Globál

Ismét előkerültek a macheték – Puskaporos helyzet alakulhat ki a mai zambiai elnökválasztás után

Ismét előkerültek a macheték – Puskaporos helyzet alakulhat ki a mai zambiai elnökválasztás után

Akár súlyos zavaragások is kitörhetnek a mai zambiai elnökválasztás után, miután a halálos összecsapásokkal kísért kampányt követően várhatóan igen szoros választási eredmény alakul majd ki. A választás alapvetően a gazdaságról szól, miután az elszálló infláció és az elértéktelenedő helyi valuta miatt az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a kormányzattal szembeni elégedetlenség. A harmadik elnöki ciklusáért induló jelenlegi államfőnek az elnöki posztért hatodszor versenybe szálló riválissal kell megküzdenie. Bármelyikük is nyeri a választást, a másik fél tábora várhatóan nem fogja egykönnyen elfogadni az eredményt. A feszült helyzetet jelzi, hogy a 18 milliós dél-afrikai ország történetében most először fordult elő, hogy a választás előtti napokban kivezényelték a hadsereget az utcára.

Mindenkit perel a texasi kormányzó, aki kötelezővé teszi a maszkviselést

Mindenkit perel a texasi kormányzó, aki kötelezővé teszi a maszkviselést

Peres eljárást ígért Texas Republikánus kormányzója minden olyan iskola vagy önkormányzat ellen, amely kötelezővé teszi a maszkviselést, rövidesen azután, hogy több oktatási intézmény és önkormányzat is maszkhordási kötelezettséget rendelt el a járvány újabb hulláma miatt.

Máris kemény üzenetet küldött az amerikai külügyminiszter a lengyel médiatörvény módosítása miatt

Máris kemény üzenetet küldött az amerikai külügyminiszter a lengyel médiatörvény módosítása miatt

Órákkal azután, hogy a lengyel parlament alsóházában viharos körülmények között, kis többséggel elfogadták a lengyel médiatörvény módosítását, amely a bírálatok szerint az amerikai többségi tulajdonú TVN24 csatorna ellen szól, kemény hangvételű közleményt adott ki az amerikai külügyminiszter. Ebben Anthony Blinken arra emlékeztetett, hogy a keddi parlamenti szavazások a demokratikus berendezkedésű országok által képviselt értékek ellen tett lépéseknek mondhatók és mivel egy nagy amerikai befektetés korlátozásáról van szó (a teljes amerikai tulajdont legfeljebb 49%-osra kell csökkenteni), mindez a lengyel befektetői környezetre is negatívan hathat.

Hatalmas durranással tér vissza az EFOTT, két év után újra több ezer ember bulizhat együtt

Hatalmas durranással tér vissza az EFOTT, két év után újra több ezer ember bulizhat együtt

Kedden elrajtolt az EFOTT, azon kevés nagy fesztivál egyike, amelyet egy év kihagyás után idén ismét megtartanak. A fesztivál ezzel 2019 nyara óta az első igazán nagy hazai zenés rendezvény lesz, amelyet ismét több ezer résztvevővel rendeznek meg. A szervezés során számos probléma felmerült: a járványhelyzet bizonytalansága mellett még az elszálló költségek és a velencei önkormányzattal történő nézeteltérés is nehezítette a szervezők munkáját. Sokáig mintha a fesztiválozók sem hitték volna el, hogy idén újra megrendezik az eseményt, de a nyitáshoz közeledve egyre többen váltanak jegyet, hétvégén pedig ismét több ezer ember előtt zenélhetnek a hazai és külföldi előadók. A szervezők is készültek a megváltozott helyzetre - a nagyobb sátrak mellett több fertőtlenítő pontot is kihelyeztek. A helyszín is megújult, idén Velence helyett Sukoró ad otthont az EFOTT-nak, és jövőre is ezen a helyszínen lesz a fesztivál, de a fesztiválterület némileg változni fog. A szervezők azt várják, hogy az idei esemény az újranyitás élménye miatt felülmúlhatja a korábbi éveket, így összességében megérte vállalni a kockázatot. Maszlavér Gáborral, a fesztivál főszervezőjével beszélgettünk.

Elnök is lehetett volna a koronavírus elleni védekezés sztárpolitikusa, de bukott perverzként vonul be a történelembe

Elnök is lehetett volna a koronavírus elleni védekezés sztárpolitikusa, de bukott perverzként vonul be a történelembe

Lemondott tegnap Andrew Cuomo, New York kormányzója. A Demokrata erős embert 11 nő vádolta meg szexuális zaklatással; miután az állami főügyész keresetet nyújtott be ellene, már legszorosabb szövetségesei, mint Joe Biden elnök és Bill DeBlasio, New York City polgármestere is lemondását követelték. A botrány derékba törte Cuomo politikai karrierjét, aki rengeteg erőforrást fektetett abba, hogy felépítse imidzsét, mint a koronavírus elleni védekezés élharcosa és bár ő maga tagadta, egyes vélekedések szerint hosszabb távon az elnöki székbe készült.

Magasabb fokozatba kapcsol a napenergia terjedése

Magasabb fokozatba kapcsol a napenergia terjedése

Idén és a következő években is rekord nagyságú új naperőmű kapacitást telepíthetnek a világon. Az emelkedő trendből a várakozások szerint Magyarország sem marad majd ki; a folyamatot egyebek mellett a támogatások, az áramár-emelkedés és a bruttó elszámolás elhalasztása erősíti.

Már harmadik hónapja csökken az autóeladás Kínában

Már harmadik hónapja csökken az autóeladás Kínában

Kínában júliusban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent az autóeladás éves összevetésben, részben az ágazati termelést visszavető chiphiány, az ország több területét sújtó áradások miatt, és azért, mert több térséget ideiglenesen lezártak a koronavírus-járvány újbóli terjedése miatt.

Oroszok akarták lejáratni a Pfizer vakcináját, lebuktak

Oroszok akarták lejáratni a Pfizer vakcináját, lebuktak

A Facebook üzemeltetője kedden letiltott több száz olyan közösségi médiafiókot, amely egy rejtélyes oroszországi reklámcéghez kötődik. A cég megpróbált rávenni influenszereket arra, hogy járassák le a Pfizer és az AstraZeneca gyógyszercégek koronavírus elleni vakcináját.

A semmiből tör előre az újabb sztárpolitikus - Véget érhet Németország legrégebbi pártjának vesszőfutása?

A semmiből tör előre az újabb sztárpolitikus - Véget érhet Németország legrégebbi pártjának vesszőfutása?

A szeptemberben esedékes német választás kampánya bővelkedik az érdekes fejleményekben. Ezek közé tartozik az SPD utóbbi hetekben látott erősödése, amelyben kiemelt szerepe van a kancellárjelöltjük, Olaf Scholz személyének. Scholz ugyanis jelenleg sokkal népszerűbb, mint saját pártja és a kancellárjelöltek versenyét is vezeti. Az SPD nem véletlenül Scholzra építette a kampányát, amely kockázatos lépés ugyan, de a CDU és a Zöldek további gyengülése esetén nem várt fordulatokat eredményezhet a majdani koalíciós tárgyalások során, ahol az SPD akár nevető harmadik is lehet.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.