Globál

Biden a NATO-csúcsról üzent Putyinnak

Biden a NATO-csúcsról üzent Putyinnak

A NATO nem keresi a szembenállást Oroszországgal, de válaszlépéseket fog tenni, ha Moszkva folytatja ártalmas tevékenységét - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Brüsszelben hétfőn.

Összeültek a nyugat erős emberei, csak úgy záporoztak a hangzatos ígéretek

Összeültek a nyugat erős emberei, csak úgy záporoztak a hangzatos ígéretek

Vasárnap véget ért a G7-csoport országainak csúcstalálkozója. A résztvevő országok közötti egyeztetések során számos téma naprendre került, többek közt a klímavédelem, a Kínával ápolt viszony, a járványkezelés, illetve gazdasági és kereskedelmi kérdések kapcsán. Bár a nagyhatalmak több látványos ígéretet tettek, többen keveslik vagy éppen megkésettnek ítélik meg a vállalásokat. Boris Johnson ugyan nagyon megpróbálta elkerülni, hogy a Brexittel kapcsolatos kérdések is felmerüljenek, ez nem sikerült, sőt, nyílt szópárbajt is eredményezett a vezetők között. A Politico alábbi elemzése a találkozó legfontosabb aspektusait vizsgálja.

Palkovics László a győri Audi-gyárba látogatott

Palkovics László a győri Audi-gyárba látogatott

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter látogatást tett az Audi Hungariánál, amelynek keretében az igazgatóság elnökével áttekintették a vállalat innovációs stratégiáját és megtekintette a magyar operáció új elektromotor-generációja gyártására épülő termelőberendezéseit.

Rengetegen akarnak ingyenmilliókból elektromos autót venni - Összeomlott a rendszer a hatalmas rohamtól

Rengetegen akarnak ingyenmilliókból elektromos autót venni - Összeomlott a rendszer a hatalmas rohamtól

Ma reggel megnyílt a pályázati lehetőség azoknak, akik állami támogatással szeretnének elektromos autót vásárolni. Az ingyenmilliókért viszont akkora roham indult, hogy összeomlott az IFKA vonatkozó oldala, cikkünk publikálásakor még hibaüzenet jelezte, hogy fennakadásokra kell számítania annak, aki szeretné elérni a konkrét pályázatot.

Olyan lépést tehet a NATO, amely kellemetlen lehet Kínának

Olyan lépést tehet a NATO, amely kellemetlen lehet Kínának

A NATO hétfői, egynapos csúcstalálkozója új fejezetet nyit a transzatlanti együttműködés megerősítésében az Oroszország és Kína jelentette biztonsági kihívások közepette - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn.

Amerika titokban egy kínai atomerőmű körül vizsgálódott

Amerika titokban egy kínai atomerőmű körül vizsgálódott

„Radiológiai veszélyről” figyelmeztette egy kínai erőmű francia üzemeltetője az Egyesült Államok kormányát, Amerika pedig egy hetet töltött a jelentés kivizsgálásával – állítják a CNN bennfentes forrásai.

Bajba került Svájc, az összes klímavédelmi javaslat elbukott a népszavazáson

Bajba került Svájc, az összes klímavédelmi javaslat elbukott a népszavazáson

Elbukott az a svájci népszavazási kezdeményezés, melynek értelmében adót vetettek volna ki a klímaváltozást okozó üzemanyagokra, a földgázra és a repülőjegyekre. A fentieken túl a választók nemet mondtak arra is, hogy betiltsák a szintetikus növényvédő szerek, illetve hogy a svájci gazdák csakis akkor kaphassanak állami támogatást, ha nem használnak szintetikus növényvédő szereket – írja a Reuters.

Európa egyik meghatározó hadiipari központja épül fel Magyarországon

Európa egyik meghatározó hadiipari központja épül fel Magyarországon

A nulláról építi újra a magyar kormány a hazai hadiipart, olyan tempóval, hogy csak az előző évben hat új üzem építéséről született megállapodás. A döntéshozók azzal számolnak, hogy 2030-ra már többszáz milliárd forint fölötti kibocsátást ér el a hazai hadiipar, a honvédelmi igények kiszolgálása mellett jelentős exporttevékenységre is sor kerül – mondta el Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a Portfolio-nak. Komplett ökoszisztéma jön létre hazánkban: bevonnák a gyártásba beszállítói oldalról a hazai kkv-szektort, illetve az innovációba a magyar egyetemeket is, ennek támogatása végett új befektetési alap, innovációs központ és egy koordinációs központ is létrejön. A miniszter arról is beszélt, hogy szeretné hamarosan ismét magyar tulajdonban látni a budapesti repteret.

Nem akárkivel találkozott Orbán Viktor

Nem akárkivel találkozott Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tajjip Erdogan török államfővel tárgyalt Brüsszelben, a NATO hétfői csúcstalálkozójának előestéjén - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap.

Elbukhatott két fontos népszavazási kezdeményezés Svájcban

Elbukhatott két fontos népszavazási kezdeményezés Svájcban

Szűk többséggel várhatóan elutasítják a svájci választópolgárok a vasárnap tartott népszavazáson azt a javaslatot, melynek értelmében adót vetettek volna ki a klímaváltozást okozó üzemanyagokra, a földgázra és a repülőjegyekre - derül ki a vasárnap este közzétett exit poll-felmérésből.

Súlyos vitatémákról fog beszélni hétfőn a NATO-csúcson a török és az amerikai elnök

Súlyos vitatémákról fog beszélni hétfőn a NATO-csúcson a török és az amerikai elnök

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban közölte, hogy a NATO-tagállamok vezetőinek hétfői brüsszeli csúcstalálkozóján Joe Biden amerikai elnökkel meg kell vitatnia a török-amerikai viszonyt, amelyet szerinte több területen továbbra is számos megoldatlan kérdés terhel. Erdogan elsődlegesen a török védelmi ipart érintő ügyeket emelte ki, de kitért az örmények ellen 1915-ben elkövetett atrocitások eltérő megítélésére is.

Feszült kampány után ma eldől, hogy Svájcban betiltják-e a szintetikus növényvédő szereket

Feszült kampány után ma eldől, hogy Svájcban betiltják-e a szintetikus növényvédő szereket

Svájc lehet az első európai ország, illetve a világ második állama Bhután után, ahol betiltják a szintetikus növényvédő szerek használatát, ha a mai népszavazáson a kezdeményezést támogatók kerülnek többségbe. Az ellentábor, a gazdaszervezetek és az agrokémiai cégek érvelése szerint a tilalom bevezetése a terméshozamok csökkenését, és így az élelmiszerárak emelkedését okozhatja. A referendumon egy másik környezetvédelmi kérdésről is szavaznak a svájciak, amely szerint csak azok a gazdák kaphatnának állami támogatást, akik nem alkalmaznak szintetikus növényvédő szereket. Meglepőnek tűnhet, de a biogazdaságokat tömörítő svájci szervezet ez utóbbi kezdeményezést nem támogatta, mivel szerinte az ökológiai gazdaságok számának nem a keresletre alapozódó növelése alááshatja a bioélelmiszerek magasabb árát.

Ujjonganak a G7 európai vezetői, hogy Bidennel tárgyalhatnak Trump helyett

Ujjonganak a G7 európai vezetői, hogy Bidennel tárgyalhatnak Trump helyett

Az Egyesült Államok a szabad világ együttműködő vezéreként tért vissza a G7-csúcsra John Bidennel - mondta Emmanuel Macron francia elnök, ezzel jelezve az Egyesült Államok szövetségesei által érzett megkönnyebbülést, miszerint vége Donald Trump elnökségének zűrzavarának.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.