Hamis bankjegyeket gyártott egy társaság, amelynek tagjai más emberek segítségével hozták forgalomba a pénzt, a gyanúsítottak ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást, az ügyben két férfi letartóztatását rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság - közölte pénteken a honlapján a Budapest Környéki Törvényszék.
Az osztrák hatóságok őrizetbe vették Rene Benkot, a csődbe ment Signa ingatlancsoport alapítóját. A 47 éves üzletembert azzal gyanúsítják, hogy megpróbálta elrejteni vagyonát a felszámolók és a hitelezők elől. Az eset újabb fejlemény a Signa összeomlása körüli botránysorozatban, amely az európai ingatlanpiac visszaesésének egyik legnagyobb áldozata lett.
Adam Bodnar lengyel főügyész csütörtökön kezdeményezte Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök parlamenti mentelmi jogának elvételét, mivel szerinte hivatali ideje alatt visszaélt a hatalmával – írja a Politico.
Az Integritás Hatóság elnökét, Biró Ferenc Pált hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítják egy Központi Nyomozó Főügyészség által indított eljárásban. Az ügy hátterében egy felsőkategóriás gépjármű bérlése, valamint az elnök hivatali hatáskörének állítólagos jogsértő gyakorlása áll. Biró tagadja a vádakat, és az eljárást az Integritás Hatóság elleni támadásként értékeli.
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma kedden nyilvánosságra hozta Jack Smith különleges ügyész több mint 130 oldalas jelentését, aki a Donald Trump régi-új amerikai elnök ellen indított, majd a megválasztása után ejtett büntetőper részleteiről számolt be. Smith biztosnak véli, hogy Trump ellen bűnös ítélet született volna, ha nem szavazzák vissza az Ovális Irodába - emeli ki az Axios.
Egy amerikai katonai autó elütött és halálosan megsebesített egy gyalogost Bajorországban – írja a Bild.
Még novemberben fehér port küldtek egy borítékban Alexander De Croo belga miniszterelnöknek. A borítékot, melyben a mérgező por volt, a kormányfő egy munkatársa nyitotta ki, akit kórházba kellett szállítani. Az anyagról most kiderült, hogy erősen mérgező vegyület, sztrichnin – írja a The Guardian.
A szerbiai egyetemisták tiltakozó megmozdulást tartottak Belgrádban az újvidéki vasúti katasztrófa miatt, amelyben 15 ember vesztette életét. A diákok a kormányt és az ügyészséget okolják a tragédiáért és annak lassú kivizsgálásáért – írja a Reuters.
Georgia állam fellebbviteli bírósága csütörtökön úgy határozott, összeférhetetlenségre hivatkozva eltávolítja Fani Willis kerületi ügyészt a Donald Trump megválasztott amerikai elnök ellen indított büntetőjogi eljárás éléről, amely újabb jogi győzelmet jelent a republikánus zászlóvivő számára - írja az Axios.
Barátságtalan lépés, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek - írta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
A varsói körzeti bíróság európai elfogatóparancsot adott ki Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes ellen, akit a minisztérium keretében működő Igazságosság Alap pénzének hűtlen kezelésével gyanúsítanak - közölte honlapján a bírói testület csütörtökön. Ügyvédje szerint a politikusnak Magyarország biztosít védelmet.
A manhattani kerületi ügyészség vádat emelt Luigi Mangione ellen Brian Thompson, a UnitedHealth Group vezetőjének meggyilkolása ügyében. A vádlottat első- és másodfokú gyilkossággal, valamint fegyverrel kapcsolatos bűncselekményekkel vádolják a december elején történt lövöldözés miatt.
Kikerül az alkotmánybíróvá választás feltételei közül január 1-jétől, hogy a jogi szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell teljesíteni, amely betöltésének feltétele a jogász végzettség - döntött az Országgyűlés kedden.
Dél-Koreában az ügyészség vasárnapra kihallgatásra beidézte Jun Szogjol elnököt, aki azonban nem jelent meg - közölte a Yonhap hírügynökség.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség csalás, sikkasztás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt emelt vádat egy 45 éves balassagyarmati férfivel szemben, aki majdnem száz embert vert át befektetési ajánlataival, több mint egymilliárd forintos kárt okozva.
A német rendőrség lehetséges terrortámadás előkészületei miatt őrizetbe vett egy, az Iszlám Állam iszlamista terrorszervezettel szimpatizáló, libanoni származású testvérpárt és feltételezett bűntársukat - jelentette be kedden a német ügyészség és a rendőrség.
Átértékelődnek a mesterséges intelligencia befektetéseik.
Azt nem tudni, lesz-e együttműködés.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Történelmi találatot könyveltek el.
Szerinte Musk viselkedése destabilizálhatja egyes országok politikai helyzetét.
Műholdképek bizonyítják.
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?
Jelentős kifizetések várhatók.
Még nincs késő, ha hiszel Trump ígéretének.