Orbán Viktor: Figyelmeztető, hogy egyre közelebb kerülnek a határhoz a katonai cselekmények
Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs hétfő reggeli ülése után jelentkezett videóval.
Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs hétfő reggeli ülése után jelentkezett videóval.
Iráni tisztségviselők bírálták hétfőn, hogy Oroszország új követelésével "megzavarja" az iráni atomprogramról szóló nemzetközi tárgyalásokat, pedig annak nem szabad hatással lennie rájuk - jelentette a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség. Moszkva új igénye előtt minden fél úgy ítélte meg, hogy a hónapok óta tartó tárgyalások már csak egy lépésre vannak a sikertől - emlékeztettek nyugati hírügynökségek. Az iráni Tasnim hírügynökség szerint új megállapodás megkötésének késleltetésével, ezáltal Irán olajpiaci hozzáférésének késleltetésével Oroszország azt akarja elérni, hogy nőjön a kőolaj ára.
A hétvégén nem mozdult jelentősen a frontvonal az orosz-ukrán háborúban. Kievet még mindig nem érte el a több ezer járműből álló menetoszlop, Harkov, Mariupol, Szumi továbbra is heves tűz alatt. Mikolaiv ellen megindult a szárazföldi támadás, de a város még nem esett el. A szakadárok keleten faluról falura haladnak. Egyre több a háborús bűncselekmény, civilek ellen elkövetett atrocitás.
Vang Ji kínai külügyminiszter az ukrajnai háborút illetően kijelentette, hogy Kína a béketárgyalások folytatását sürgeti, Kína és Oroszország kapcsolatát pedig "sziklaszilárdnak" nevezte.
Az Anonymus hekkercsoport Twitter-oldalára hivatkozva a BBC azt írja, a csoport meghekkelte a Rosszija 24, a Pervij Kanal és a Moszkva 24 orosz televíziós csatornákat, valamint a Wink és az Ivi streamingszolgáltatókat.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma reggel friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról.
Az orosz hadsereg hétfőn tűzszünetet tart és humanitárius folyosókat nyit meg több ukrán városban. Oroszország védelmi minisztériuma szerint a humanitárius folyosókat Emmanuel Macron francia elnök személyes kérésére, az ezekben a városokban kialakult helyzetre való tekintettel alakítják ki. A francia elnök hivatala tagadja ezt.
Az Ukrajna elleni invázió óta komoly logisztikai problémákkal küzd az orosz haderő, elsősorban az üzemanyag-utánpótlással, élelmezéssel vannak gondok. Úgy tűnik, civil járművek bevonásával próbálják csökkenteni a logisztikai terheket.
Az ukrán hadsereg hétfő hajnalban kiadott helyzetértékelése szerint az orosz erők Kijev ostromára készülnek, ezzel egyidejűleg teljes ellenőrzés alá akarják vonni Irpiny és Bucsa településeket az ukrán főváros közelében, és próbálják elérni Kijev keleti külvárosait.
Az ukrán hadsereg hétfő hajnalban kiadott helyzetértékelése szerint az orosz erők Kijev ostromára készülnek, ezzel egyidejűleg teljes ellenőrzés alá akarják vonni Irpiny és Bucsa településeket az ukrán főváros közelében, és próbálják elérni Kijev keleti külvárosait.
Vizsgálja az amerikai képviselőház annak lehetőségét, hogy törvényt fogadjanak el az orosz kőolaj és egyéb energiatermékek importjának betiltásáról az ukrajnai háború miatt - közölte Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke egy törvényhozóknak címzett levelében, amely helyi idő szerint vasárnap este került nyilvánosságra.
A hétvégén már nem lesznek tárgyalások Oroszország és Ukrajna között. Legjobb esetben is hétfőn folytatódhatnak az egyeztetések. Mindeközben folyamatosak a harcok, az oroszok az első tűzszünetet megszegték, ami humanitárius blokádhoz vezetett Mariupolnál. Ma újabb, ideiglenes tűzszünetet hirdettek. A menekültek száma folyamatosan és gyorsan emelkedik. Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök a francia és török elnökkel is egyeztetett, az ukrán elnök pedig újra légtérzárat követel, miután az oroszok letámadtak egy ukrajnai repülőteret.
A legfontosabb tudnivalók az elmúlt órák történéseivel kapcsolatban már ezen a linken olvashatók.
Bírálta a nyugati országok vezetőit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amiért szó nélkül hagyták Oroszország arra vonatkozó bejelentését, hogy hadiüzemeket fog támadni.
Franciaország különböző egészségügyi termékeket, köztük jódtablettákat küldött Ukrajnának az orosz hadsereggel szembeni harcok során esetlegesen bekövetkező nukleáris baleset okozta vészhelyzet esetére - jelezte vasárnap a francia külügyminiszter. Jean-Yves Le Drian azt is kijelentette: hisz Ukrajna végső győzelmében az orosz invázióval szemben.
Aggodalmát fejezte ki vasárnap Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója amiatt, hogy ukrajnai források szerint az orosz erők korlátozták az ország délkeleti részén fekvő Zaporizzsjai területen található atomerőműben dolgozók kommunikációját a külvilággal.
Naftali Bennett izraeli miniszterelnökük vasárnap a közvetítő tárgyalások újabb fordulóján telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel - jelentette az izraeli Kan közszolgálati műsorszolgáltató vállalat.
Az oroszok lövik a Kijevtől nem messze fekvő Irpinyből menekülő civileket.
Vlagyimir Putyin orosz elnök arról biztosította francia kollégáját, Emmanuel Macront, hogy nem áll szándékban megtámadni atomerőműveket Ukrajnában - közölte vasárnap a francia elnöki hivatal a két ország vezetőjének újabb telefonos egyeztetését követően.
Az ukrán nép rettenetes helyzetbe került az Oroszország által indított háború miatt, de ezzel együtt is mindent el kell követni annak megakadályozására, hogy a NATO és Oroszország között is háború törjön ki - mondta vasárnap a brit fegyveres erők vezérkari főnöke. Sir Tony Radakin tengernagy arra intette a brit állampolgárokat, hogy ne menjenek harcolni Ukrajnába az orosz hadsereg ellen.
Szombat után vasárnap is meghiúsult a lakosok kimenekítése az ostrom alatt lévő dél-ukrajnai Mariupolból az orosz erők tüzérségi támadása miatt - közölte az ukrán belügyminiszter tanácsadója. Anton Herascsenko a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közölte, hogy a tervezett kimenekítést a humanitárius folyosókon a folytatódó támadás miatt leállították.
Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...
A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs...
Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.