Gazdaság

Nehéz időszak előtt a világgazdaság - a dollár gyengülése miatt aggódnak a G7-ek

A világ hét vezető gazdasági nagyhatalmának pénzügyi szakértői olyan széleskörű reformok megvalósítását sürgetik, amelyek célja a világgazdaság élénkítése - hangzott el a G7-ek hétvégi, washingtoni konferenciáján. A csúcstalálkozó részvevői elmondták, hogy a világgazdaság továbbra is nehéz időszak előtt áll, valamint aggodalmukat fejezték ki a jelentős mértékű árfolyammozgások miatt is.

Inflációs feszültségek? - ezen a héten mindent eldöntő adatok érkeznek

Ezen a héten minden bizonnyal az inflációs jelentésekre irányul majd a befektetők figyelme, az Egyesült Államokból, az eurozónából és Szlovákiából is érkeznek friss adatok. Hazai vonatkozásban a pénzügyminisztérium csütörtöki államháztartási sajtótájékoztatója és a monetáris tanács legutóbbi ülésének pénteken megjelenő jegyzőkönyve érdemelhet különösebb figyelmet.

Gyurcsány az üzleti élet helyett az ellenzéki szerepet választaná

Mérsékelt reformretorika, várhatóan ennél is kevesebb intézkedés - nagyjából az eddig is ismert forgatókönyv rajzolódott ki Gyurcsány Ferenc interjújából, amit A szólás szabadsága című műsorban adott. A miniszterelnök szavaiból kitűnik: kisebbségi kormányzásra készül fel - amíg az megadatik neki, de érdemi lépéseket már nem hajt végre.

Bosznia is EU tag lehet?

Bosznia-Hercegovina parlamentje megtette az első lépést az EU-csatlakozás irányába. A parlament egy olyan törvénytervezetet fogadott el, amely széleskörű politikai reformokat sürget az országban.

26 éves mélyponton az amerikai fogyasztói bizalom (2.)

Az előzetes adatok szerint a vártnál jóval alacsonyabb szintre 63.2 pontra esett áprilisban a michigani körzet fogyasztói bizalmi indexe. Ez is azt jelzi, hogy a nyáron kirobbant jelzálogpiaci válság tartós nyomott hagy az amerikai fogyasztókon. A jelenlegi helyzetmegítélés és a kilátásokkal kapcsolatos várakozások is romlottak.

Erősödő inflációs aggodalmak az USA-ban (2.)

Márciusban várt feletti 2.8 százalékos emelkedést jelzett az amerikai importárindex, míg a piac 2 százalék körüli drágulásra számított. Az importárak várt feletti emelkedése kedvezőtlen jel az inflációs folyamatok alakulását illetően és a jövő heti fogyasztói árstatisztika előtt.

Orbánt sokkal alkalmasabbnak tartják

Orbán Viktort őszintébbnek, megbízhatóbbnak, hitelesebbnek és miniszterelnöknek is alkalmasabbnak tartják a választópolgárok, mint Gyurcsány Ferencet - derül ki a Századvég és a Forsense imázsprofil vizsgálatából.

Miért lennénk vonzók? Gyűlnek a panaszok Magyarországgal szemben

A vizsgált 20 ország közül Magyarország befektetési vonzereje csökkent idén a legnagyobb mértékben a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tegnap közzétett konjunktúra-felmérésének tanúsága szerint. A cégek tűrőképességét igencsak próbára teszi a magyarországi gazdaságpolitikai keretfeltételeket és a várható konjunktúrát övező bizonytalanság, illetve az adóreform mögüli rendszeres kormányzati kihátrálás. Mindez egyrészt azzal a veszéllyel jár, hogy csökken a vállalatok beruházási hajlandósága, másrészt a hosszabb távú negatív következmény az, hogy "rossz hírünk kel a világban". A felmérésben részt vevő 179, döntő többségben német hátterű magyarországi vállalat mintegy fele azt állítja, hogy negatív a magyarországi szakemberhiány a saját vállalata gazdálkodására, sőt minden tizedik cég egyértelműen szenved emiatt. Továbbra is érvényes a vállalatok körében az a nézet, hogy "folyamatosan legalább öt évre vagyunk az eurótól". A viszont nagy újdonság, hogy a tavalyi duplájára ugrott a vállalatok körében az eurót elutasítók aránya.

Egyre derűlátóbb a magyar lakosság

A lakossági bizalmi index 2008 első negyedévében 92.9 százalékon állt, 2006 májusa óta ez a legkedvezőbb érték - jelentette az Ecostat kutatóintézet. A háztartások 55 százaléka anyagi helyzetét közepesnek ítélte, míg az átlagosnál jobb körülményekről 15 százalékuk számolt be. Pénzügyi helyzetük megítélésében azonban borúlátóbbak a családok, 38 százalékuk helyzetük rosszabbodásától tart, pozitív irányú változásban a lakosság ötöde bízik.

Ki mit mond a márciusi inflációs adatokról? - 11 elemzői reakció

A piaci konszenzusoknál minimálisan kisebb, 6.7%-os éves alapú fogyasztói árdrágulási ütemről közölt ma reggel adatot a KSH, miközben a stabilabb áralakulású, egyszeri sokkoknak kevésbé kitett maginflációs termékkörben 5.3%-on stagnált az árszínvonal-emelkedés üteme.
Az alábbiakban a Portfolio.hu-hoz érkezett 11 elemzői reakcióból csak néhány szakértő gondolatait és röviden emeljük ki. Az összes kommentár teljes terjedelmében angol oldalunkon érhető el.

Növelni kell a régió versenyképességét (Világbank)

Az újonnan csatlakozott EU tagoknak az innovációs projektek megvalósulására és a nemzetközi versenyképesség növelésére kell törekedni - áll a Világbank legfrissebb jelentésében.

Csökkent az infláció márciusban (6.7%) - innentől csak lefelé, de meddig? (3.)

2008. márciusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0.6% volt, 2007. márciushoz viszonyítva pedig 6.7%-kal növekedtek az árak - jelentette a KSH. Az előzetes piaci várakozások konszenzusa 6.8 százalék volt, a februári fogyasztói árindex pedig 6.9 százalék. Az éves maginflációs mutató nem változott, 5.3 százalékon maradt.

16 éves mélypontra zuhanhat a fogyasztói bizalom? (USA-előzetes)

A délután forgalmas lesz amerikai makrogazdasági adatok tekintetében: fél háromkor egyszerre érkezik adat az export- és importárak márciusi alakulásáról. Négy órakor pedig a Michigani fogyasztói bizalmi index áprilisi értéke lát napvilágot.

Nincs euro, de már konvergencia program se?

Úgy tűnik, hogy már nem csak az euró bevezetés céldátuma hiányzik, de már a konvergencia program sarkalatos elemei sem léteznek. Nincsenek meg a sikerhez szükséges megoldások szakmailag megalapozott alternatívái és nincsen meg a megvalósításhoz szükséges társadalmi bizalom és támogatás sem - véli Forman Balázs, az ICEG European Center tudományos munkatársa. Az alábbiakban a szerző cikkét teljes terjedelemben közöljük.

Az egykulcsos adó csak reformokkal együtt eredményes?

Önmagában az egykulcsos adó nem képes csodákra, csupán reformokkal kiegészülve hozhat eredményt, mégis egyértelmű a tendencia, hogy egyre több állam valósítja meg vagy tervezi bevezetését - hangzott el egy brüsszeli adókonferencián. Az észt adóreform ötletgazdája arra hívta fel a figyelmet, hogy függetlenül attól, hogy melyik modellt alkalmazták, az egykulcsos adórendszert bevezető országokban gyorsabb növekedést, alacsonyabb munkanélküliséget és magasabb költségvetési bevételeket tapasztaltak -számol be az Index a Bruxinfo tudósítása szerint.

Trichet: a pénzpiaci problémák miatt továbbra is igen nagy a bizonytalanság (4.)

Az Európai Központi Bank a következő hetekben különös figyelemmel követi az eurozóna gazdasági folyamatait, mivel a legutóbbi kamatmeghatározó ülés óta megjelent makrogazdasági adatok a növekedés lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik - mondta Jean-Claude Trichet a mai kamatdöntést követő sajtótájékoztatón. Az EKB elnök ismételten jelezte, hogy a Kormányzótanács célja a másodlagos inflációs hatások megjelenésének megakadályozása és az árstabilitás fenntartása.

Rossz külker-, részben megnyugtató munkanélküliségi adat az USA-ból (2.)

A várt 57.5 milliárd dollár körüli elemzői konszenzussal szemben 62.3 milliárd dolláros külkereskedelmi mérleg hiány alakult ki februárban az Egyesült Államokban. Szintén kedvezőtlen, hogy a decemberi deficit adatot 0.8 milliárd dollárral 59 milliárdra módosította ma a Kereskedelmi Minisztérium.

Lesz mitől félnünk! - Nem tud csökkenni az olajár

Az amerikai olajkészletek nem várt mértékű esését követően tegnap új, 112 dolláros történelmi csúcsra futott a WTI májusi határidős árfolyama. A tegnapi zárás előtti kereskedésben korrekció mutatkozott, azonban jelenleg szintén a 112 dolláros szint közelébe húzták vissza a jegyzéseket 1%-os pluszba.

Változatlan kamat az eurozónában

A piaci konszenzusnak megfelelően mai ülésén ismét a tartás mellett döntött az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. Az eurozóna irányadó rátája június óta változatlanul, 4 százalékos szinten áll. A befektetők a bejelentést követő, fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra figyelnek, amelyen Jean-Claude Trichet elnök ismerteti a döntés hátterét és utalást tehet a kamatpálya további alakulására is.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.