeknek a területeknek a megfelelő hasznosításával.
A második szekcióban már nem kifejezetten Budapest elhagyatott, alulhasznosított ipari területeiről volt szó, hanem a fejlesztési folyamatokban résztvevő szereplők eltérő motivációját mutatták be. Salamin Géza, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a szakma szerepéről adott elő, kiemelte, hogy mennyire fontos a megfelelően alátámasztott tervezés, amelyben a struktúra és a szakemberek szerepe megkerülhetetlen. Pusztai Nagy-Dorottya, a LIVING szolgáltatásfejlesztési vezetője arról beszélt, hogy az újonnan induló ingatlanfejlesztések esetében is mennyire fontos szerepe van a barnamezős területeknek, mivel a jó elhelyezkedésük miatt ezek a befektetők érdeklődését is felkeltik. Visszatérő probléma, hogy mit lehet kezdeni a területen álló épületállománnyal, így ezeknek a sorsa a bontás, majd a helyére egy teljesen új épület felhúzása a megoldás. Kiemelte viszont, hogy figyelmet kell fordítani az ipari műemlékekre és az értékmegőrzésre is egyben, ezért befektetői szemmel ezeket inkább igyekeznek elkerülni. A plenáris előadások végén Takács Ágnes, a SolServices projektfejlesztési vezetője némileg kitekintést adott, és a napelemparkok ökológiai hatásait részletezte.
Ezt követően kifejezetten barnamezős kontextusban egy sor olyan előadás hangzott el, amelyek azt firtatták, hogy a volt ipari területeknek hány különböző hasznosítási lehetősége van, mind a tevékenységi formát illetően, mind pedig a méretgazdaságosság szempontjából. A szekcióban szintén változatos szakterületről érkeztek előadók, így a nonprofit közösségi használat, a kutatói, az önkormányzati és a befeketítői szemlélet egyaránt megjelent, a közös pontot a barnamezők – átmeneti vagy végleges – használata jelentette. Az elhangzottak bemutattak már befejezett projekteket, mint a belvárosi Moxy Hotel, vagy a most is zajló eseményeket, mint a zenei underground szubkultúra kiszorulása a belvárosi területekről, de helyet kaptak az olyan koncepcionális elképzelések, mint a Ganz-telep nonprofit ingatlanfejlesztési lehetőségei is.
Az előadások mindegyike azt, a mindennapokban a nagyvárosi mellett a kisvárosias jellegű településeket, de akár falvakat is érintő kérdést taglalta, hogy mit lehet tenni az elhagyatott, egykor használt területekkel és épületekkel. A téma relevanciáját nemcsak az adja, hogy visszatérő szó lett az „aranytartalék”, amely ezeknek a területeknek a kihasználatlanságára és lehetőségeire is utal, hanem a jövő kihívásai is előkerülnek egyben. Ez azért különösen fontos kérdés, mert ahogy az egyik előadáson is elhangzott:
a ma ipari parkjai a jövő barnamezős területei.
A címlapképen Erő Zoltán, Budapest főváros főépítésze látható a 30. Országos Urbanisztikai konferencián. Címlapkép forrása: Copyright Picture by Mate Diosi
