Globál

Putyin először hagyja el Oroszországot a háború kitörése óta

Putyin először hagyja el Oroszországot a háború kitörése óta

Vlagyimir Putyin orosz elnök a jövő héten Tádzsikisztánba és Türkmenisztánba látogatva az ukrajnai háború kezdete óta első alkalommal fogja elhagyni Oroszországot - derült ki a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsorából.

Az ukrajnai háború nyugati szomszédunknál is tabukat döntöget - Ausztria is NATO-tag lehet egy napon?

Az ukrajnai háború nyugati szomszédunknál is tabukat döntöget - Ausztria is NATO-tag lehet egy napon?

Az Ukrajna elleni orosz invázió számos ország külpolitikájának vonatkozásában jelentett pálfordulást. Németország több évtizedre visszatekintő, szoros és jövedelmező gazdasági együttműködését számolja fel Moszkvával, a semlegességét mindig is hangsúlyozó Finnország és Svédország pedig hivatalosan is kérvényezték felvételüket a NATO-ba. Nyilvánvaló, hogy jelentős tabuk dőlnek meg Európa-szerte, van azonban egy ország, amelyről kevés szó esik ennek kapcsán, ez pedig nyugati szomszédunk, Ausztria. Az osztrákok a finnekhez és a svédekhez hasonlóan hosszú évek óta hirdették semlegességüket, az azonban figyelemre méltó, hogy mekkorát fordult a világ Ausztriával is az orosz támadás hatására, amely – bár egyelőre nem valószínű - hosszú távon akár egy osztrák NATO-csatlakozásnak is megágyazhat.

Biden: Putyinnak nem sikerült megosztani a Nyugatot

Biden: Putyinnak nem sikerült megosztani a Nyugatot

Nem vált be Vlagyimir Putyin orosz elnök számítása, a NATO és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport nem vált megosztottá Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának hatására - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök vasárnap a G7 csoport németországi csúcstalálkozójának helyszínén, Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélésén.

Történelmi katasztrófát készül megismételni Oroszország? – Ijesztően ismerős forgatókönyvet követ Putyin

Történelmi katasztrófát készül megismételni Oroszország? – Ijesztően ismerős forgatókönyvet követ Putyin

Oroszország ukrajnai inváziója kapcsán gyakran kerül elő a Szovjetunió utolsó nagy háborúja, az 1979 és 1989 közötti afganisztáni háború. A két esemény között valóban feltűnőek a hasonlóságok, és sokak szerint az ukrajnai invázió ugyanúgy Vlagyimir Putyin nemezise lehet, ahogy az afganisztáni háború hozzájárult a szovjet birodalom összeomlásához. Eközben a négy évtizeddel ezelőtti véres események ma már idős veteránjai és a rajtuk élősködő szervezetek a Kreml fontos támogatóivá váltak az ukrajnai invázióban.

Végleg az oroszok kezére került a hetek óta kitartó város - háborús híreink szombaton

Végleg az oroszok kezére került a hetek óta kitartó város - háborús híreink szombaton

Az ukrán erőknek parancsot adtak, hogy vonuljanak ki Szeverodonyeckből - közölte a régió legfőbb tisztségviselője. A keleti várost hetek óta bombázzák, miközben az orosz erők megpróbálják átvenni a régió teljes ellenőrzését. Az ukrán visszavonulás azért lenne jelentős, mert ezzel Luhanszk teljes területe orosz ellenőrzés alatt maradna, Liszicsanszk város kivételével. Szombaton az ukránok bejelentették, teljesen orosz kézre került Szeverodonyeck, és már nincs lehetőség Ukrajna által ellenőrzött területre történő evakuációra.

Egy csaló Kijev polgármesterének adta ki magát, több európai főváros, így Budapest vezetője is beszélt vele

Egy csaló Kijev polgármesterének adta ki magát, több európai főváros, így Budapest vezetője is beszélt vele

Három európai főváros, Berlin, Bécs és Madrid polgármestere is videóbeszélgetést folytatott Vitalij Klicsko kijevi polgármesterrel, és csak később derült ki, hogy nem is Klicsko volt a vonal végén, hanem egy csaló – írja a német Bild napilap. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szombat este Facebook-oldalán jelezte, ő is beszélt az ál-Klicskóval.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.