A NATO közös lőszerhasználatának története az ’50-es években indult az amerikai 7,62x51 mm-es puskalőszerrel. Washingtonban rájöttek arra, hogy az eddig használt .30-06-os Springfield lőszer automata fegyverek esetében brutális visszarúgást eredményez, ezért egy annál valamivel kisebb új lőszert fejlesztettek ki, meglehetősen kacskaringós úton.
A 7,62-es NATO lőszer pontos volt, jó ballisztikai tulajdonságokkal és átütőerővel rendelkezett, sorozatlövésben ugyanakkor vállból elsütve továbbra is kezelhetetlen volt, így a katonai szövetség a ’70-es években ismét új lőszer után nézett. Ennek a tendernek az eredménye lett a belga fejlesztésű 5,56x45 mm-es NATO lőszer.
Bár az 5,56-os hivatalosan az Észak-atlanti Szerződés sztenderd karabélylőszere, a mai napig nem sikerült minden tagállamban bevezetni.
A nyugati sztárok
Fontos megjegyezni, hogy jelen cikkünkben kizárólag a reguláris haderőknél használt, vagy közeljövőben használni tervezett gépkarabélyok kerülnek listázásra. A különféle területvédelmi erők, tartalékos és különleges alakulatok fegyverzete ettől a sztenderdtől gyakran eltér.
Napjainkban a NATO gépkarabélyok legelterjedtebb változatai olyan fegyvergyártó óriásoktól származnak, mint a német Heckler & Koch, a belga FN Herstal, az amerikai Colt, vagy a cseh Ceska Zbrojovka. A katonai szövetség tagállamai közül a legtöbben a német HK G36-os széria valamely variánsát használják. Németországban és Montenegróban éppen kivezetés alatt áll a fegyver, Lettországban, Litvániában és Spanyolországban azonban úgy tűnik, elégedettek a kétes hírű gépkarabélyokkal. A G36-osok egyébként a legtöbb felhasználó szerint kiválóan teszik a dolgukat egészen addig, amíg nem lőnek velük ki rövid idő alatt 100-200 lőszert: ekkor az acél cső és a műanyag fegyvertest eltérően tágul ki a hő hatására, pontatlanná téve a fegyvereket.
A HK gyárnak ugyanakkor nem kell aggódnia amiatt, hogy a több helyen kivezetésre kerülő G36-osok miatt munka nélkül marad, hiszen a HK416-os a NATO második legnépszerűbb ilyen fegyvere: a németek erre cserélik a G36-ost éppen, ahogy a franciák is a FAMAS F1-et (róla később), a norvég fegyveres erőknél és kis számban Luxembourgnál is (ott egyelőre még az osztrák Steyr AUG az elterjedtebb) a legendás M4-esre megszólalásig hasonlító német fegyverek vannak használatban.
Apropó M4: Hollywoodnak hála valószínűleg sokan meg vannak győződve róla, hogy az AR-15-ös család (melynek hosszú csövű verziója M16, rövid csövű verziója pedig M4 néven került rendszeresítésre az Egyesült Államokban) a Nyugat sztenderd fegyvere, ez azonban nem így van. Amerikai gyártmányú AR-15-öst sztenderd (tehát nem különleges rendeltetésű) gépkarabélyként csak az Egyesült Államok és Albánia használ, előbbi éppen lecseréli a forradalmian új, 6,8mm-es lőszert tüzelő, Svájcban fejlesztett M7-esre, utóbbinak pedig csak részben sikerült felszerelni a haderejét velük. Montenegró az M4 hazai kópiájával, a Tara TM4-essel váltja éppen le a G36-osokat, rendkívül kis számban pedig a hadsereggel nem rendelkező Izland partiőrségénél is megtalálhatóak, igaz, a szigetország fegyveres erői főleg német MP5-ös géppisztolyokat használnak.
Valamelyest ironikus, de az európai NATO-tagállamok között az AR-15 kanadai verziója, a Colt Canada által gyártott C8-as nagyjából olyan népszerű, mint az amerikai: Kanadán kívül (ahol még az M16-osra hajazó hosszabb C7-es is rendszerben van) Hollandia is ezeket használja, Dánia pedig Genvaer M/10 A4 néven licenc alapján gyártja is őket.
Az európai piacon feltörekvő pozícióban van ezen kívül a belga FN SCAR-széria, illetve a cseh CZ 805 Bren és 806 Bren 2 is. Egyébként az AR-15-ösök amerikai leváltására tervezett SCAR Portugália sztenderd gépkarabélya, illetve nagy számban alkalmazzák Belgiumban és Szlovéniában is, bár előbbinél kisebb, utóbbinál nagyobb arányban megtalálhatóak még a szuperfuturisztikus külsejű, szintén FN által gyártott F2000-esek is.
A csehek értelemszerűen a hazai Bren mellett rakták le a voksukat, de Szlovákia és hazánk is dolgozik azon, hogy ezeknek a fegyvereknek a különböző variánsaival lássák el a katonákat.
Az északi szomszédoknál pillanatnyilag a Kalasnyikovra elsőre nagyban hasonlító, de a gyakorlatban teljesen máshogy kialakított cseh vz. 58-asok, itthon pedig az AKM mintájára gyártott AK-63-asok elterjedtebbek.
Ezen a ponton feltűnő lehet, hogy Európa egyik legerősebb haderejéről, Olaszországról még nem esett szó: Róma szintén hazai pályát választott, pillanatnyilag a Beretta 70/90-eseket használják nagy számban (Albánia szintén ezek rendszeresítésén dolgozik gőzerővel, hogy az M4 állományt ki tudják egészíteni, és az innen-onnan beszerzett AK-47-eseket le tudják cserélni), illetve szépen lassan cseréli le őket a jóval modernebb, szintén Beretta gyártmány ARX160-asokra (melyek gyártása Romániában éppen a hónap végén fog megkezdődni).
Külön utakon: hazai fejlesztések és külsős beszerzések
Sok feltörekvő fegyveriparral bíró NATO-tagállam döntött úgy, hogy nem valamely ismert gépkarabélyt rendszeresíti, inkább megcsinálja (vagy nem ritkán más fegyverről lekopírozza) a sajátját. Horvátország ebben kifejezetten az élen jár: déli szomszédaink fegyveres ereje már főleg a teljesen saját fejlesztésű, más fegyverekre nem igazán hasonlító VHS-t (illetve a modernebb VHS-2-est) használja.
Hasonló utat követett az Egyesült Királyság is, bár ők ennek valószínűleg sokáig nem örültek: a szigetországban jelenleg SA80 néven az L85-ös gépkarabélyok állnak szolgálatban,
melyek első A1-es verziója sokak szerint a világ legrosszabb ilyen fegyvere.
A német HK mérnökei által feljavított A2-es és A3-as variánsok a beszámolók szerint már jóval megbízhatóbbak, nem törnek össze lépten nyomon, ráadásul az A1-essel szemben még be is lehet piszkolni őket.
A Csatorna túloldalán a franciák szintén érdekes módon álltak hozzá a nagy NATO-lőszeregységesítéshez: a hazai fejlesztésű FAMAS gépkarabély eredeti verziója ugyan egy 5,56x45 mm-es lőszert tüzel, ugyanakkor jóval kisebb lőportöltettel, melynek következtében azokon a katonai missziókon, ahol Párizs is képviseltette magát két opciója volt a NATO-nak: vagy külön lőszert szállítanak a francia katonáknak, vagy megkockáztatják a gyakran „keretes fűrésznek” becézett FAMAS felrobbantását. Franciaország megpróbálkozott egy modernebb, G2-es verziójú FAMAS-szal, ami már alkalmas volt a sztenderd NATO-lőszer tüzelésére, végül azonban ők is inkább elkezdték átfegyverezni a fegyveres erőket a német HK416 személyre szabott verziójára.
A meglehetősen kis méretű haderővel bíró Észtország a 2010-es évek végén lépett egy bátrat, és egy kisebb amerikai gyártótól az LMT-től rendel fegyvert: ez az AR-15-ösökre egyébként nagyon sokban hasonlító MARS-L R20.
A NATO-hoz frissen csatlakozó Svédország a jobb sorsra érdemes belga FN FNC gépkarabély licensz alapján gyártott verzióját, az AK-5-öst használja, ugyanakkor éppen folyik az átfegyverzés a finn SAKO M23-asokra (ahogy teszi ezt Helsinki is), amiket AK-24 névet otthon is akarnak gyártani.
Érdekes módon az ősöreg 7,62-es NATO-lőszert tüzelő gépkarabélyok sem tűntek el teljesen:
a görög fegyveres erők szenderd fegyvere a mai napig a német HK G3-as, de Törökországban is több áll belőle szolgálatban, mint a modernebb 5,56-os lőszert tüzelő fegyverekből.
A NATO második legnagyobb szárazföldi haderejével bíró törököknél a G3-as „kistestvére”, az 5,56-os lőszerre átalakított HK33-as is elterjedt fegyver, ugyanakkor éppen gőzerővel dolgoznak azon, hogy a német fegyvereket lecseréljék a hazai MPT-76-osokra, amelyek megtartották a 7,62-es NATO lőszert.
A Kalasnyikov örök?
A Varsói-szerződés volt tagállamai, illetve néhány volt jugoszláv tagállam azrenáljában továbbra is nagy számban állnak rendelkezésre a legendás Kalasnyikov klónjai. Ezek közül a két legismertebb minden bizonnyal a finn RK-62 és a lengyel FB Beryl.
Mind az RK-széria, mind a Berylek komoly modernizáláson estek át, Helsinki azonban megtartotta a 7,62-es szovjet lőszert, míg a lengyelek a Beryllel áttértek az 5,56-os NATO-ra.
Ettől függetlenül sokak szerint ezek a Kalasnyikov-szabadalmon alapuló legjobb gépkarabélyok.
Lengyelország egyébként dolgozik egy új fegyver, az MSBS Grot bevezetésén, ami szakít a szovjet-érával, ahogyan a finnek is bőven a NATO-csatlakozás előtt nekiláttak lecserélni az RK-62-es (és modernizált RK-95-ös) gépkarabélyokat a SAKO M23-asokra.
Románia is saját Kalasnyikov-variánsát használja, ez az AK-74-esből átalakított a PA md. 86, de folyamatban van ennek leváltása a fentebb említett olasz ARX-re.
Van azonban két tagállam, ami tökéletesen elégedett a saját „Kalasnyikovjával”: Bulgária az erősen modernizált AKM-en alapuló AR-M1-eseket használja, Románia hasonlóan járt el az AK-74-essel (ez lett a PA md. 86), bár éppen készülnek bevezetni az olasz ARX-160-ast, Észak-Macedónia pedig a különcök között is különcként megmaradt az egyébként remekül sikerült jugoszláv AK-klónnál, a legendás Zasztava M70-nél.
Ha lőszer szerint összegezzük a NATO gépkarabélyait, akkor láthatóvá válik, hogy az egységesítés egészen jól halad: a fegyverek döntő többsége már az 5,56-os lőszert tüzeli, és bár van még szolgálatban néhány szovjet, vagy régebbi 7,62-es NATO lőszer, három államon (Bulgárián, Görögországon és Észak-Macedónián) kívül mindenki gőzerővel dolgozik ezek leváltásán.
FONTOS KÉRDÉS UGYANAKKOR AZ, HOGY A NATO DE FACTO VEZETŐJEKÉNT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK MEGPRÓBÁL-E RÁERŐLTETNI EGY ÚJABB KÖLTSÉGES ÁTFEGYVERZÉST A KATONAI SZÖVETSÉGRE AZÉRT, HOGY AZ ÚJ 6,8-AS LŐSZERÜK IS ELTERJEDJEN.
Címlapkép: a német H&K 2 csúcsfegyvere, a G36 (elöl) és a HK417 (hátul). A címlapkép forrása: 2014 Photothek via Getty Images
