Gazdaság

Eső benzin és finomított termék készletek (2.)

Az amerikai Energia Információs Hivatal percekkel ezelőtt tette közzé az elmúlt heti olajkészletek alakulását. Ezek szerint a nyersolajkészletek 200 ezer hordóval emelkedtek, a benzinkészletek 3.5 millió hordóval estek, a finomított termék készletek 2.9 millió hordóval kerültek lejjebb. A WTI árfolyama csökkenéssel reagált az adatokra.

Már máshogy látja a kormány a 2008-as évet

A piaci konszenzushoz közelítve, jelentősen változtatta a főbb makrogazdasági paraméterekre vonatkozó előrejelzését a kormány, de a hiányterv maradt.

Kritikák sorát szórta a Pénzügyminisztériumra az Állami Számvevőszék

Ma tette közzé az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az államháztartáson belül a Pénzügyminisztérium (PM) fejezet 2004-2007. I. féléve közötti működésének ellenőrzéséről szóló jelentését. Ebben számos kritikát sorolt fel, melyek közül az egyik az, hogy "az állam és a nagy elosztó rendszerek 2006-ban meghirdetett reformjának megalapozásához a PM nem elemezte azokat az okokat, körülményeket, amelyek a költségvetési egyensúly megbomlásához vezettek, illetve a folyamat szempontjából kockázatot jelentenek". A jelentés alapját képező helyszíni ellenőrzéseket tavaly augusztus közepén fejezték be a hivatal szakértői, de egészen idén februárig nyomon követték a változásokat.

Mekkora legyen a magyar állam?

A magyar állam régiós összevetésben nagyon magas kiadási szinttel és jelentős egyensúlyhiánnyal jellemezhető - áll a Magyar Nemzeti Bank friss konvergenciajelentésében. Az alábbiakban a jegybank szakértőinek írását közöljük.

Megkezdődött Koszovó magyar elismerésének előkészítése

Bulgária, Magyarország és Horvátország kormányai olyan közös nyilatkozatot adtak ki, ami Koszovó közeljövőben történő elismerését készíti elő. A dokumentum - elkerülendő, hogy az elismerés más kisebbségek hasonló kezdeményezéseinek támogatásaként legyen felfogható - hangsúlyozza az eset egyediségét. A nyilatkozat igyekszik biztosítani Szerbiát a további baráti együttműködésről. Emlékezetes, hogy Szerbia különböző félhivatalos megszólalások keretében a kereskedelmi kapcsolatok felfüggesztését is kilátásba helyezte azon államokkal szemben, akik Koszovó elismerik. A közös nyilatkozat szövege a következő.

Ma ismerteti jelentését a jegybank

A tegnap közzétett az Elemzés a konvergenciafolyamatokról című kiadványt a jegybank szakértői stábja ma délután három órakor részletesen ismerteti egy MNB Klub keretében.

Válság után vagy válság helyett rakjuk-e rendbe a költségvetést?

A legtöbb országban a költségvetési stabilitást szolgáló intézmények és szabályok kialakítását egy súlyos pénzügyi válság után alakították ki, de voltak olyanok is, akiknek a válság megelőzése is elegendő érv volt ehhez - áll Kopits György frissen megjelent írásában. A monetáris tanács tagja azt reméli, hogy nálunk utóbbi is megfelelő motivációt szolgáltat a politikai konszenzus megteremtéséhez.

Most visszafele korrigált az olajár, pedig...

Jelentős mértékben, 2.1%-kal korrigált vissza tegnap a WTI májusi határidős árfolyama, miután a hétfői kereskedés 3% feletti esést eredményezett. A mai nap 0.7%-os leértékelődést hozott. A tegnapi pozitív befektetői hangulatban szerepet játszott, hogy a Fed 75 bázisponttal csökkentette irányadó rátáját, így mérséklődtek a legnagyobb olaj fogyasztónak számító amerikai recessziós félelmek annak ellenére, hogy a dollár árfolyama erősödést mutatott az euróval szemben.

Elemzői reakciók az igen meglepő béradatokra (2.)

Nagy meglepetést okozott a januári bérstatisztika azon része, amely szerint éves összevetésben idén másfél százalékkal csökkentek a bruttó bérek Magyarországon. A részletes adatokból kiderül, a költségvetési szférában bekövetkezett technikai hatás okozza a ritka fejleményt: az idén januárban járó 13. havi bér egy részének tavalyi kifizetése torzítja a képet. A versenyszférában az inflációs aggodalmakat nem enyhíti, hogy az egyedi kifizetésektől megtisztított bérdinamika ismét gyorsulást mutat. Az alábbiakban az elemzői reakciókból csak néhány gondolatot emelünk ki, a teljes véleményekért kérjük kattintson a Portfolio.hu angol oldalára.

Elmaradt a történelmi kamatvágás - az inflációra is figyel a Fed (2.)

A legfrissebb elemzői konszenzusokban jelzett 100 bázispontosnál kisebb, 75 bázispontos kamatcsökkentésről döntött mai ülésén az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága. Ezzel az irányadó ráta 2.25%-osra mérséklődött. A Fed közleménye szerint az elmúlt időszakban meghozott intézkedései, melyek a kamatvágások mellett a piaci likviditás erőteljes fokozását is célozták, idővel segítenek majd mérsékelt ütemű gazdasági növekedést elérni az Egyesült Államokban. A részvénypiac átmeneti csalódottsággal fogadta a Fed döntését. Ez azért nem vette el a befektetők határozott optimizmusát, mert ma délután két nagy amerikai befektetési bank (Goldman Sachs, Lehman Brothers) is a vártnál kedvezőbb negyedéves gyorsjelentést tett közzé.

Ismét emelte a kötelező tartalékrátát a kínai jegybank (2.)

Az elmúlt szűk két évben sorozatban már a 15. alkalommal, ezúttal 50 bázisponttal 15.50%-ra emelte a kínai jegybank a kereskedelmi bankokra vonatkozó kötelező tartalékrátát - áll az intézmény közleményében. Amint az már megszokott, a lépés a hitelkiáramlási dinamika, és az azon keresztüli felfelé mutató inflációs nyomás fékezésére irányul és nem számít meglepetésnek. A piac emellett arra is számít, hogy a jegybank a betéti és a hitelkamatlábat is rövidesen emelni fogja az infláció elleni küzdelem jegyében.

Euróban számolva még nem sikerült kitörnie az aranynak - Miért?

Közel 1%-os mértékben emelkedett az arany árfolyama, miután a befektetők a Fed mai 100 bázispontos kamatcsökkentésére spekulálnak. A likviditás fokozó intézkedések pozitívan befolyásolhatják az arany árfolyamát, melyhez a dollár esetleges további gyengülése is hozzájárulhat.

Tegnap szakadt, ma korrigál az olajár - Mire spekulálnak?

A tegnapi közel 4%-os esést követően ma kismértékben, 0.4%-kal korrigált vissza a WTI májusi határidős árfolyama. Az árfolyam a legtöbb piaci szereplő szerint a jelenlegi szinteken már inkább a spekuláció és a gyenge dollár által fenntartott, a fundamentumok ennél jóval alacsonyabb értéket indokolnának. A tegnapi esésben a tömeges long zárások játszhatták a főszerepet, míg a mai emelkedést a Fed kamatvágásra vonatkozó spekulációk fűtik.

Folytatódik az amerikai ingatlanpiac mélyrepülése (2.)

Mind a megkezdett házépítések, mind a kiadott építési engedélyek száma tovább csökkent februárban az Egyesült Államokban, az utóbbi jóval a várt felett. A friss adatok az ingatlanpiaci korrekció folytatódását jelzik, és egyben újabb kedvezőtlebn hírt jelentenek a reálgazdasági folyamatokról és a növekedési kilátásokról is.

Vegyes inflációs adatok az USA-ból (2.)

Havi alapon a piac várakozásoknak megfelelően a termelői árindex 0.3%-os emelkedésről számolt be a Kereskedelmi Minisztérium februárban, inflációs szempontból viszont kedvezőtlen, hogy a volatilis élelmiszer- és energiaárak nélküli index várt feletti mértékben, 0.5%-kal emelkedett februárban a januári 0.4 százalékos drágulást követően.

Újabb agresszív Fed kamatvágás jöhet? (előzetes)

Akár 100 bázispontos kamatvágásra is sor kerülhet a Fed Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) ma esti döntésén. Múlt héten még 50-75 bázispontos kamatcsökkentést áraztak a piacok, a Bear Stearns bukása és a Fed vasárnapi rendkívüli lépése óta azonban az elemzők többsége 100 bázispontos vágásra számít. Egyes előrejelzések azonban még egy ennél agresszívabb kamatcsökkentés lehetőségét sem zárják ki.

A recesszió már december óta tart?

A legfontosabb reálgazdasági mutatók szerint az amerikai gazdaság recessziója már decemberben elkezdődött, bár a hivatalos állásfoglalás csak néhány hónap múlva várható. Definíció szerint technikai értelemben vett recesszióról akkor beszélünk, ha két egymást követő ütemben negatív a gazdaság növekedési üteme, a National Bureau of Economic Research elemzői szerint viszont a foglalkoztatottsági, a jövedelmi, az értékesítési és a kibocsátási szint visszaesése egyértelműen jelzi, hogy az amerikai gazdaság recesszióba került.

Veres: kisebb lesz az első negyedéves és az éves áht-hiány (3.)

Az egy hónappal ezelőtti 383.2 milliárd forintos közvetett hiányelőrejelzéssel szemben 344.5 milliárd forintos deficitprognózist fogalmazott meg márciusra a Pénzügyminisztérium - jelentette be a mai államháztartási sajtótájékoztatón Veres János. A pénzügyminiszter jelzése szerint emiatt az első negyedéves összesített pénzforgalmi hiány önkormányzatok nélkül 526.6 milliárd forint lehet (februárban tett előrejelzés 569.2 mrd Ft), míg az éves deficitelőrejelzés 1099.6 milliárd forint (egy hónapja 1111.2 mrd Ft-ot jeleztek előre).

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.