Kiderült mekkora csapás volt Ukrajnának eddig az idei év
Ukrajna gabonaexportja 46%-kal, 2,65 millió tonnával csökkent az előző évhez képest a 2022/23-as szezonban - közölte a mezőgazdasági minisztérium hétfőn.
Ukrajna gabonaexportja 46%-kal, 2,65 millió tonnával csökkent az előző évhez képest a 2022/23-as szezonban - közölte a mezőgazdasági minisztérium hétfőn.
Oroszország "mindent megtesz" annak érdekében, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakemberei látogatást tegyenek a dél-ukrajnai zaporizzsjai atomerőműben - közölte hétfőn közzétett nyilatkozatában Marija Zaharova külügyminisztériumi szóvivő.
A Twitteren több videó is megjelent arról, ahogy találatot kap egy Belgorod melletti rádióállomás antennája. A videó alapján nem kizárt, hogy egy amerikai gyártású Switchblade drónt használtak.
A Marshall-szigeteken egyre több a koronavírus-megbetegedés, a csendes-óceáni ország a világjárvány első helyi járványkitörésével küzd - számolt be a brit Sky News.
Felnőttek esetében már engedélyezték a "következő generációs" koronavírus elleni emlékeztető oltást, amelyet csak évente egyszer kell beadni - számolt be a Bloomberg. A Moderna bivalens, omikront is tartalmazó vakcináját elsőként az Egyesült Királyságban engedélyezték.
Chuck Pfarrer, az amerikai haditengerészet SEAL nevű különleges alakulatában szolgált a 80-as években. A jelenleg íróként és filmproducerként tevékenykedő férfi egy Twitter bejegyzésben cáfolta azokat az állításokat, melyek szerint az ukrán különleges erők egységei idézték elő a Szaki reptéren észlelt robbanásokat.
Koszovó energiaelosztó vállalata, a KEDS közölte, hogy hétfő reggel 8 órától időzített áramkimaradások lesznek a hazai energiatermelés csökkenése és az importból beszerzett üzemanyag magas ára miatt.
A Moderna megállapodott az Európai Unióval abban, hogy a jelenleg érvényben lévő szerződésben szereplő mennyiségeket az omikron vírusvariánst is tartalmazó (bivalens) vakcinából fogja szállítani, melynek hatósági értékelése folyamatban van. A bivalens oltásoktól erősebb, szélesebb körű és tartósabb védettség kialakítását várják a szakemberek.
A koronavírusban elhunytak valódi számának megismerése érdekében az Átlátszó adatigényléssel fordult a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz. Az adatsorok alapján kiderült, hogy a napi számok számos ponton eltértek a koronavirus.gov.hu-n közölt számoktól; a második és harmadik hullám során az elhunytakat legalább egy hetes csúszásban közölték a valódi halálozás dátumához képest.
Hatalomra jutásuk egyéves évfordulóját ünneplik hétfőn a tálibok Afganisztánban, az eseményt azonban beárnyékolja az országban dúló súlyos gazdasági és humanitárius válság.
A Twitteren több fotó és videó is megjelent arról, hogy rakétatámadás érte a Wagner-csoport popasznajai bázisát Luhanszk megyében. Egyes források szerint az alakulat alapítója, Jevgenyij Prigozsin is a helyszínen tartózkodott.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a nyilvánosság segítségét kéri a majomhimlő vírus átnevezéséhez, ami része annak a folyamatos erőfeszítésnek, hogy eloszlassák a jelenlegi névvel kapcsolatos káros tévhiteket - számolt be a Bloomberg.
Akár elfogadja Teherán és Washington az Európai Unió végső ajánlatát a 2015-ös iráni atomalku felélesztésére, akár nem, valószínűleg egyikük sem fogja a tárgyalás lehetőségét elutasítani, mert a megegyzés lehetőségének életben tartása mindkét fél érdekeit szolgálja - számolt be róla a Reuters.
Narendra Modi indiai miniszterelnök az ígérte hétfőn, országa függetlenségének 75. évfordulóján, hogy a következő 25 évben fejletté teszi a szegénység sújtotta Indiát.
A kínai hadsereg közölte, hogy hétfőn újabb hadgyakorlatokat hajtott végre Tajvan közelében, miközben amerikai törvényhozók egy csoportja látogatást tett a Kína által követelt szigeten. Az amerikai delegáció találkozott Caj Jing-ven elnökkel, ami Peking szerint szuverenitásának megsértése.
Japán pacifista törekvéseit hangoztatta hétfőn Kisida Fumio, a szigetország miniszterelnöke hazája második világháborús fegyverletételének 77. évfordulóján elmondott beszédében. A miniszterelnök nem látogatott el a 19. század közepe és 1945 között elesett, nagyjából 2,5 millió japán katona emlékére emelt Jaszukuni-szentélybe, ahová azonban vallási jelképet küldött. A szentélyt kabinetje három tagja is felkereste, amely miatt Dél-Korea és Kína is csalódottságának adott hangot.
A török Baykar Makina Sanayi ve Ticaret AS, amely pilóta nélküli légi járműveket szállít Ukrajnának, azt állítja, hogy jelenleg havi 20 drón gyártására képes, és hároméves megrendelésállománya van.
Új-Zéland újabb 120 katonát küld az Egyesült Királyságba, hogy segítsen az ukrán katonák kiképzésében, közölte a Guardian.
A Fülöp-szigetek katonai szállító helikoptereket kíván vásárolni az Egyesült Államoktól. A szigetállam felmondta a korábbi 12,7 milliárd peso (227,35 millió dollár) értékű szerződését Oroszországgal, hogy elkerülje az Egyesült Államok szankcióit – írta meg a Reuters.
Dél-Korea hétfőn bejelentette, hogy kormánya nagyszabású segélyezési tervet kínál Észak-Koreának, ha az megválik atomfegyvereitől. Jun Szuk Jeol államfő javaslatát az 1945-ös japán gyarmati uralom végének évfordulója alkalmából tartott beszédében fejtette ki. Szakértők szerint igen csekély az esélye annak, hogy Phenjan elfogadja ezt a dél-koreai ajánlatot.
2025. január 1-jétől az új kiberbiztonsági törvény hatálya alá esik a NIS2 hazai szabályozása. A NIS2 érintett...
Nem tudom, hányan ismerik Rory Sutherland internet-szenzációt, marketing-gurut, az Ogilvy egy fejét. Neki egy becsípődése...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ne vegyél fel fogyasztási kölcsönt - Webinár Ne vegyél fel fogyasztási...
Jövőre már annyi villamosenergiát fognak felhasználni az adatközpontok, a kriptodevizák és a mesterséges intelligencia...
E heti adásunkban lesz Trump, meg még egy csomó csaló, miközben a Men in Finance buli fékezhetetlenül dagad a...
Magyarországon 12 millió forint jelenleg az áfamentesség felső határa, ha valaki egy évben ennél több számlát...
Jelentős kifizetések várhatók.
Még nincs késő, ha hiszel Trump ígéretének.
Ez is egy létező forgatókönyv.