Az orosz erők kedden széles fronton támadtak Kelet-Ukrajnában egy teljes körű szárazföldi offenzíva részeként, hogy átvegyék az ország keleti ipari központjának ellenőrzését. Az offenzívát ukrán tisztségviselők a háború új szakaszának nevezték.
Rekordot döntöttek az üzemanyagárak Srí Lankán: a dízel árát 64 százalékkal, míg a 92-es oktánszámú benzinét 33 százalékkal emelték hétfőn. A folyamatos drágulás miatt kedden is tüntetések voltak az ázsiai ország több településén.
Joe Biden amerikai elnök jelenleg nem tervez ukrajnai látogatást, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő felhívása ellenére sem - közölte hétfőn a Fehér Ház.
Egy ukrán miniszter szerint a februárban indult orosz invázió óta Ukrajna infrastruktúrájának akár 30 százaléka is megrongálódhatott vagy megsemmisülhetett – írja a Reuters.
Mariupol védőit körbevették az orosz erők, a rommá lőtt város védői gyakorlatilag az Azovstal vasművek területére szorultak vissza. Ennek ellenére továbbra is Ukrajna irányítja a várost, de az ukrán elnök további légitámadásokra és egy esetleges tenger felőli invázióra számít. Eközben Kijev környékén újra rákétatámadásról számoltak be, a fővárosban ismételten megszólaltak a szirénák. Lvivet is rakétatámadás érte, a támadásban legalább 6 ember életét veszítette. Legfrissebb hétfői híreink egy cikkben.
Marine Le Pen, a francia elnökválasztás jobboldali szuverenista jelöltje visszautasította hétfőn az Európai Parlament azon vádjait, miszerint ő és pártjának, a Nemzeti Tömörülésnek tagjai mintegy 600 ezer eurónyi uniós közpénzt elsikkasztottak brüsszeli képviselőségük idején.
Az ukrán vezérkar hétfőn közölte: megfigyelései alapján arra jutott, hogy Oroszország megindította kelet-ukrajnai offenzíváját, fokozva a támadásokat Donyeck és Harkiv régióban.
Sosem látott, sisakkamerás felvételsorozat került elő a Kijev körül található Hosztomel reptérérért folytatott harcokról. Ezért a reptérért kifejezetten súlyos harcok folytak a háború első napjai során; az oroszok a történelem egyik legnagyobb helikopteres támadása során rengeteg deszantost bevetettek, hogy megszerezzék a létesítményt, de az ukránok többször is visszafoglalták azt. A most kiszivárgott videót egy (vagy több) orosz deszantos készítette.
Látványos videót tett közzé az ukrán nemzeti gárda egy páncéloscsatáról, melyre egy ukrán T-64-es harckocsi és egy orosz BMP gyalogsági harcjármű közt került sor Luhanszkban. Az ukrán T-64-es igazán profi lövéssel intézte el ellenfelét, melyet egy épületen keresztül adott le a lövész.
Akár már áprilisban megszavazhatja a finn parlament, hogy az Oroszországgal határos észak-európai ország kérje felvételét a NATO-ba. Könnyen előfordulhat azonban, hogy Finnország csak az év végén válhat NATO-taggá, miután a csatlakozási eljárás hónapokat vehet igénybe. Továbbá az sem a gyors NATO-belépést valószínűsíti, hogy a finnek felvételére várhatóan a szintén NATO-tagságot fontolgató Svédországgal együtt kerül sor, amelynek kormányzó pártja leghamarabb csak május közepére hoz döntést a kérdésben. Miután a felvételi eljárás megindítása és a tényleges NATO-taggá válás között hónapok telhetnek el, már feltehetően folynak arról háttéregyeztetések, hogy a NATO milyen biztonsági garanciákat tud nyújtani ebben az átmeneti időszakban – amikor még nem érvényesíthető a katonai szövetség kollektív védelemre vonatkozó elve – Finnország, illetve Svédország számára Oroszországgal szemben. A Kreml ugyanis az utóbbi hónapokban többször is kifejezte, hogy következményeket vonna maga után a két észak-európai ország NATO-csatlakozása.
Először hozott nyilvánosságra a háború kezdete óta konkrét, személyes adatokat feltüntető ukrán veszteséglistát hétfőn az orosz védelmi minisztérium. Az elesettek névsora 23 367 ember nevét, születési dátumát, rendfokozatát, haláluk helyét és körülményeit, valamint az eltemetésük helyét tartalmazza tartalmazza.
Néhány nappal azután, hogy elsüllyedt a Moszkva, az orosz Fekete-tengeri Flotta zászlóshajója, elkezdtek kiszivárogni az első felvételek a lángoló rakétás cirkálóról. Még mindig nem egyértelmű, hogy baleset vagy ukrán támadás hozta-e el a hajó végét, de az az orosz állítás, hogy a hajó egy viharban süllyedt el, nem éppen tűnik igaznak.
Emmanuel Macron francia elnök népszerűségi mutatója enyhén csökkent egy héttel az elnökválasztás előtt - írja a Bloomberg. A felméréskben így is vezet Marine Le Pennel szemben.
Öt rakétacsapás érte Lvivet, a harcoktól általában viszonylag érintetlen nyugat-ukrajnai nagyvárost, a támadásban hat ember meghalt, nyolc megsebesült - közölték a helyi hatóságok hétfő reggel.
Nagyjából 620 ezer euró elsikkasztásával vádolta meg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a franciaországi elnökválasztás második fordulójába jutott Marine Le Pent és több párttársát, köztük az apját is. – szemlézte a Guardian cikkét a Telex.
Terrortámadást akadályozott meg Cserkesszkben az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), a hatóságok az Iszlám Állam terrorszervezet három követőjét őrizetbe vették.
Az ukrán elnök vasárnap bírálta, hogy késnek az országába irányuló fegyverszállítmányok. Volodimir Zelenszkij esti videóbeszédében kifejtette: "minden késedelem a fegyverek terén, minden politikai késedelem engedélyt ad Oroszországnak, hogy elvegye az ukránok életét. Oroszország így értelmezi ezt. A valóságban nem így kellene lennie" - mondta.