Észtország és Finnország azt javasolják, hogy az európai országok ne adjanak ki turistavízumokat orosz állampolgároknak, amíg az Moszkva háborút folytat Ukrajnában – írja a Guardian.
Napokon belül helyreállhat az orosz kőolajszállítás a Barátság-vezetéken - fogalmazott a csehországi kőolaj-vezetéket üzemeltető MERO cseh cég keddi közleményében, anélkül, hogy további részleteket közölt volna.
Németországnak csaknem hatszor akkora költségekkel kellene szembenéznie, mint a Brexit, ha Kínát kizárná gazdaságából - közölte hétfőn az Ifo Gazdaságkutató Intézet egy tanulmány eredményeire hivatkozva a Reuters beszámolója szerint. Erről természetesen egyelőre szó sincs, viszont mint lehetséges forgatókönyvet, megvizsgálták a kutatók.
Tovább növeli a gazdasági visszaesés valószínűségét Németországban az alacsony vízállás az első számú vízi szállítási útvonalon, a Rajnán - írták német hírportálok kedden elemzői vélemények alapján.
Norvégia bejelentette, hogy felkészült az energiaexport korlátozására, amely újabb próbatételek elé állíthatja az európai energiapiacot a téli hónapokban – írja a Bloomberg.
Az úgynevezett Donbaszi Népköztársaság vezetője, Gyenyisz Pusilin a Twitteren keresztül jelentette be, hogy a közeljövőben észak-koreai munkások érkezhetnek a Donbasz-régióba.
A nagy európai energiakereskedők több százmillió dolláros veszteséget könyvelnek el, miközben igyekeznek kezelni a cseppfolyósított földgáz-ellátási hiányt. Az elmúlt időszakban több üzemzavar is akadályozta az európai tárolók feltöltésére irányuló erőfeszítéseket a téli fűtési szezon előtt - írta meg a Reuters.
Véleménycikket jelentetett meg az Euractiv felületén Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, amelyben élesen bírálta azon javaslatokat, amelyek csökkentenék az egyhangúság elvének szerepét az uniós döntéshozatalban, és helyette egy többségi alapú döntési mechanizmust alkalmaznának a jövőben.
Elismerte Oroszország, hogy valóban robbanások történtek a Krímben található Szaki légibázison. Azt állítják: egy lőszerraktár robbant fel, ismeretlen okból, sérültek nincsenek, repülőgépek nem vesztek oda.
A világ országai enyhítik a koronavírussal kapcsolatos beutazási korlátozásaikat, Kanada viszont éppen az ellenkező irányba indult el - számolt be a Roadster.
Több hatalmas robbanás rázta meg a Krím félsziget nyugati részét helyi források szerint. Valószínűleg ukrán támadás ért egy katonai repülőteret Novofedorivka térségében.
Őrizetbe vették az ukrán SzBU emberei saját munkatársukat, aki a gyanú szerint titkos katonai dokumentumokat és műveleti terveket adott át az orosz belföldi hírszerzésnek, az FSzB-nek - írja a Kyiv Independent.
Kalinyingrád több árucikk esetében felhasználta az idei évben rá szabott kvótát, nem tud nyersanyagot importálni Oroszországból. Az Unió attól fél, hogy ha megnöveli a kvótákat, Oroszország az exlávén keresztül kerüli meg a szankciókat - írta meg a Reuters.
1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik - írta az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF) MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Délután 5 órától lesz meghallgatható a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastjének legújabb adása. A mai műsor első részében az orosz-ukrán háború fejleményeivel foglalkozunk, többek között azzal, hogy a szemben álló felek kölcsönösen a zaporizzsjai atomerőmű ágyúzásával vádolják egymást, valamint hogy az amerikai védelmi minisztérium 1 milliárd dollár értékű katonai támogatást jelentett be Ukrajna részére. Az adás második részében arról lesz szó, hogy a jelenlegi infláció mellett egyre nehezebb olyan befektetést, értékpapírt találni, amivel legalább a pénzünk vásárlóértékét megőrizhetjük, de az állampapírok között akadnak olyanok, amik 10% feletti kamatot fizetnek.
A nyugati országoknak meg kellene tiltaniuk az összes orosz állampolgár belépését az ország Ukrajna ellen viselt háborúja miatt – véli Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ukrinform szerint.