„Rendben van a szezon. Egyelőre elégedettek vagyunk. Minden idők egyik legjobb júniusi forgalma után tavalyhoz képest egy kicsit gyengébb júliust produkáltunk, de erre számítani lehetett, mert tavaly ilyenkor rendezett Budapest Atlétikai Világbajnokságot, aminek a vendégszámát nyilvánvalóan nehéz lenne megismételni” – kezdte a nyári szezon értékelését Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a nagy sportesemények évében teljesen érthető, hogy visszaesik a városi turizmus. Idén Futball Európa Bajnokságot és Olimpiát is rendeznek, ez pedig a rendező országok kivételével mindenhol megérződik a turisztikai piacon.
„A Forma 1-es hétvége ugyanakkor nagyon jól sikerült, mint ahogy a nagyobb budapesti koncertek idején is jó telítettségeket produkálnak a fővárosi hotelek. Bár az idei évet még tavaly év végén valamivel több mint 400 forint fölötti euró-árfolyammal kalkuláltuk, a mostani 400 közeli árfolyamszint is megfelelő a hazai szállodaiparnak” – összegzett Flesch Tamás.
A budapesti szállodák idén egyre több amerikai vendéggel találkoznak, akik még többen lehetnek, ha jövőre elindulnak a közvetlen légijáratok Budapest és a nagyobb amerikai városok között. A direkt légi összeköttetés pozitív hatása érződik az egyre több kínai és dél-koreai turista érkezésével.
A palesztin-izraeli háború ellenére sok az izraeli turista, bár az újabb Iránnal való összetűzés veszélye miatt most leálltak a légijáratok, például a Wizz Air felfüggesztette az izraeli járatait. Ez értelemszerűen most egy hirtelen leállást jelent az izraeli turisták érkezését tekintve, de amint helyreáll a közlekedési kapcsolat, azonnal beindul onnan a turisztikai forgalom.
A vidéki szállodákba pedig a környező országokból érkezik sok vendég. Főleg lengyel, cseh és szlovák turisták fordulnak meg a vidéki szálláshelyeken. Amiben továbbra sincs változás, hogy az orosz-ukrán háború miatt elenyésző az orosz és az ukrán turisták száma. „A kitűnő nyári időjárás mindig egyértelműen segíti a turizmust a Balatonnál, és természetesen minden vízparton, akár tavasszal, akár nyáron, akár télen. Egy biztos, az idei nyáron a Balaton az időjárást tekintve nem maradt alul a tengerpartokkal vívott küzdelemben. Sőt, a szépen füvesített, parkos strandjaink kellemesebb környezetet biztosítanak a pihenéshez, mint a forró homokos, fák nélküli tengerparti strandok” – részletezte az idei évet Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője. A külföldi turisták szép számban mutatkoznak a Balatonnál, arányuk 20-25 százalék közé tehető. Örömteli, hogy egyre több küldőországból jelennek meg vendégek, a világ minden tájáról. Nélkülük nem lehet elképzelni a fejlődést a balatoni turizmusban - tette hozzá.
„Folyamatosan nyitni kell a külföld felé, meghívni minél több külföldit a Balaton megismerésére, kommunikálni kell feléjük a csodálatos természeti környezetet és az egész évben elérhető, kiemelkedő színvonalú szolgáltatásokat” – mondta Forsthoffer Ágnes. Nagyon szeretnénk, ha az őszi és a tavaszi időszakban újra sok leisure csoportot fogadhatnánk külföldről. Ők egy kicsit elmaradtak a korábbi években, de mi nagyon bízunk a visszatérésükben. Érdekes lehetne a Budapestre látogató külföldieket 1-1 éjszakára levonzani a tó mellé, bemutatni nekik a legszebb látnivalókat, így növelve az elő-utószezonban a vendégéjszakák számát – vélekedett. Elmondása szerint a tó alapkikapcsolódási élményei, lehetőségei mellett egyre erőteljesebben jelenik meg a programok iránti igény.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images