Gazdaság

Kiderült, mennyivel drágul a benzin január elejétől

Kiderült, mennyivel drágul a benzin január elejétől

Egy európai uniós szabály miatt januártól jövedékiadó-emelés lesz a hazai benzinre és a gázolajra, ezzel az a cél, hogy megússzuk a már évek óta levegőben lógó kötelezettségszegési eljárást. A nyáron bejelentett adóemeléssel azonban a kormány kicsit túlbiztosította magát és az adómérték egészen 420 forintos euróáárfolyamig elegendő, így korábban voltak olyan feltételezések, hogy végül alacsonyabb díjszabást vezetnek be - de nem így lett.

Az energetikai átállásnak azonnal meg kell történnie: 80 gigawatt megújulóenergia-kapacitás van csőben Európában

Az energetikai átállásnak azonnal meg kell történnie: 80 gigawatt megújulóenergia-kapacitás van csőben Európában

Az energiakrízis indította el igazán Európát az energetikai átállás kétségtelenül hosszú útján, most állnak fel az új rendszerek, jönnek létre a szabályok és egyes területeken egészen új technológiák implementálódnak a gyakorlatba. A zöld átmenet egészen máshogy zajlik egy vállalatnál, amely alkalmazza az újdonságokat, és egy olyannál, amely hosszú évek munkájával kutatja és fejleszti azokat az eszközöket, amelyek a jelenlegi legjobb tudásunk szerint segíthetik a jövő és a jelen fenntarthatóbbá tételét. Az energiaátmenetről, az égető kihívásokról, egy Magyarországra hozott új technológia gyártásáról kérdeztük a Schneider Electric új, Európáért felelős alelnökét. Gwenaelle Avice Huet szeptember óta felel a vállalat európai tevékenységének teljes üzleti portfóliójáért, valamint képviseli az unió felé a Schneider Electric zöld és digitális átalakulásban betöltött szerepvállalását.

Hó alatt a fél ország: térképen, mi várható

Hó alatt a fél ország: térképen, mi várható

Az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzése szerint ma az ország döntő részén borult időben lesz részünk, többfelé havazhat. Kiemelték: az erős északnyugati szél az Észak-Dunántúlon hordhatja a havat. Mutatjuk, hol havazott és hol fog havazni Magyarországon, mennyi hó várható.

Oké, megvan az egyszámjegyű infláció – Mi jön most?

Oké, megvan az egyszámjegyű infláció – Mi jön most?

Októberben meglepetésre 10 százalék alá süllyedt a magyar infláció, ezzel teljesült a kormány év végére kitűzött célja. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint innen novemberben és decemberben is további érdemi dezinflációra számíthatunk, 2024-ben azonban már nehéz lehet további csökkenést felmutatni.

Hivatalos: januártól újabb szankció élesedik Oroszországgal szemben

Hivatalos: januártól újabb szankció élesedik Oroszországgal szemben

A világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7 csoport tagjai szerdai csúcstalálkozójukon közvetlen importtilalomban állapodtak meg 2024. január 1-től az orosz gyémántokra, amit a drágakövek közvetett importtilalma követ majd feltehetően március 1-től - derült ki a megbeszélés után kiadott közleményből.

Eldőlt, tényleg megszünteti a meteorológiai szolgálatot a kormány, más intézmények is eltűnnek

Eldőlt, tényleg megszünteti a meteorológiai szolgálatot a kormány, más intézmények is eltűnnek

A magyar kormány az energiafüggetlenség megerősítésével indokolva, a meteorológiai feladatok hatékonyságának növelése, és a piaci szolgáltatások magas színvonalon történő biztosítása érdekében a korábbi terveknek megfelelően megszünteti az Országos Meteorológiai Szolgálatot, helyette pedig egy új állami részvénytársaságot hoz létre – derül ki a szerda esti Magyar Közlönyből. A kormányhatározat alapján több másik intézmény önállósága is megszűnik.

Tönkremehet öt természeti rendszer a Földön

Tönkremehet öt természeti rendszer a Földön

Fennáll a veszélye annak, hogy az ember okozta klímaváltozás miatt végérvényesen tönkremegy a Föld természeti rendszerei közül öt, például óriási jégtáblák olvadnak el, és óceáni áramlatok változnak meg. Ezt állapította meg kétszáz tudós, akiknek csoportja az ENSZ idei éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28) szerdán mutatta be jelentését.

Magyarország lehet az orosz vagyon utolsó menedéke, miután az EU-tag leszámolásba kezdett

Magyarország lehet az orosz vagyon utolsó menedéke, miután az EU-tag leszámolásba kezdett

Az Oroszország elleni szankciók állítólagos megsértésére vonatkozó, az Egyesült Államok által vezetett vizsgálatra válaszul a ciprusi hatóságok utasítást adtak ki a helyi bankoknak, hogy függesszék fel a rubelben történő tranzakciókat, és vizsgálatot indítottak jogi és könyvelő cégek ellen, amelyek a gyanú szerint orosz érdekeltségű vállalkozások gyorsított cégbejegyzési eljárásait használták ki. Ciprus mellett Magyarország volt a második legnépszerűbb célállomása az orosz vagyonkimentésnek, így a mostani leszámolás után akár még több orosz fordulhat ide.

Pfizer-per: reagált a magyar kormány, újabb részletek derültek ki az ügyről

Pfizer-per: reagált a magyar kormány, újabb részletek derültek ki az ügyről

A kormány szerint az Európai Bizottság feleslegesen sok vakcinát rendelt a Pfizertől, ezért nem fizetett az utolsó tételekért. Közben kiderült, hogy azok után az oltóanyagok után nem teljesített a magyar vezetés a gyógyszercég követeléseit, amelyeket külön kérvényezett azután, hogy eredetileg nem vett részt a közös uniós beszerzésben. Úgy fest, hogy 60 millió eurót kell fizetnie a magyar félnek, ha a Pfizer megnyeri a pert.

Több mint száz éve nem volt ilyen Magyarországon

Több mint száz éve nem volt ilyen Magyarországon

Az OMSZ egy Facebook-bejegyzésben írja, hogy a 2023-as ősz középhőmérséklete országos átlagban 2,6 fokkal meghaladta az 1991–2020-as éghajlati normált, amivel a legmelegebb volt 1901 óta.

Csattanós választ adunk a karácsony örök kérdésére: műfenyőt vagy igazi fenyőt kell venni?

Csattanós választ adunk a karácsony örök kérdésére: műfenyőt vagy igazi fenyőt kell venni?

Közeleg a karácsony, jön a karácsonyfa vásárlás és a karácsonyfa díszítés, előtt pedig ismét előkerül a karácsonyi időszak egyik legfontosabb kérdése: igazi fenyő vagy műfenyő? Mutatjuk, mit érdemes tudni karácsonyfa eredetétől, a műfenyő vagy igazi fenyő vita számairól, valamint összeszedtük, milyen a különféle karácsonyfa ára 2023-ban át, mennyi a műfenyő ára 2023-ban, valamint azt is, milyen sors várhat a karácsonyfákra az ünnepi időszak után.

A kormány a rendszámok és a jogosítványok eljárásánál is változtatásra készül

A kormány a rendszámok és a jogosítványok eljárásánál is változtatásra készül

A kormány változtatásokra készül a közúti közlekedéssel kapcsolatos ügyintézésnél, valamint átírja a vezetői okmányok kiadásánál és visszavonásánál az eljárásokat. Átalakul az ideiglenes és egyedi rendszámok kiadásának folyamata, valamint változás lesz a jogosítványok honosításánál – derül ki egy társadalmi egyeztetésre adott rendelettervezetből.

Két ajándék is lehet Magyarország karácsonyfája alatt – Csalódás vagy örömmámor lesz a vége?

Két ajándék is lehet Magyarország karácsonyfája alatt – Csalódás vagy örömmámor lesz a vége?

Egy hét különbséggel két nagy hitelminősítő is ítéletet mond Magyarországról, előbb a Standard & Poor’s, majd a Fitch Ratings szakemberei teszik közzé értékelésüket. Egy negatív irányú döntés előbbi cégnél lenne különösen fájdalmas, hiszen annak komoly piaci következményei is lehetnek, azonban az elmúlt hónapok kedvező változásai után erre talán kevés esély van. Persze maradtak még kockázatok a magyar gazdasággal kapcsolatban, melyek hatására akár a vészcsengő is megszólalhat a hitelminősítők fejében.

Magyarország elveszíthette szövetségesét a Gazprom gázszállításainak védelménél

Magyarország elveszíthette szövetségesét a Gazprom gázszállításainak védelménél

Az Észak-Macedón állami energiavállalat, az Elektrani na Severna Makedonija egy bolgár partnercégen kötött szerződést amerikai és azeri földgázbeszerzésére szerdán. Mindez pedig azzal is járhat, hogy miután Bulgária egy különadót vetett ki a Török Áramlaton szállított földgázra, Magyarország elveszítheti észak-macedón szövetségesét ebben az ügyben. Így már csak a magyar és a szerb kormányok követelhetik, hogy a bolgár kormány vonja vissza a Gazpromot sújtó energetikai különadót.

Lejárt a fontos határidő: elszállhat a benzinár Magyarországon?

Lejárt a fontos határidő: elszállhat a benzinár Magyarországon?

December 5-én, azaz tegnap lejárt a Mol szlovák leányvállalatára, a Slovnaftra vonatkozó EU-s könnyítés, aminek értelmében a cseh piacot kiszolgáló finomító bármiféle megkötés nélkül exportálhatott benzint és gázolajat a szomszédos országba. Az volt a terv, hogy tegnapig sikerül a Slovnaftot átalakítani olyan mértékben, hogy a tömegmérleg-elv mentén haladva a továbbiakban is ki tudja szolgálni a cseh piacot - a finomítói átállás azonban nem tudott maradéktalanul megtörténni, és amennyiben nem tolják ki a könnyítés hatályát, az a szlovák és a cseh felek szerint ahhoz vezethet, hogy üzemanyaghiány alakul ki a régióban, ami több országban is jelentős benzin- és dízelár drágulást okozna.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.