Újabb kínai vállalatot tiltottak ki az Egyesült Államokból
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági fenyegetésekre hivatkozva kitiltotta a kínai telekommunikációs vállalat egyik alvállalatát az amerikai piacról.
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági fenyegetésekre hivatkozva kitiltotta a kínai telekommunikációs vállalat egyik alvállalatát az amerikai piacról.
A legnagyobb dél-koreai vegyipari konszern, az LG Chem és a japán Toray Industries közös vállalkozásban akkumulátor szeparátort gyárt majd Magyarországon - jelentette be szerdán sajtóközleményben a dél-koreai konszern. A friss megállapodás értelmében a közel 267 milliárdos beruházás eredményeként a magyar operáció éves gyártókapacitása elérheti a 800 millió négyzetméter akkumulátor szeparátort éves szinten.
Nemrég bemutatott a General Dynamics Land Systems egy robotizált drónraj-indító járművet, tegnap pedig azt is bejelentették, hogy létrehoznak egy olyan mobil mikrohullámú légvédelmi rendszert az Epirus nevű startuppal közösen, melynek elsődleges célja az ilyen drónrajok hatástalanítása lesz.
Az Egyesült Államok második katolikus elnöke, Joe Biden pénteken először találkozik Ferenc pápával. A találkozót beárnyékolja, hogy egyes amerikai püspökök eltiltanák a szentáldozástól Bident, mivel bár személyesen ellenzi az abortuszt, elnökként nem akarja eltörölni azt.
Keleti szomszédunk mostanában két súlyos válsággal küzd egyszerre: miközben a koronavírus-járvány teljesen elszabadult, a román egészségügyi rendszer pedig az összeomlás szélére került, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták Florin Citu miniszterelnök még csak tavaly év vége óta regnáló kormányát. Bár Romániában az utóbbi években igen gyakoriak a kormányfőcserék, a mostani kormányválság a lehető legrosszabb időpontban jött. A pártok egyelőre nem tudnak megegyezni egy kisebbségi kormány támogatásában sem, melynek egyik pillérét a romániai magyarok képviseletét ellátó RMDSZ adná.
Jelentős emelést hajt végre a lengyel kormány az ország védelmi költségvetésében Oroszország és Fehéroroszország fenyegetése miatt – írja az Associated Press.
Ariel Henry haiti miniszterelnök lemondását követeli az a bandacsoport, amely elzárta az üzemanyag-raktárak bejáratát. A korábbi elnök meggyilkolása óta egyre nagyobb politikai szerepe van a bandáknak az országban, amelyet emberrablási hullám is sújt.
Moldova gázellátása eddig teljes egészében a Gazpromtól függött, de most megpróbál máshonnan is földgázt beszerezni. Egyelőre nem sikerült megújítani az orosz gázóriással lejárt szerződést, a szállítások visszaestek, Moldova ezért 30 napos szükségállapotot hirdetett ki. Sokan úgy vélik, a háttérben a Kreml gyakorol nyomást, mert nem tetszik neki az új moldovai vezetés EU-párti irányvonala.
Nincs az Egyesült Államoknak érdemi válaszadási lehetősége arra az esetre, ha a Kínai Népköztársaság el akar hódítani kisebb szigeteket Tajvantól és el akarják kerülni a háborús eszkalációt – ez egy frissen lezárult hadijáték végkonklúziója.
Egy éven belül képes lehet az Iszlám Állam afganisztáni mellékszervezete, az ISIS-K arra, hogy támadást hajtson végre az Egyesült Államok ellen – állítja a Pentagon egyik vezető tisztségviselője a New York Post beszámolója szerint.
A valaha volt egyik legnagyobb ausztriai erdőtűz tombol alig 70 km-re a magyar határtól, már több tűzoltó is megsérült.
Joe Biden amerikai elnök egy-egy jelentést rendelt meg a Fehér Háztól, a Pentagontól, illetve a Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának Hivatalától, melyek a klímaváltozás nemzetbiztonsági kockázatait elemzik. A hírszerzés által készített Nemzeti hírszerzési becslés a klímaváltozásról sötét jövőt jósol, ha nem sikerül megálljt parancsolni a globális felmelegedésnek. Az egyre szélsőségesebb időjárásnak, a szárazságoknak és az áradásoknak, illetve a súlyosbodó vízhiánynak köszönhetően erősödni fog a migráció, ami újabb konfliktusokat fog szülni szerte a világon. A jelentés szerint a jelenlegi erőfeszítések nem elégségesek arra, hogy elérjék a párizsi klímaegyezményben kitűzött célokat. Az egyes régiók destabilizálódása és a migráció az Egyesült Államok nemzetbiztonságát is fenyegeti.
Az ENSZ jelentése szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítására tett jelenlegi vállalások mellett is átlagosan 2,7 Celsius-fokkal emelkedhet a bolygó hőmérséklete az ipari forradalom előtti szinthez képest – írja a Reuters.
Francia politikai és média berkekben eluralkodott a pánik. Fél évvel az elnökválasztás előtt több közvéleménykutatás a második fordulóba várja Eric Zemmour konzervatív újságírót, számos politikai sikerkönyv szerzőjét, a rendre televíziós nézettségi rekordokat döntögető elemzőt, akinek markánsan bevándorlásellenes érvelése harminc év lankadatlan struccpolitikájának vet véget. Polgárháború lesz Franciaországban? Szerinte nem lesz, már zajlik. Mi másnak lehetne hívni azt, amikor tanárt fejeznek le, papot késelnek meg, rendőrt köveznek-égetnek, s az ország mind nagyobb területei válnak tiltott zónává a közhatalom számára? Idegengyűlölő volna? Mint mondja: senkivel semmi baja, csak éppen franciaként Franciaországban a – bármilyen bőrszínű, etnikumú – franciákat preferálja. A többiektől pedig elvárná, hogy ők alkalmazkodjanak a francia kultúrához-életvitelhez, ne pedig fordítva. Akármi legyen is a kampány kimenetele, az ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal Zemmour az egészet máris a feje tetejére állította.
Több hónapnyi tagadás után beismerte az amerikai Nemzeti Egészségügyi Központ (NIH), hogy közvetetten anyagilag is támogatta a vuhani víruslaborban folyó, denevérből származó koronavírusokon történő vizsgálatokat – olvasható a Yahoo News felületén. Azt állítják, a kutatásoknak semmi köze nem volt a Covid-19-hez. Azt, hogy honnan származik pontosan a koronavírus, a mai napig nem tudni, de az egyik lehetséges eredetelmélet szerint a Vuhani Virológiai Intézetből szabadult el.
Scott Morrison, ausztrál miniszterelnök szerint Ausztrália 2050-re tervezi elérni a zéró károsanyag-kibocsátás állapotát, de ezt nem fogja jogszabályba foglalni, így elsősorban a fogyasztókra és a vállalatokra kívánnak építeni a szennyezés visszaszorításában – írja a CNBC.
Interjút készített a Wall Street Journal több olyan tajvani állampolgárral is, akik sorkatonaként vagy tartalékosként szolgáltak a szigetcsoport haderejében. A nyilatkozók szinte egyöntetűen azt közölték, hogy a tajvani haderő rossz állapotban van, a katonák demoralizáltak és hiába a hadkötelezettség és a hatalmas tartalékos állomány, nem sok érdemi hadászati tudással rendelkeznek ezek a katonák.
Megalakult kedden Berlinben az új német szövetségi parlament (Bundestag), és ezzel elkezdődött Angela Merkel politikai pályafutásának utolsó szakasza.
New Holland T5.110 típusú traktorokat kaptak a Magyar Honvédség katonái – számol be a Honvédelem.hu.
Joe Biden vélhetően egy 102 millió dollár értékű programot jelent be a mai nap folyamán, amelynek célja a délkelet-ázsiai országokat tömörítő ASEAN-csoporttal folytatott stratégiai együttműködés erősítése – írja a Reuters.
Fejhallgatóval, feministákkal és ciklustetővel kezdjük az évet, amelyben már Viktortól is elhatárolódunk, viszont...
Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...
Egy barna papírtáskával kezdődött és súlyos környezetrombolásba torkollt a bevásárlást segítő szatyrok evolúciója....
Mindig szomorú leszek, amikor hitelspirálban, vagy annak a határán levő ügyfelekkel beszélek. Ennek az egyik legfőbb...
Ma kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb...
A K&H Bank brókercége új lehetőséget indított, havi rendszeres megtakarítás ETF-ekbe. Hasonlóan működik, mint...
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?