Globál

Montenegróban is komoly gondok lehetnek a háborúból

Montenegróban is komoly gondok lehetnek a háborúból

A koronavírus-járvány után most az ukrajnai háború okozhat jelentős gondot a montenegrói turizmusnak, mert Oroszország és Ukrajna is stratégiailag fontos piacot jelent az Adria-parti országnak - hangsúlyozta az MTI-nek Tatjana Kotarac, a budvai idegenforgalmi szervezet képviselője a belgrádi nemzetközi idegenforgalmi vásáron Belgrádban.

Az SPD nyerhette a mai német választást

Az SPD nyerhette a mai német választást

A szociáldemokraták (SPD) kormányváltást jelentő, nagyarányú győzelmét jelzik a németországi Saar-vidéken vasárnap tartott tartományi (Landtag-) törvényhozási választásról urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll).

Feljött az olasz jobboldal, új párt tört az élre

Feljött az olasz jobboldal, új párt tört az élre

A Giorgia Meloni (képünkön) vezette Olasz Testvérek (FdI) átvette az első helyet az itáliai pártok között a felmérések szerint, miközben az Öt Csillag Mozgalom (M5S) a mindenkori legalacsonyabb eredményt mutatja a Corriere della Sera napilapban vasárnap közölt számok alapján.

Ukrajnáról is egyeztettek a magas szintű izraeli-amerikai találkozón

Ukrajnáról is egyeztettek a magas szintű izraeli-amerikai találkozón

Iránról, Ukrajnáról és az arab államokkal 2020 őszén amerikai közvetítéssel megkötött Ábrahám-egyezményekről tárgyalt Naftali Bennett izraeli miniszterelnök és Anthony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Jeruzsálemben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Ukrajna nem ismerné el, ha Luhanszk csatlakozna Oroszországhoz

Ukrajna nem ismerné el, ha Luhanszk csatlakozna Oroszországhoz

Az ukrán külügyminisztérium szerint a nemzetközi közösség nem ismerné el az eredményét egy olyan népszavazásnak, amelyet az úgynevezett "Luhanszki Népköztársaságban" tartanának a területnek az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásáról - jelentette ki vasárnap Oleh Nyikolenko, a tárca szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.

Törökország: a világ nem égetheti fel a hidakat Moszkvával

Törökország: a világ nem égetheti fel a hidakat Moszkvával

Törökországnak és más nemzeteknek továbbra is beszélniük kell Oroszországgal, hogy segítsenek az ukrajnai háború befejezésében - mondta vasárnap a török elnök szóvivője, hozzátéve, hogy Kijevnek több támogatásra van szüksége ahhoz, hogy megvédje magát.

Orosz képviselő: nem ez a megfelelő pillanat a népszavazásra Luhanszkban

Orosz képviselő: nem ez a megfelelő pillanat a népszavazásra Luhanszkban

Még nem jött el az ideje annak, hogy népszavazást tartsanak a luhanszki "népköztársaság" Oroszországhoz való csatlakozásáról - jelentette ki Leonyid Kalasnyikov, az Állami Dumának (parlamenti alsóháznak) a Független Államok Közössége ügyeivel, az eurázsiai integrációval és a határon túli oroszokkal való kapcsolattartással foglalkozó bizottságának vezetője vasárnap Moszkvában.

Ez az igazi katasztrófa: Putyin lépése után valósággal menekül az értelmiség Oroszországból

Ez az igazi katasztrófa: Putyin lépése után valósággal menekül az értelmiség Oroszországból

Március közepéig becslések szerint legalább 200 ezer ember hagyta el Oroszországot az Ukrajna elleni háborúra válaszul bevezetett nyugati szankciók okozta gazdasági helyzet, illetve a politikai szabadságjogok további korlátozása miatt. Előrejelzések szerint április végéig csak informatikusokból akár 170 ezer ember vándorolhat ki az országból. A mostani kivándorlási hullám valójában a több évtizede tartó agyelszívás legújabb felvonásának tekinthető. Egy tanulmány szerint tavaly őszig a 2000 óta tartó putyini korszakban ötmillió ember hagyta el az országot, akiknek döntő része magasan képzett volt.

Blinken: Amerika nem akar rezsimváltást Oroszországban

Blinken: Amerika nem akar rezsimváltást Oroszországban

Antony Blinken amerikai külügyminiszter is megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem akar semmiféle rezsimváltást Oroszországban. Ennek megerősítésére azért volt szükség, mivel Joe Biden tegnap azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin nem maradhat hatalmon.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.