Gazdaság

Rosszul sikerült a mai kincstárjegy aukció

Rosszul sikerült a mai kincstárjegy aukció

Alig volt kereslet a szerdai 6 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, hiszen az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett 30 milliárd forintnyi papírra mindössze 23 milliárd forintos vételi érdeklődés érkezett, és ezt látva az adósságkezelő csak 17 milliárd forint ajánlatot fogadott el.

Máris belekezdett egy dollárkötvény kibocsátásába a magyar állam!

Máris belekezdett egy dollárkötvény kibocsátásába a magyar állam!

Az újév második munkanapján, azaz már szerdán elindított egy új dollárkötvény kibocsátást a magyar Államadósság Kezelő Központ, a papír futamideje szokatlanul hosszú, 12 éves, hiszen 2036 március 26-án jár majd le – tudta meg a Reuters IFR News. Frissítés! A kötvénypiaci hírszolgáltató információi szerint benchmark méretű lesz a papír kibocsátása, az irányadó 12 éves amerikai államkötvény hozam felett 200 bázispontos az indikatív felár, és a BNP Paribas, a Citi, a Deutsche Bank, illetve J.P. Morgan négyesét bízta meg a kibocsátás lebonyolításával az ÁKK.

Még 65 százalék az infláció, de már ez is siker a törököknél

Még 65 százalék az infláció, de már ez is siker a törököknél

Az éves török infláció decemberben elérte a 64,8%-ot, ami kissé meghaladta az előző hónapit, de éppen csak elmaradt a közgazdászok előrejelzéseitől. A pálya megegyezik mind a központi bank, mind a kormány előrejelzéseivel, ami eltér a Törökországban szokásos túlzottan optimista prognózisoktól. A közelmúltbeli 50%-os minimálbér-emelés kockázatot jelent, mivel az infláció a központi bank várakozásait meghaladóan felgyorsulhat – írja a Bloomberg.

Csecsemőkre életveszélyes vírus terjed, új oltási programot sürgetnek

Csecsemőkre életveszélyes vírus terjed, új oltási programot sürgetnek

A nirsevimab nevű új antitest-kezelés ígéretes eredményeket mutatott a csecsemők körében a légúti szinciális vírus (RSV) okozta kórházi kezelések visszaszorításánál. A gyerekekre akár életveszélyes vírus egyre gyorsabban terjed, ezért lehet fontos az oltás – amely egyben terápiás készítmény is – felvétele a szakértők szerint.

Egyre sötétebbek a gazdasági kilátások, le kell venni a rózsaszín szemüveget

Egyre sötétebbek a gazdasági kilátások, le kell venni a rózsaszín szemüveget

Meglepő fordulatot jelent, hogy az inflációs ráták a vártnál gyorsabb ütemben csökkennek világszerte, ami fordulatot hozhat a központi bankok két éve tartó, az eszkalálódó áremelkedés elleni harcában. Ez a fejlemény felerősített azokat a várakozásokat, hogy a központi bankok 2024-ben a kamatcsökkentés irányába fordulhatnak, hogy támogassák a gazdasági növekedést – írja elemzésében az Independent Commodity Intelligence Services.

Zsiday: meg kell fizetni a költségvetési hiány árát, a végső eredmény több évnyi stagfláció

Zsiday: meg kell fizetni a költségvetési hiány árát, a végső eredmény több évnyi stagfláció

A költségvetés valós helyzetét jól tükröző mutató alapján visszajutottunk a 2006-os szintekre: a hiány megugrott, ennek pedig nagy ára lehet. Főként, ha a kormányzat nem próbál meg kiigazításokat végrehajtani. De a költségvetés egyenlegjavulása is kisebb kiadásokat és/vagy magasabb adókat jelent, mindkettő alacsonyabb életszínvonalat, kisebb gazdasági növekedést okoz. Ha ezt elodázzák, akkor a következő külső sokk eljövetelekor ismét jelentős gazdasági visszaesésre számíthatunk, ugyanis a megszorításokat akkor kell majd végrehajtani, amikor egyébként is rossz a világgazdasági helyzet – írja elemzésében Zsiday Viktor, a Hold Alapkezelő és a Citadella Származtatott Befektetési Alap portfóliókezelője.

Mire számíthatunk péntektől a benzinkutakon?

Mire számíthatunk péntektől a benzinkutakon?

Lakossági szempontból jól indul az év az üzemanyagárakat tekintve, írja a holtankoljak: péntektől a gázolaj nagykereskedelmi, azaz beszerzési ára bruttó 10 forinttal csökken, a benzin beszerzési ára a héten nem változik. A kiskereskedelmi árak alakulása azonban jelentősen eltért az elmúlt időszakban a nagykereskedelmi árak változásától, ezért nehéz megmondani, hogy pénteken milyen árakra számíthatunk a benzinkutak totemoszlopain.

Hatalmas költségvetési lyukról vallottak – veszélyben a 6 százalék alatti hiány?

Hatalmas költségvetési lyukról vallottak – veszélyben a 6 százalék alatti hiány?

Októberben emelte meg a kormány 5,2 százalékra az egész éves hiánycélt, de a KSH most közölt adatai szerint már a szeptemberben záruló harmadik negyedévig az összesített deficit 5,4 százalék volt. A különadók sokat javíthattak a termelési adóbevételeknél. Nagyon nagy kérdés, hogy a kormány 2023 egészére közölt 5,9 százalékos hiánybecslése tartható volt-e, és nem emelkedett 6 százalék fölé a GDP-arányos deficit.

Felfedte Nagy Márton a kormány nagy céljait és terveit

Felfedte Nagy Márton a kormány nagy céljait és terveit

2024-ben sikeres év várhat a Magyarország gazdaságra Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint. Úgy véli, hogy a magyar konjunktúrában rejlő növekedési potenciál kiaknázása és az elmúlt évek súlyos kihívásai elleni küzdelem eredményeképpen a következő évre optimista forgatókönyvet vázolt fel. Az Indexen megjelent cikkében arról írt, hogy előttünk álló évben a kabinet célja, hogy növelje a lakosság bizalmát, így beindulhasson a fogyasztás, támogassák a belpiacra termelő ágazatokat, valamint hogy tovább növeljék a foglalkoztatottságot.

Évente több tízezer külföldi dolgozó érkezhet Magyarországra

Évente több tízezer külföldi dolgozó érkezhet Magyarországra

A vendégmunkások foglalkoztatását szabályozó új idegenrendészeti törvény szigorú lett, de a gyakorlat dönti majd el, hogy mennyire. A Portfolio által megkérdezett munkavállalói és munkaadói szervezetek abban mind egyetértettek, hogy a következő években elkerülhetetlen a külföldi munkaerő egyre intenzívebb alkalmazása, mert folyamatosan csökken a hazai munkaképes lakosság. Évi akár 30-40 ezer dolgozó pótlására is szükség lehet.

Elkezdték fékezni a kamatok az amerikai gazdaságot?

Elkezdték fékezni a kamatok az amerikai gazdaságot?

Elemzők által vártnál erőteljesebb lassult az építőipari kiadásnövekedés novemberben az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban. Az építőipar fontos indikátora annak, hogy a jegybanki kamatemelések fékezik-e a gazdaságot.

Leszúrt a forint

Leszúrt a forint

A karácsonyi időszak illikvid piacán enyhén gyengült a forint, hiába jött hír az első uniós transzferekről. Kedden délelőtt főként az euróövezeti érkező bmi-adatok segítették a forintot az erősödésben, aztán kora délután az első uniós utalásokról szóló hírek segítették a magyar devizát.

Washington régi szövetségese pártolt át az orosz-kínai tengelyhez

Washington régi szövetségese pártolt át az orosz-kínai tengelyhez

Szaúd-Arábia hivatalosan is csatlakozott a BRICS-országok csoportjához - jelentette be az ország külügyminisztere, Feiszal bin Farhán ál Szaúd herceg, aki szerint a Kína és Oroszország által dominált szervezet előnyös és fontos csatorna a gazdasági együttműködés megerősítéséhez.

Újra tárgyal Latin-Amerika nagybetege az IMF-fel

Újra tárgyal Latin-Amerika nagybetege az IMF-fel

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tisztviselői csütörtökön kezdik meg a tárgyalásokat Javier Milei elnök kormányával Argentínában – erősítette meg Manuel Adorni elnöki szóvivő kedd reggeli sajtótájékoztatóján a Bloomberg szerint.

Rekordévet zárt az olajexport, de elindult a visszaesés

Rekordévet zárt az olajexport, de elindult a visszaesés

Oroszország az évet a tengeri nyersolajexport jelentős emelkedésével zárta, amely november eleje óta a legmagasabb szintet érte el. Azonban már a májusig tartó időszaknál jóval alacsonyabb volt a heti olajkivitel, és további zsugorodásra lehet számítani az orosz tengeri exportban. Az európai vevőket Kína és India váltotta fel, de a két ország nyomott áron vásárolt Moszkvától – derül ki a Bloomberg cikkéből.

Hogyan alakulnak az üzemanyagárak Magyarországon?

Hogyan alakulnak az üzemanyagárak Magyarországon?

A Mol a tavalyi év utolsó napjaiban arról határozott, hogy az idén januárban életbe lépő jövedéki adóemelést két lépcsőben juttatja érvényre benzinkutain - kérdéses volt azonban, hogy vajon csak a Mol benzinkútjain találkozhatnak majd a korábban vártnál alacsonyabb árakkal az autósok január közepéig, vagy a piacvesztéstől tartva a többi üzemeltető is követi árazásában a magyar olajtársaságot? Most megkaptuk a választ.

Megszállták az oroszok olajfinomítóját a bolgár hatóságok

Megszállták az oroszok olajfinomítóját a bolgár hatóságok

A bolgár vámhatóság ellenőrzéseket kezdett a Lukoil Neftohim burgaszi olajfinomító raktáraiban, mivel a gyanú szerint a szankciókat megsértve feldolgozott kőolajtermékeket exportált a cég. Országszerte több mint 50 vámraktárat ellenőriznek az orosz olajból származó kőolajtermékek kivitelét tiltó törvény miatt – számolt be a Neftegaz.ru.

Újabb béremelést jelentett be az Aldi

Újabb béremelést jelentett be az Aldi

Újabb béremelést jelentett be az Aldi: 2024 január 1-jétől a cég munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12%-os béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Aldi International IT Services bérei a legtöbb pozícióban szintén 12%-kal nőnek. Ez 24 hónap alatt a negyedik béremelés a társaságnál, amelyek összértéke legalább 38%, egyes pozíciókban pedig ennél is magasabb, olvasható a vonatkozó közleményben.

Koldusbotra kerülnek az influenszerek a technológiai átalakulással

Koldusbotra kerülnek az influenszerek a technológiai átalakulással

A tartalomkészítő világba is betört a mesterséges intelligencia (AI), a generatív algoritmusokkal létrehozott virtuális influenszerek egyre nagyobb teret nyernek, és ezzel nagy port kavarnak a 21 milliárd dolláros iparágban. A rózsaszín hajú, több mint 200 000 követővel rendelkező Aitana Lopez az egyik ilyen virtuális influencer, akinek posztonként körülbelül 1000 dollárt fizetnek azért, hogy a közösségi médiában termékeket népszerűsítsen, annak ellenére, hogy az utolsó bájtig csak egy számítógépes program műve.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.