Gazdaság

Keller László a PM államtitkára lett

Az MSZP-frakció tagjaként a Pénzügyminisztérium államtitkára lett Keller László - jelentette be a mai államháztartási sajtótájékoztató elején Veres János pénzügyminiszter.

A jegybank szerint továbbra is előnyös lenne az euro mielőbbi bevezetése

Magyar Nemzeti Bank stábja ma jelentette meg az Elemzés a konvergenciafolyamatokról című kiadványát, közismertebb nevén a konvergenciajelentést. Az elemzés az euro bevezetéséről hat évvel ezelőtt készült nagy hatású MNB-tanulmány eredményeit vizsgálja felül és megállapítja: az ország számára összességében továbbra is a mielőbbi eurocsatlakozás lenne a legelőnyösebb. A szakértői publikáció szerint ugyanakkor hat év elteltével a kockázatok is világosabban látszanak. Ezek kezelésében kulcsfontosságú, hogy tartósan alacsony költségvetési hiányt sikerüljön elérni és fenntartani Magyarországon.

Nem látszik a gödör alja: öt évvel ezelőtti szinten az építőipar

Januárban tovább folytatódott az építőipar zuhanórepülése: az ágazat termelési volumene - szezonálisan igazítva - 5.9 százalékkal maradt el a decemberitől, az egy évvel ezelőtti kibocsátásnak pedig kevesebb mint háromnegyede az idei első hónap teljesítménye. A kilátások is siralmasak.

Lényeges makroadatok a ma esti Fed ülés előtt

Érdemes lesz ma délután az amerikai makrogazdasági adatokra figyelni, mivel inflációs és reálgazdasági szempontból is fontos adatok látnak napvilágot. Fél kettőkor az amerikai ingatlanszektor felől érkező számokra (megkezdett házépítések és kiadott építési engedélyek), illetve a februári ipari árstatisztikára figyelnek majd a befektetők. Este a monetáris politikával kapcsolatos hírekre érdemes figyelni: negyed nyolckor jelentik be a Fed Nyíltpiaci Bizottságának döntését.

Adósságból épül a magyar jóléti állam

A magyar állam költi a harmadik legtöbbet az Európai Unióban - derül ki az Eurostat napokban megjelent kiadványából, ami a 2006-os adatokon alapul. Azóta ugyan mutatkozott némi előrelépés, ám tény: a régiós országoktól, mind egyensúlyi, mind újraelosztási szempontból messze vagyunk.

A vizitdíj ötödét kaphatják vissza az orvosok

Az országgyűlés hétfőn elfogadta azokat a jogszabálymódosításokat, amelyek eltörlik a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat. A vizitdíj eltörlésével a háziorvosoknál átlagosan havi 180 ezer forinttal lesz kevesebb a bevétel, de az Index információi szerint a kormány ehelyett legfeljebb havi 35 ezer forintos kompenzációt fizethet majd.

Nem tárgyalt mai ülésén a kamatról a monetáris tanács

Mai, nem kamatmeghatározónak meghirdetett ülésén a szokásoknak megfelelően áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat a monetáris tanács és a meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását - áll a szokásosan szűkszavú jegybanki közleményben.

5 hónapos mélyponton az USA ipari termelése (2.)

Februárban várt feletti, 0.5 százalékos visszaesést jelzett az Egyesült Államok ipari termelése az előző hónaphoz képest. A kapacitáskihasználtsági mutató 81.5 százalékról 80.9 százalékra csökkent.

A vártnál több hosszú távú tőke áramlott az USA-ba (2.)

Januárban (swapok nélkül) 62 milliárd dollárnyi hosszú távú tőke áramlott Amerikába, ami jóval több volt az előzetes várakozásoknál (+50 milliárd). A decemberi 56.6 milliárdos érték után ez enyhe meglepetést okozott a piacon.

Mégis csökkent az USA folyómérleg hiánya (3.)

A várakozásokhoz képest jobb lett az amerikai folyó fizetési mérleg egyenlege 2007 utolsó negyedévében: 172.9 milliárd dollár volt a hiány a várt 184.2 milliárdhoz képest. A harmadik negyedévet 177.4 milliárd (lefelé módosított 178.5 milliárdról) dolláros hiánnyal zárta az amerikai folyó mérleg.

Bihari: az ígéret nem elég, kamatemelés kell

A jegybanknak emelnie kell kamatokat, hogy megvédje inflációs célját, illetve csökkentse a rést az irányadó kamatláb és az állampapírpiaci hozamok között - jelentette ki Bihari Péter, a monetáris tanács tagja a Reutersnek. A jelzés azért is fontos, mert Bihari alapvetően a galamb tanácstagok közé van sorolva, ám ezúttal fundamentális okokra is hivatkozva érvel a szigorítás mellett.

Újra emelkedhet a folyómérleg hiány (USA-előzetes)

Ma délután fél kettőkor a folyó fizetési mérleg negyedik negyedéves, kettő órakor pedig a nettó hosszú távú külföldi tőkebeáramlás januári alakulásával kapcsolatos adatok jelennek meg az Egyesült Államokban. Negyed háromkor a februári ipari termelés statisztika lát napvilágot, ami újabb kedvezőtlen híreket tartalmazhat az amerikai reálgazdaságról.

Máris kamatot vágott a Fed! - Történelmi lépés (3.)

Az igen negatív piaci körülményekre tekintettel rendkívüli lépések bejelentésére szánta el magát vasárnap esti közleményében az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Az intézmény 94 éves története során példátlan módon mától hat hónapig engedélyezi, hogy a bankokon kívül az elsődleges értékpapírkereskedő cégek is közvetlenül tőle vehessenek fel hitelt azon kamatláb mellett, amely mellett eddig a kereskedelmi bankoknak adott közvetlenül hitelt. Ezt a kamatlábat (diszkontráta) egyébként 25 bázisponttal 3.25%-ra csökkentette tegnap és a hitel maximális futamidejét az eddigi 30 napról 90 napra emelte. Az értékpapírcégeknek nyújtott hitelért cserébe a befektetési kategóriába tartozó fedezetek széles körét elfogadja a Fed. A jegybank bejelentésében áldását adta a Bear Stearns felvásárlására a JP Morgan által, amelyhez 30 milliárd dollárnyi hitelt is ad.

Jön az újabb Fed ülés - mi lesz még?

Ezen a héten minden bizonnyal az amerikai makrogazdasági jelentésre irányul majd a befektetők figyelme. A hét legfontosabb eseménye a Fed kedd esti kamatdöntése lehet, mellyel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Pénteken az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is minden piac zárva tart, addig azonban számos friss statisztika lát majd napvilágot. Hazai vonatkozásban csütörtök kivételével minden nap számíthatunk újabb makrogazdasági eseményre.

A Fitch is nyilatkozott az S&P bejelentése után

A Fitch szerint a 2009-es évről még korai lenne nyilatkozni, az adócsökkentési javaslatokat pedig kifejezetten aggasztónak tartja a hitelminősítő intézet.

Veres: alaptalanok az S&P félelmei

4% alá süllyed idén a költségvetés hiánya és a kormány tovább megy a 2006-ban lefektetett úton - mondta mai sajtótájékoztatóján Veres János. A pénzügyminiszter szerint az S&P költségvetéssel kapcsolatos félelmei alaptalanok.

Tovább zuhan az amerikai fogyasztói bizalom

Az előzetes adatok szerint a várakozásoknak megfelelően 70.5 pontra esett márciusban a michigani körzet fogyasztói bizalmi indexe. Ez arra utal, hogy tovább folyatódik a pénz- és tőkepiaci turbulenciára visszavezethető zuhanás, ami tartós nyomot hagyott a fogyasztókban. A jelenlegi helyzetmegítélés javult, míg a kilátásokkal kapcsolatos várakozások romlottak.

Elemzői reakciók az S&P közleményére

Jelenlegi BBB+ kilátásunk stabil besorolását negatívra rontotta az S&P hitelminősítő intézet. A váratlannak tűnő döntés oka a költségvetés konszolidációjának romló kilátásai. Ebbe az indoklásba nehéz nem belelátni a népszavazás hatását. A forint azonnal gyengült, újra a 260-as szint fölött jár. A döntéssel kapcsolatos elemzői kommentárok a Portfolio.hu angol nyelvű oldalán olvashatók.

Kedvező inflációs adatok az USA-ból (3.)

A volatilis elemektől megtisztított fogyasztói magárindex a vár t 0.2 százalékos áremelkedéssel szemben stagnálást jelzett februárra, és a teljes árindex sem emelkedett (várt:0.3%). Éves szinten az infláció 4.3%-ról 4.0%-ra, a maginfláció pedig 2.4-ről 2.3 százalékra csökkent.Ezek az adatok az inflációs nyomás vártnál erőteljesebb mérséklődését jelzik.

Rontotta a besorolásunk kilátását az S&P! - Vége a reformoknak? (6.)

Jelenlegi BBB+ kilátásunk stabil besorolását negatívra rontotta az S&P hitelminősítő intézet. A váratlannak tűnő döntés oka a költségvetés konszolidációjának romló kilátásai. Ebbe az indoklásba nehéz nem belelátni a népszavazás hatását. A forint azonnal gyengült, újra a 260-as szint fölött jár.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.