Gazdaság

Mit tegyünk a gyenge beruházási kedv ellen?

A magyar gazdaság lassú növekedésében a kiigazítás rövidtávú keresleti hatásai, a tartós versenyképességi problémák kiéleződése mellett a piaci szereplők kedvezőtlen várakozásai is szerepet játszanak, melyek a már régóta alacsony, de az elmúlt 4-6 negyedévben tovább mérséklődő beruházási aktivitásban öltenek testet - hívja fel a figyelmet Gáspár Pál, az ICEG EC kutatóintézet szakértője.

Ki mit mond a folyó fizetési mérleg adatokra? - Hat elemzői reakció

A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a folyó fizetési mérleg hiánya a második negyedévben, emellett pedig a múlt évi deficit is jelentősen felfelé módosult a jegybank ma reggel közzétett adatai alapján. Az első negyedévi eddig ismert 1.1 milliárd eurós hiányt ma 1.2 milliárd euró közelébe módosította az MNB, míg a második negyedéves adat 1.7 milliárd euró lett (várt: 1.3 mrd EUR). A szezonálisan kiigazított deficit 1.3-ról 1.45 milliárd euróra emelkedett. Amint felhívtuk rá a figyelmet, a külföldi finanszírozási igény kétféle számítási módszere alapján ellentétes irányú változás mutatkozik arra, hogy milyen irányba is változott az ország külső egyensúlyi helyzete. Az alábbiakban az elemzői reakciókból emelünk ki néhány gondolatot, a teljes kommentárok a portfolio.hu angol oldalán olvashatók.

Nagyot ugrott az eurózóna inflációja - romlóban az üzleti hangulat (2.)

Az augusztusi 1.7%-ról 2.1%-ra, azaz egy év után ismét az Európai Központi Bank (EKB) középtávú célkitűzése fölé emelkedett szeptemberben az eurózóna harmonizált éves inflációja az Eurostat első becslése alapján. Eközben két fontos eurózóna konjunktúra-mutató romló kilátásokat vetít előre a gazdasági növekedéssel kapcsolatban.

Hétfőtől olcsóbb a négynapos matrica

A nyári turisztikai időszak leteltével, október 1-jétől a csak személyautókra érvényes négynapos autópálya-matricák ára 1530 forintról 1170 forintra csökken - áll az Állami Autópályakezelő (ÁKK) közleményében. A díjszabás szezonális változásait a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete szabályozza.

Erősödő árnyomás az ipari szektorban

Augusztusban az ipari termelői árak szintje 0.5 százalékkal haladta meg az előző hónapban regisztráltat, a feldolgozóiparban ennél is nagyobb, 0.7 százalékos áremelkedést mért a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedés azt jelzi, hogy erősödőben van az inflációs nyomás a gazdaságban.

Jön a differenciált családi pótlék

Merőben új szociális támogatási elemet, a differenciált családi pótlékot tervezi bevezetni jövőre a szociális tárca - tudta meg az illetékes minisztertől a Népszabadság. Lamperth Mónika tervei szerint a nagyobb szegénységi kockázatú családoknak az inflációt meghaladó mértékben emelnék a gyerekek után járó családi pótlékot.

3%-os száguldás az olajpiacon

Jelentős mértékben, 3.1%-ot száguldott tegnap a WTI novemberi határidős árfolyama az elmúlt napok csökkenését hamar ledolgozva. Az emelkedésben szerepe volt annak, hogy a befektetők ismét a MExikói Öbölben formálódó viharokra kezdtek fókuszálni.

Elküldtük a konvergenciaprogram újabb felülvizsgálatát

Egyebek között a reformokban és a feketegazdaság elleni küzdelem jegyében eddig elért eredményekről, illetve a 2008-as büdzsé kapcsán nyilvánosságra hozott új makrogazdasági pályáról számol be a kormány szerdán elfogadott és tegnap az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak benyújtott konvergenciaprogram második felülvizsgálata - írja a Világgazdaság.

Egy hét múlva indul az országos béralku - mit akar a kormány? (2.)

Egy hét múlva indul az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) a jövő évre vonatkozó országos bérajánlás tárgyalása - írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja, hogy a kormány középértékként 4.5%-os bruttó bérnövekedési ajánlást javasol majd, amely megegyezik a 2008-ra általa prognosztizált átlagos pénzromlási ütemmel, így az adó- és járulékterhek minimális változása mellett várhatóan "plusz nulla" lesz a reálkereset-változás. A kormány a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteknek azt is javasolja, hogy alsó-felső határos keresetajánlást fogadjanak majd el.

Tényleg károsan erős a forint?

A Portfolio.hu rendszeresen figyeli, hogyan változik az árfolyamalapú versenyképesség a gazdaságban. Egy széleskörű adatrevízió miatt most visszamenőleg is módosultak kissé az adatok, így különösen érdemes számba venni, hogy miként alakultak az elmúlt hónapokban a különböző reálárfolyam-, illetve versenyképességi mutatók, illetve mi várható a közeljövőben.

Újabb rossz hírek az amerikai ingatlanpiacról (2.)

A vártnál is nagyobb mértékben csökkent a pénz- és tőkepiaci turbulencia által eddig leginkább érintett augusztusban az új lakások értékesítése az Egyesült Államokban. A tranzakciók száma 7 éves mélypontra, 795 ezer egységre esett (évesítve) a júliusi 867 ezerről (eredeti: 870 ezer egység). A piac 830 ezer körülre mérséklődésre számított.

Megalakult Gyurcsány "fehérítő-bizottsága"

Ma tartotta alakuló ülését az a testület, amelynek feladata, hogy figyelemmel kísérje, illetve értékelje a feketegazdaság visszaszorítását, illetve a feketegazdaság elleni küzdelem eredményeit - adta hírül a Miniszterelnöki Hivatal.

4 hónapos mélypontra esett a heti friss segélykérelmek száma (USA)

15 ezerrel 298 ezer főre emelkedett múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban, ami május közepe óta a legalacsonyabb érték. A heti nagyobb ingadozásokat kisimító négyhetes mozgóátlag ezzel párhuzamosan közel 10 ezerrel 311 ezer 500 főre mérséklődött, amely bő egy hónapja a legalacsonyabb. Az adatok nem tükrözik a pénz- és tőkepiaci turbulencia munkaerőpiacra kedvezőtlen hatásait (elbocsátások megugrása).

Kissé lassabb GDP-növekedés, nagyobb inflációs nyomással (3., USA)

3.8%-ra módosította a Kereskedelmi Minisztérium a második negyedéves GDP-növekedést (évesített negyedéves) az Egyesült Államokban az eddig közzétett 4.0%-ról. A változtatás összhangban van a piaci várakozásokkal. Az első negyedévben 0.6%-kal bővült az amerikai GDP. Április-június között a személyes kiadások magárindexe, amely a kamatpolitika szempontjából kiemelten figyelt mutató, az eddig ismert 1.3%-ról 1.4%-ra módosult éves alapon. Az első negyedévben azonban 2.4%-os volt a core PCE mutató, így összességében enyhülő keresleti inflációs nyomásról beszélhetünk az elsőről a második negyedévre váltva.

2008-as büdzsévágyak és törvényjavaslat - mik a főbb különbségek?

Holnap terjeszti be a kormány a parlamentnek a 2008-as költségvetési törvényjavaslatot, amelyről tegnap mutatta be a most tudható részleteket Veres János pénzügyminiszter. A jövő évi büdzsé hiánya, illetve az államadósság várható mértéke kedvezőbb lesz annál, mint amit a tavaly decemberben Brüsszel felé benyújtott konvergenciaprogram tartalmazott. Az esetleges "elcsúszás" elkerülését pedig jelentős költségvetési tartalékok akadályozhatják meg. Érdemes rövid összevetést végezni a 2008-ra vonatkozó akkori tervek és a most benyújtandó büdzsében szereplő prognózisok között.

Arany: a pengeélen táncoló?

A tegnapi 0.5%-os csökkenést követően ma 0.2%-kal emelkedett az arany azonnali árfolyama. Az elmúlt időszak jelentős felértékelődését és az 1980 óta nem látott szintek elérését követően a befektetők már óvatosabbak, ez mutatkozhat meg az elmúlt napok gyakorlatilag stagnáló árfolyamában. A megsokasodó spekulatív long pozíciók fekete felhőként gyülekeznek a piac felett.

Újraegyesítés óta a legnagyobb foglalkoztatottság Németországban

Az újraegyesítés óta nem volt olyan magas a foglalkoztatottak száma (39.733 millió fő), mint idén augusztusban - derül ki a német statisztikai hivatal adataiból. Az év nyolcadik hónapjában 19 ezerrel emelkedett a munkahelyek száma Európa legnagyobb gazdaságában.

Nem emelt kamatot a román jegybank

A várakozásoknak megfelelően nem emelte 7%-os irányadó kamatát tegnap a román jegybank amellett sem, hogy az infláció jelentősen gyorsult a legfrissebb adatok szerint, illetve a lej is határozottan gyengült a globális pénz- és tőkepiaci turbulencia nyomán.

Ecostat: 2 százalékos sem lesz a növekedés

Az idén mindössze 1.8 százalékkal bővül a magyargazdaság, de jövőre a GDP-növekedés elérheti a 3 százalékot - állítják az Ecostat kutatói ma közzétett előrejelzésükben. A szakértők nem osztják a kormány (és a piaci elemzők) optimizmusát, szerintük jövőre jócskán túllövi a deficitcélt a költségvetés.

Vonzó a platina, közel a rekord

Rekordamagasságban állapodott meg tegnap a platina azonnali árfolyama és már a történelmi csúcsnak számító 1,395 dolláros szint is csupán 3.6%-os távolságban van. Az árfolyam elmúlt időszaki emelkedésében szerepet játszott a Fed 50 bázispontos kamatcsökkentése, a dollár gyengülése, a befektetési alapok felől érkező kereslet és a piac szűkös viszonyaira vonatkozó várakozások.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.