A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága eredményesen zárta le a nyomozást 27 terhelttel szemben költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt. A pénzügyi nyomozók a bűnszervezet kiterjedt számlagyárával és a társaságok mögött álló személyekkel szemben vették fel a küzdelmet - közölte a NAV.
Az FBI különleges egységet hozott létre a Tesla elleni támadások kivizsgálására, miután több gyújtószerkezetet találtak a cég austini bemutatótermében - írta a CNBC.
Az EU mellett az Európai Ügyészség is ébredezni látszik, egyre nagyobb erőkkel csap le az uniós forrásokat és szabályozásokat megsértő ügyekben. Bár a tagállami bíróságok továbbra is saját tempójukban dolgoznak, a szervezet másfélszer annyi ügyet kezelt mint a megelőző évben, és a nemzetközi kapcsolatok terén is történnek előrelépések. Jelenleg is több mint 2500 ügyben nyomoznak, amelyek 25 milliárd eurónyi forrást veszélyeztetnek.
Az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. 100 százalékos tulajdonosa a Közép-Európai Magántőkealap III helyett ismét az Optima Befektetési Zrt. - írta meg a 24.hu a cégbírósági dokumentumok alapján.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást az Állami Számvevőszék jegybanki alapítványokat érintő vizsgálódásai alapján - derült ki Legfőbb Ügyészség 444-nek megküldött válaszából.
Az orosz katonai hírszerzés állt a tavaly májusban a vilniusi Ikea áruházban történt gyújtogatás mögött, és az ügy egyik gyanúsítottját Lengyelországban vették őrizetbe másokkal együtt, akik hasonló bűncselekményekhez köthetők - közölte hétfőn egy litván főügyész.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói egy budapesti üzletben számos, az országba engedély nélkül behozott kémeszközt foglaltak le néhány nappal ezelőtt - közölte a hivatal hétfőn.
Újabb korrupciós eset miatt indult vizsgálat az Európai Parlamentben: a belga hatóságok a Huawei lobbizási tevékenységét vizsgálják, amibe akár 15 volt és jelenlegi EP képviselő lehet érintett, akiket többek közt focijegyekkel vásárolhattak meg. A brüsszeli nyomozók hajnali razziákon mentek végig több irodán.
Hadbíróság elé állítják Dél-Koreában a légierőnek azt a két vadászpilótáját, akik éles lőgyakorlat során véletlenül bombákat dobtak egy településre az ország északi részén, a vádemelés már megtörtént - közölte csütörtökön a dél-koreai védelmi minisztérium.
A német hírszerzés már 2020-ban 80-90 százalékos valószínűséggel arra következtetett, hogy a COVID-19 járványt okozó koronavírus véletlenül szabadult ki a kínai Vuhani Virológiai Intézetből - derül ki két német lap közös jelentéséből.
Hétfőn az Egyesült Királyság partjainál összeütközött a vegyi anyagokat szállító, amerikai Stena Immaculate teherhajó a Solong konténerhajóval. Most kiderült, hogy orosz állampolgárságú volt a Solong konténerhajó kapitánya. - közölte a Sky News.
Kibertámadás érte a Lengyel Űrügynökséget (POLSA), amely a hétvégén kénytelen volt lekapcsolni rendszereit az internetről. Az incidens kivizsgálása folyamatban van, miközben a szervezet email-rendszere is működésképtelenné vált- számolt be a Bleeping Computer.
Egy bukaresti 17 éves középiskolás diák kiadatását kérte egy New York-i bíróság Romániától, aki ellen nemzetközi terrorfenyegetés, az Egyesült Államok elleni összeesküvés, tömegpusztító fegyverekkel fenyegetés, kiskorúak szexuális kizsákmányolása és gyermekpornográfia gyanújával vizsgálódik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) - jelentette a Libertatea című hírportál az MTI beszámolója szerint.
A bíróság letartóztatott egy nőt, akinek csalási ügyeit egyesítették, és az egész országra kiterjedően vizsgálják - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
Az Ukrajnában feltételezett háborús bűnök kivizsgálása során a hatóságok ez idáig négyezer tanút hallgattak meg, a nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatos bűnügyi bizonyítékok alapadatbázisába pedig több mint 3700 bizonyítékot gyűjtöttek - közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust hétfőn az ukrajnai háború kezdetének harmadik évfordulóján.
Több mint 12 ezer hivatalos dokumentumot, köztük tartózkodási engedélyeket, vezetői engedélyeket, útleveleket, vízumokat és személyi igazolványokat hamisítottak egy Lengyelországban elfogott bűnözői csoport tagjai - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
Működnek a büntetővámok.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szerinte Putyin fél közvetlenül vele tárgyalni.
Az Airbus is benne lehet.
Emelkednek a jegyárak, a bérletek ára változatlan marad.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?