Globál

Gyógyul a cseh államfő, hamarosan kinevezheti az új kormányt

Gyógyul a cseh államfő, hamarosan kinevezheti az új kormányt

Nem lesz probléma Petr Fialának, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökének új kormányfővé történő kinevezésével - jelentette ki Milos Zeman, a kórházi kezelésen lévő cseh államfő, aki telefoninterjút adott pénteken a Frekvence 1 prágai kereskedelmi rádiónak.

Betiltották a dollárt és a világ összes valutáját egy országban

Betiltották a dollárt és a világ összes valutáját egy országban

Az afgán gazdaság hatalmas nehézségekkel küzd a nemzetközi pénzügyi támogatás megvonása miatt, miután a tálibok átvették az irányítást. Az országot vezető csoport most tovább ronthat a helyzeten, mivel egy új intézkedés következtében még a dollár használata is tilos a kereskedelemben.

Akkora a fenyegetés, hogy a világháborúban tönkrevert ország is újra katonai nagyhatalommá válna

Akkora a fenyegetés, hogy a világháborúban tönkrevert ország is újra katonai nagyhatalommá válna

A pozíciójában nemrég megerősített japán miniszterelnök, Kisida Fumio nagyszabású fegyverkezésbe kezdene, az ország védelmi költségvetését a GDP 1 százalékáról 2 százalékra emelve. Japán elsősorban a Kína jelentette fenyegetésre adna ezzel választ. A Kínai Népköztársasággal Japánnak területi vitái is vannak, de még inkább Tajvan kínai lerohanásától tart. Japán ilyen esetben már elvileg segítséget nyújthatna Tajvannak, mivel a pacifista japán alkotmány néhány évvel ezelőtt történt újraértelmezése miatt szövetségesei mellett is beavatkozhat egy háborús konfliktusban. Japán fegyverkezése azonban rossz emlékeket ébreszt a térségben, mindenekelőtt Dél-Koreában, amely a második világháború vége előtt három és fél évtizedes, kegyetlen megszállást szenvedett el az akkor még militarista Japántól.

A Gripen a világ legjobb negyedik generációs vadászgépe egy amerikai szaklap szerint

A Gripen a világ legjobb negyedik generációs vadászgépe egy amerikai szaklap szerint

Szokatlanul hosszú cikket közölt a Business Insider tegnap a Magyarország által is használt, negyedik generációs Gripen-vadászgépekről, melyben a merevszárnyas repülőgép érdemeit méltatják. Már a cikk címében is az olvasható, hogy a Gripen lehet „a világ legjobb nem lopakodó vadászgépe,” majd hosszasan taglalják a típus képességeit, kedvező ár / érték arányát és esetleges upgrade-lehetőségeit.

Pálmaolaj és kávé: miért ennyire káros az előállításuk?  

Pálmaolaj és kávé: miért ennyire káros az előállításuk?  

Számos olyan emberi tevékenységet sorolhatunk, amelyik visszafordíthatatlan károkat okoz a szárazföldi ökoszisztémában. Az erdők irtásának fő okai például az állattenyésztés és a mezőgazdaság: Ázsiában és Afrikában elsősorban az olajpálma-termesztés, Dél-Amerikában a bioüzemanyagok előállításához szükséges gabona termesztése. Az erdők felégetése és a fakitermelés nemcsak szén-dioxidot szabadít fel, hanem csökkenti a klímakárosító gázokat felvevő úgynevezett "zöld tüdő" kapacitását is. Az esőerdők világszerte az ember által kibocsátott üvegházhatású gázok 30 százalékát nyelik el, több mint egymilliárd tonnát évente.

Putyinék kiutasítottak egy újságírót

Putyinék kiutasítottak egy újságírót

Ben Knapen külügyminiszter kijelentette, hogy Hollandia számára elfogadhatatlan, hogy egy újságírót akarata ellenére kényszerítenek ki az országból, az orosz külügyminisztérium szerint azonban a lépés teljes mértékben összhangban van az orosz joggal.

Dánia lefoglalt egy orosz hajót

Dánia lefoglalt egy orosz hajót

A dán hatóságok őrizetbe vettek egy orosz kutatóhajót, és lefoglalták a hajó dokumentumait – közölte csütörtökön Oroszország koppenhágai nagykövetsége.

Az Iszlám Államhoz hasonló fenyegetést azonosított az FBI

Az Iszlám Államhoz hasonló fenyegetést azonosított az FBI

Hasonló volumenű fenyegetésként értékelik az Egyesült Államok rendfenntartó szervei a belföldi radikális mozgalmakat, élen a fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalmakkal, mint az Iszlám Államot – mondta az FBI egyik vezetője a Kongresszus előtt.

Ilyen az, amikor nagyhatalmak harapófogójába kerül egy ország

Ilyen az, amikor nagyhatalmak harapófogójába kerül egy ország

Hosszas huzavona után végül sikerült nyélbe ütnie Moldovának az új, ötéves gázszerződést az orosz Gazprommal, amely korábban azzal fenyegetett, hogy elzárja a gázcsapokat, ha az ország nem egyezik bele a feltételeibe. Hogy az 1000 köbméterenkénti 450, majd 400 dolláron felül milyen árat kért Oroszország az üzletért cserébe Európa legszegényebb országától, az egyelőre találgatások tárgya, de Moszkvának feltűnően nem tetszik az új moldovai vezetés EU-barát irányvonala, és ismét szorosabb kapcsolatokat építene ki a volt szovjet tagköztársasággal. Az Európai Unió viszont azonnali pénzbeli segítséget nyújtott az országnak, és támogatásáról biztosította a nyugatbarát vezetést. Közben az oroszbarát szakadár Dnyeszter Menti Köztársaság kérdése még mindig megoldatlan, holott Maia Sandu moldovai elnök sürgeti, hogy rendezzék végre az orosz befolyási övezetbe tartozó terület státuszát.

Először van hivatalos uniós látogatás Tajvanon, Peking máris fenyegetőzik

Először van hivatalos uniós látogatás Tajvanon, Peking máris fenyegetőzik

Az Európai Parlament képviselőinek küldöttségét fogadta csütörtökön a tajvani elnök, Caj Jing-ven. Ez az első hivatalos uniós látogatás a magát önálló államnak tekintő szigeten, amelyet Kína saját területének tekint. Peking azonnal elítélte a látogatást, és felszólította az Európai Uniót, hogy tartsa magát az egy Kína elvéhez.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Holdblog

Fegyverkezik a világ

Működött a fenyegetés. 2021-ben a harminckét NATO-tag közül csak öt állam volt hajlandó teljesíteni a GDP-arányosan...

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.