Gazdaság

Negatív rekord az USA lakáspiacán (2.)

Mind a megkezdett házépítések, mind a kiadott építési engedélyek száma jelentősen csökkent márciusban az Egyesült Államokban, mindkét érték jóval elmaradt a várakozásoktól. A friss adatok azt jelzik, hogy az amerikai ingatlanpiaci korrekció töretlen, ami újabb kedvezőtlen hír a növekedési kilátásokról.

Enyhén erősödő inflációs nyomás az USA-ban (3.)

A volatilis elemektől megtisztított fogyasztói magárindex a vártnak megfelelően 0.2 százalékos emelkedést jelzett márciusra, és a teljes árindex pedig 0.3 százalékra emelkedett. Éves szinten az infláció 4.0 százalékon stagnált, a maginfláció pedig 2.3 százalékról 2.4 százalékra emelkedett. Ezek az adatok az inflációs nyomás enyhe erősödését jelzik.

Szlovákia teljesítette az inflációs kritériumot

A márciusi inflációs statisztika szerint a szlovákoknál egy év alatt átlagosan 2.2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ami azt jelenti, hogy Szlovákia teljesítette az euró bevezetéséhez szükséges inflációs feltételt.

Ismét emelte a kötelező tartalékrátát a kínai jegybank

Alig telt el egy hónap, és máris újabb 50 bázisponttal, új történelmi csúcsra, 16%-ra emelte a kereskedelmi bankokra vonatkozó kötelező tartalékrátát mai közleményében a kínai jegybank. A döntéshez, amelyre elemzők idővel egyébként is számítottak, a végső lökést a ma közzétett, vártnál ismét magasabb inflációs adat, illetve a továbbra is 10% felett bővülő gazdasági növekedés szolgáltathatta.

Inflációs csúcs az eurozónában!

Márciusban 3.6 százalékkal emelkedtek az eurozóna fogyasztói árai az előző év azonos időszakához képest, ami újabb inflációs rekordnak számít. Az Eurostat ma hozta nyilvánosságra a felülvizsgált márciusi adatokat, melyek kisebb meglepetést okoztak, mivel az első becslés alkalmával 3.5 százalékos értéket tett közzé.

Újabb inflációs rekord Kínában

Az idei első negyedévben is 10 százalék feletti növekedésről tettek jelentést Kínában, az infláció viszont 11 éves csúcsra, 8.3 százalékra ugrott. A gazdaság növekedési rátája az elmúlt kilenc negyedévben folyamatosan 10 százalék feletti volt, a világgazdaság várható lassulása azonban előreláthatólag Kínát sem kerüli el.

Költségvetési fegyelmet erősítő javaslatokat nyújt be a Fidesz

A felelős és tisztességes állami magatartásról címet viselő javaslatcsomagot nyújt be a parlamentnek a Fidesz, amely a decemberben közzétett Erős Magyarország programra épül. A legnagyobb ellenzéki párt egyrészt a költségvetési fegyelmet kívánja fokozni büntetőjogi felelősség meghatározása mellett, másrészt a fiatalok és az idősek ellen elkövetett bűncselekmények büntetési tételeit súlyosbítanák, harmadrészt az áfa-visszatérítés visszatartásának lehetőségét vennék ki az áfatörvényből.

Csütörtökön MNB Klub Karvalits Ferenccel

E hét csütörtökön a jegybank stábja egy MNB Klub keretében két új tanulmányt mutat be. A témák: 1/Állampapírpiaci infrastruktúra - irodalmi áttekintés, nemzetközi és hazai tapasztalatok, 2/Hozamgörbebecslés kamatswap, BUBOR és FRA adatokból. Az esemény házigazdája Karvalits Ferenc alelnök lesz.

Ingyenes lenne a felsőoktatás - legalábbis az első évben...

Az utolsó simításokat végzik a rektorok az általuk javasolt, a felsőoktatás átalakítását célzó módszeren, amelyet jövő kedden zárt ülésen tárgyal meg a Magyar Rektori Konferencia - írja a Világgazdaság. Az átalakítás lényege, amelyről a napokban már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és más vezető kormánypárti politikus is említést tett, hogy az első évben minden olyan fiatal államilag támogatott képzésben vehetne részt, aki az érettségin legalább 160 pontot ér el, és senkinek sem kellene fizetnie. A második évtől viszont tanulmányi eredménytől függően vagy marad a hallgató az államilag támogatott rendszerben, vagy fizetnie kell, nagyjából annyit, amennyi a jelenlegi költségtérítéses képzés díja (félévenként néhány százezer forint). Az egyelőre nem ismert, hogy mikor indulna az új rendszer.

Az MDF adóreformjáról - ez valami vicc?

Ismerik a székely viccet: Két székely fát vágni ment az erdőbe. Az egyik felkapja a baltát és hátba vágja vele a másikat.
- Ez most vicc, vagy komoly?
- Komoly! - válaszol a baltás.
- Na azért, mert viccnek erős lett volna!
Hát valahogy így vagyunk a Magyar Demokrata Fórum tegnap bejelentett adóterveivel is.

Újabb zsúfolt délután vár ránk (USA-előzetes)

Ma délután is érdemes lesz az amerikai makrogazdasági adatokra figyelni, mivel inflációs és reálgazdasági szempontból is fontos adatok érkeznek, és piacmozgató hatásuk lehet. Fél háromkor a márciusi inflációs statisztikára és az amerikai ingatlanszektor felől érkező számokra figyelnek majd a befektetők. A megkezdett házépítések és kiadott építési engedélyek az első kormányzati statisztika márciusból. Negyed négykor az ipari termelés márciusi alakulásáról érkeznek adatok, késő este pedig a Fed aktuális hangulatjelentését (Beige Book) teszik közzé.

ICEG: jöhet még MNB-kamatemelés, deficites lehet az elsődleges egyenleg

A legutóbbi piaci konszenzusoknál, illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) februári inflációs jelentésében foglaltaknál pesszimistábban látja a jövő évi magyar inflációs folyamatokat az ICEG Európai Központ szakértői csapata. Meglátásuk szerint az inflációs várakozások emelkedése az élelmiszer- és energiaárak területén felfelé mutató inflációs kockázatokkal együtt a korábban gondoltnál lassabb dezinflációt tesz majd lehetővé. Emiatt véleményük szerint nem lehet kizárni, hogy a márciusi végi 50 bázispontos jegybanki kamatemelést a következő hónapokban újabb monetáris szigorítás követi - derül ki a kutatóintézet tegnap kiadott negyedévente frissülő magyar gazdasági előrejelzéséből.

Csütörtökön MNB Klub Karvalits Ferenccel

E hét csütörtökön a jegybank stábja egy MNB Klub keretében két új tanulmányt mutat be. A témák: 1/Állampapírpiaci infrastruktúra - irodalmi áttekintés, nemzetközi és hazai tapasztalatok, 2/ Hozamgörbebecslés kamatswap, BUBOR és FRA adatokból. Az esemény házigazdája Karvalits Ferenc alelnök lesz.

MDF javaslat: aki adót csal, nem szavazhat!

Négy pillérből álló adóreform-csomagot ismertetett ma Dávid Ibolya. Az MDF elnöke szerint szükséges az adórendszer átfogó átalakítása. A Nemzeti Adószabadság programról csütörtökön egyeztetnek a parlamenti pártok képviselői - számol be az Info Rádió.

Stabilan erős a forint, csökkenő kötvényhozamok

Enyhe gyengülést mutatott napközben a reggel még öthónapos csúcson járt forint az euróval szemben, miközben az állampapírok másodpiacán az egy éves és hosszabb lejáratú referenciapapíroknál mérsékelt, mintegy 2-7 bázispontos hozamcsökkenés következett be.

Új csúcson az olaj - Az oroszok nem tudnak ennél többet termelni?

Soha nem látott magasságba, közel 114 dollárig emelkedett a WTI határidős árfolyama a mai kereskedés során, melyben a kínálati kiesések miatti félelem és a kínai olaj iránti kereslet erősödésére vonatkozó spekulációk játszák a főszerepet.

Figyelmeztette Romániát az S&P

Miközben megerősítette eddigi hitelminősítését Románia esetében a Standard and Poor’s nemzetközi intézet, addig arra is határozottan felhívta a döntéshozók figyelmét tegnapi közleményében, hogy leminősítéssel néz szembe az ország a következő 12-18 hónap során. Az S&P illetékeseinek figyelmeztetése szerint ez akkor következhet be, ha nem javít az ország a költségvetési fegyelmen, illetve nem indulnak átfogó reformok a külső egyensúlyi problémák kezelése érdekében.

Térkép készült a magyar gazdasági kockázatokról

Grafikus formában, plasztikusan is megjeleníti a ma megjelent pénzügyi stabilitási jelentés a magyar gazdasággal kapcsolatos kockázatok közötti összefüggéseket. A Magyar Nemzeti Bank kiadványa a pénzügyi rendszer stabilitása szempontjából külső és a hazai kockázati tényezőket egyaránt megnevez.

Ennyi tőke utoljára novemberben áramlott az USA-ba

Februárban (swapok nélkül) 72.5 milliárd dollárnyi hosszú távú tőke áramlott Amerikába, míg a piac 56.5 milliárd dollár körüli értékre számított. A januári 57.1 milliárdos adat után ez enyhe meglepetést okozott a piacon.

Öthónapos csúcson az amerikai termelői árak (2.)

Havi alapon a vártnál gyorsabb ütemben 1.1 százalékkal emelkedtek a termelői árak az Egyesült Államokban - derüli ki a Kereskedelmi Minisztérium jelentéséből. Az inflációs szempontból viszont kedvező fejleménynek tekinthető, hogy a volatilis élelmiszer- és energiaárak nélküli index a várakozásoknak megfelelően 0.5 százalékról 0.2 százalékra csökkent.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.