Hamarosan újabb pályázatot hirdetnek az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatására a magánszemélyek és a cégek számára is - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön.
2005 óta először történhet meg, hogy nem a Kereszténydemokrata Unió nyeri a német választásokat. A Zöldeket elképesztő népszerűség övezi, a koronavírus-járvány harmadik hulláma nyomán a pártverseny élére törtek a felmérésekben. A CDU gyengélkedése a koronavírus-járványnak és a kevésbé népszerű jelöltnek tudható be, a Zöldeket pedig az újdonság iránti igény mellett a klímafolyamatokra irányuló növekvő figyelem is segíti. Az izgalmakat fokozza, hogy a jelenlegi támogatottsági adatok alapján nemcsak egy újabb nagykoalíció van benne a pakliban, hanem az is, hogy mind a CDU, mind a zöld párt megkerülheti a másikat, ha a szociáldemokratákat és a szabaddemokratákat együtt bevonnák a kormányalakításba. De a választás nem most lesz, hanem szeptember végén, és a kilátások között több olyan faktor is van, ami a CDU addigi visszaerősödését valószínűsíti.
Oroszország továbbra is veszélyt jelent Ukrajnára, mert nem vonta vissza csapatait az ország határaitól, így lehetősége van rövid időn belül újabb agressziós cselekményeket elindítania a Donyec-medencében - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön Kijevben, miután megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Hosszú hónapok lejtmenetét követően áprilisban ismét bővült az Egyesült Királyság autópiaca, ráadásul nem is akárhogyan, harmincszor több autó adtak el a szigetországban, mint 2020 azonos időszakában. Az iparági szereplők a friss statisztikákat látva már optimistábbak a jövőt illetően, a teljes évre vonatkozó előrejelzésüket felfelé módosították az eladások tekintetében.
Nincs döntés a Vlagyimir Putyin orosz és a Joe Biden amerikai elnök között tartandó lehetséges csúcstalálkozó helyszínéről - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
Németországban nőtt a forgalomba helyezett autók száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, de még elmaradt a válság előtti szinttől. A német autógyárak termelése és exportja nőtt az év első négy hónapjában, az éves termelési prognózist azonban az alkatrészhiány miatt visszavágta a VDA, a német autóipar szakmai képviseleti szervezete.
Az amerikai igazságügyi minisztérium levelet küldött szerdán a republikánus vezetésű arizonai szenátus elnökének, mert aggasztja, hogy az ottani felsőház példátlan módon egy magáncéggel számoltatja újra a tavalyi elnökválasztás Maricopa megyei szavazatait, ami a tárca szerinte azzal a veszéllyel jár, hogy nem garantálható a voksok biztonsága, és hogy megfélemlítenek szavazópolgárokat.
Több magas rangú republikánus képviselő is támogatná a trösztellenes törvények reformját, miután a Facebook továbbra sem oldotta fel Donald Trump kitiltását – írja a Hill.
Washington változatlanul, továbbra is támogatja Ukrajnát, az ország szuverenitását és területi épségét - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön Kijevben, miután megbeszélést folytatott ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával.
Washington senkitől nem várja el, hogy Amerika vagy Kína között válasszon - mondta csütörtökön Londonban Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Leszögezte azt is, hogy az amerikai kormány változatlanul rossz ötletnek tartja az Északi Áramlat-2 orosz földgázvezeték megépítését.
Április 3-án a Business Insider írta meg, hogy egy könnyen hozzáférhető hacker fórumon közzétették 106 országban élő több mint 533 millió Facebook-felhasználó adatait. Telefonszámok, Facebook ID, teljes nevek, születésnapok, e-mail-címek. Igazi terített asztal ez minden rosszindulatú hackernek. Az adatszivárgás híre szakmai körökben jóval megelőzte az adatok kiadását - írja elemzésében Tanos Áron, a KPMG Cyber Biztonsági Laborjának operatív vezetője.
A hétvégére várható a múlt héten fellőtt kínai rakéta ellenőrizetlen visszatérése a Földre, amelyet nyomon követ az amerikai űrparancsnokság - közölték szerdán amerikai katonai illetékesek.
Kína határozatlan időre felfüggeszt mindennemű magas szintű gazdasági egyeztetést az egyik legfontosabb kereskedelmi partnerével, Ausztráliával – írja a CNBC. A lépésre azt követően került sor, hogy az ország fegyverkezésbe kezdett annak érdekében, hogy hatékonyan fel tudjon lépni a csendes-óceáni régióban tapasztalható feszültségek kezelésében.
Legalább negyvenhat ember megsérült szerdán, a hetedik napja tartó, sokszor erőszakba torkolló tüntetéseken Bogotában és más kolumbiai nagyvárosokban, helyszíni jelentések szerint a tiltakozók megpróbáltak behatolni a parlament épületébe, a zavargások miatt a fővárosban leállt a koronavírus-járvány ellen oltási kampány és a tesztelés.
Sikeresen landolt szerdán első ízben a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Mars- és Hold-utazásra tervezett Starship kísérleti űrhajója, amelynek prototípusai az előző négy kísérlet során mindig felrobbantak.
Skóciában és Walesben parlamenti, Angliában tanácsi és polgármester-választásokat tartanak csütörtökön. Londonban újjáválasztják a városháza képviselő-testületét és szintén tartanak polgármester-választást.
Az ausztrál hatóságok versenyt futva az idővel kutatnak egy rejtélyes koronavírus-fertőzés forrása után Sydneyben, miután több mint egy hónap után regisztráltak egy fertőzöttet, aki helyben kaphatta el a vírust.
Az autóipar meghatározó vezetői és iparági elemzők egymás után figyelmeztetnek arra, hogy a globális chiphiány sokkal nagyobb méreteket ölthet a második negyedévben, amellyel jelentős károkat okozhat az egyes szereplőknek. Az ellátás ráadásul egész évben nagyon szűkös lehet, amely veszélybe sodorhatja a 2021-re vonatkozó növekedési terveket, várakozásokat is.
Európa és az Egyesült Államok közös értékei nem jelentik azt, hogy automatikusan egyeznek az érdekek, és nem szolgálná Európa érdekeit, ha a világ ismét szétszakadna két pólusra - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán egy berlini tanácskozáson, amelynek témája a transzatlanti kapcsolatok alakítása volt.
Az űrkutatás mindig is foglalkoztatta az emberiséget, az utóbbi években azonban látványosan felélénkültek a világűr megismerésére vagy éppen az ottani befolyás növelésére tett kísérletek. Ebben kétségkívül nagy szerepet játszott a technológiai fejlődés, új nagyhatalmak megjelenése az űrkutatásban, illetve az, hogy újabban már magáncégek is helyet követelnek maguknak az asztalnál. A most zajló változások hosszú távú következményeit egyelőre lehetetlen megjósolni, az azonban kellő biztonsággal kijelenthető, hogy izgalmas évek várnak ránk az űrkutatás terén.