Magyarországon van a korábbi lengyel igazságügyi miniszter
Globál

Magyarországon van a korábbi lengyel igazságügyi miniszter

MTI
A varsói körzeti bíróság európai elfogatóparancsot adott ki Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes ellen, akit a minisztérium keretében működő Igazságosság Alap pénzének hűtlen kezelésével gyanúsítanak - közölte honlapján a bírói testület csütörtökön. Ügyvédje szerint a politikusnak Magyarország biztosít védelmet.

A lengyel ügyészség december 12-én letartóztatási parancsot adott ki Romanowski ellen az ellene folyamatban lévő vizsgálat keretében. Később az ügyészség európai elfogatóparancs kiadását kérte a bíróságtól, miután kiderült, hogy a volt miniszterhelyettes külföldre távozott. Romanowski a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette korábbi kormányban 2019-2023 között töltötte be az igazságügyminiszter-helyettesi tisztséget.

Ebben a minőségében felügyelte az Igazságosság Alapot, amelynek célja segítségnyújtás volt a bűncselekmények áldozatainak. Tizenegy rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az alap ügyében.

Romanowski jogtalannak minősíti az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek tartja a szejmnek a képviselői mentelmi joga megvonásáról hozott döntését. Csütörtök este Romanowski ügyvédje, Bartosz Lewandowski az X-en közölte, hogy

a magyar kormány helyt adott védence kérelmének, és nemzetközi védelmet biztosított számára a menedékjogról szóló 2007. évi törvény alapján a lengyel kormány és az annak alárendelt országos ügyészség Marcin Romanowski jogát és szabadságát sértő eljárása miatt.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrajna