Nagyrészt a Pfizer vakcinájával kapnak harmadik oltást a magyarok, szinte alig oltanak valakit keleti vakcinával – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által közzétett statisztikából, melyet a 24.hu szemlézett.
Peking város hatóságai új korlátozásokat vezetnek be a konferenciákra és a rendezvényekre, miután hat koronavírusos esetet erősítettek meg, köztük olyanokét is, akik személyesen vettek részt a kínai fővárosban rendezett konferenciákon – írja a Reuters.
Növeli az összeütközés kockázatát a NATO fekete-tengeri tevékenysége – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
Kína felemelkedése minden szempontból kihívást jelent az Egyesült Államokra nézve, a két ország vetélkedése pedig az utóbbi években egyre inkább nyilvánvalóvá vált. Ez alól természetesen nem képez kivételt a hírszerzés sem, ugyanis ilyen körülmények mellett igencsak felértékelődik a másik fél szándékait illetően megszerzett információ. Az utóbbi évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy az amerikai hírszerzésnek egyre nehezebb dolga van, ha a kínai vezetés szándékairól akar hitelesen informálódni. Ez pedig szoros összefüggésben van azzal a folyamattal, amelynek eredményeképpen Hszi Csin-ping saját személye köré szervezett lényegében minden hatalmat az ázsiai országban.
Egy járványszakértőkből álló holland tanácsadó testület azt javasolja, hogy Nyugat-Európában ismét vezessenek be lezárásokat, először a nyár óta – írja a Reuters.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök megtorlással fenyegetett arra az esetre, ha az Európai Unió kiterjeszti az országa elleni szankciókat – írja a Reuters.
Az ázsiai–csendes-óceáni térségnek nem szabad visszatérnie a hidegháborús korszak feszültségeihez – mondta el Hszi Csin-ping kínai elnök a Reuters tudósítása szerint.
Újabb erőszakos tömeges határsértési kísérletet hiúsítottak meg a lengyel-fehérorosz határon csütörtökre virradó éjjel - közölte a lengyel belügyminiszter-helyettes, Bartosz Grodecki a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízióval.
Az Egyesült Államok és Kína szerdán meglepetésszerű közös nyilatkozatot tett, amelyben ígéretet tettek arra, hogy együttműködnek a globális felmelegedés lassítása érdekében – írja a Bloomberg. A nyilatkozat új lendületet adhat az utolsó napjaihoz érkező, kéthetes glasgow-i klímacsúcsnak.
Irán ratifikálná a párizsi klímaegyezményt, amennyiben feloldanák az országot sújtó szankciókat – nyilatkozta egy magasrangú iráni tisztviselő a BBC-nek.
Az Egyesült Államok elkötelezett Ukrajna biztonsága és területi integritása mellett, és ez nem is fog változni - jelentette ki szerdán Antony Blinken amerikai külügyminiszter, miután Washingtonban tárgyalt ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. Blinken arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok erős aggodalommal kíséri figyelemmel az orosz-ukrán határon kialakult helyzetet.
A lengyel migránsválságnak szentelt rendkívüli ülést tart csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa - közölte szerda este a dpa hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Az Európai Unió (EU) a jövő héten kiterjeszti a Fehéroroszország elleni szankciókat - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán, miután Joe Biden amerikai elnökkel tárgyalt a Fehér Házban.
A tálib vezetés szerdán szóvivőn keresztül azt kérte a volt afgán harci pilótáktól, hogy ne hagyják el hazájukat, egyúttal amnesztiát ígért nekik, és közölte, hogy nem fenyegeti őket letartóztatás - adta hírül az AP amerikai hírügynökség.
Az amerikai kormány tovább növelte a nyomást Oroszországra az ukrán határ menti orosz csapatnövelés leállítása érdekében - jelentette az AP amerikai hírügynökség szerdán.
Az Európai Unió keleti határain kialakult migrációs válság orvoslásához további és jobban kiterjesztett szankciókra van szükség a fehérorosz rezsim ellen - jelentette ki Josep Borrell, az EU kül - és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén.
Üzenetben tájékoztatta a Magyar Telekom néhány ügyfelét arról, hogy akadozik az internet- ás telefonszolgáltatás hálózati hiba miatt. A Telekom azt közölte, hogy nincs szó tömeges meghibásodásról.
Befejeződött szerdán Berlinben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciós tárgyalásának első szakasza, amelyben háromszáz szakpolitikus dolgozott a koalíciós szerződést megalapozó előkészítő anyagokon.
A lengyel-fehérorosz határon brutális hibrid támadás zajlik, az Európai Uniónak (EU) határozottan kell reagálnia erre - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács (ET) elnöke szerdán Varsóban, miután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tárgyalt.