Globál

Ennyi évbe telne Ukrajna teljes aknamentesítése

Ennyi évbe telne Ukrajna teljes aknamentesítése

Ukrajnának legalább 10 évbe fog telni, hogy a háború befejezése után az összes aknát és robbanóanyagot eltávolítsa szárazföldjéről és felségvizeiről – mondta az ukrán katasztrófavédelem egyik tisztviselője.

Blinken és Scholz szerint Moszkva felelős az élelmezési válságért

Blinken és Scholz szerint Moszkva felelős az élelmezési válságért

Nem az Oroszország elleni nyugati szankciók, hanem Oroszország Ukrajna elleni háborúja okoz élelmezési válságot, amelynek következtében az idén világszerte 40–50 millió fővel emelkedik az éhezők száma – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken Berlinben.

Egy kecske lett Ukrajna új nemzeti hőse

Egy kecske lett Ukrajna új nemzeti hőse

Ukrajnában egy kecskét ünnepelnek újabb nemzeti hősként, miután véletlenül felrobbantott néhány egybekötött gránátot, melyeket orosz katonák egy zaporizzsjai kórház közelében helyeztek el. A robbanás legalább 40 orosz katonát megsebesített – írja a The Guardian.

Tíz ukrán település elfoglalását jelentették be az oroszok

Tíz ukrán település elfoglalását jelentették be az oroszok

Öt nap alatt tíz települést foglaltak el az orosz csapatok a csak Moszkva által elismert Luhanszki Népköztársaságban - közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken a napi hadijelentést ismertetve.

Újra elővették az ukránok a rettegett Tocskákat

Újra elővették az ukránok a rettegett Tocskákat

Rég láttuk akcióban Ukrajna OTR-21 Tocska ballisztikus rakétarendszereit – egy ideig annyira inaktívak voltak, hogy feltételezhető volt, hogy kifogytak a rakétákból vagy akár magukból az indítókból. A napokban viszont újabb támadást kiviteleztek az ukránok a Tocskákkal, ráadásul egyszerre három indítót mozgattak meg.

Romániában jódtablettákat kezdenek el kiosztani a lakosságnak

Romániában jódtablettákat kezdenek el kiosztani a lakosságnak

Romániában megkezdődik a nukleáris incidens esetére beszerzett harmincmillió jódtabletta kiosztása, miután a műveletet szabályozó miniszteri rendelet megjelent a hivatalos közlönyben - közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Ütött az óra: Németországnak színt kell vallania a benzines és dízel autók betiltásáról

Ütött az óra: Németországnak színt kell vallania a benzines és dízel autók betiltásáról

A német kormánykoalíción belül nagy vitát váltott ki annak a brüsszeli javaslatnak az elfogadása, amely konkrét céldátumként 2035-öt határozza meg az új benzines és dízel autók értékesítésének betiltására. A Német Szabaddemokrata Párt (FDP) kezdettben mereven elutasította a javaslatot, amelyet a Zöldek viszont örömmel támogatnának. A kompromisszumos megoldásról már javában zajlanak a tárgyalások, de az idő sürgeti Németországot, jövő héten már határozott álláspontot kell képviselniük az ügyben Brüsszelben.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.