Gazdaság

Berúgta a válság az ajtót Svédországban

Berúgta a válság az ajtót Svédországban

A svéd cégcsődök száma 2023-ban 29%-kal emelkedett, ami az ingatlanbuborék kipukkanása által kiváltott 1990-es évekbeli gazdasági válság óta nem látott szintet jelent – írja a Bloomberg.

Nem akar magához térni a kínai ipar, bajban a nagyhatalom

Nem akar magához térni a kínai ipar, bajban a nagyhatalom

Az S&P Global PMI és a Caixin legfrissebb jelentésében a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (bmi) ugyan azt jelzi, hogy negyedik hónapja tart már a szektor bővülése, de az alindexek rosszabb képet festenek a világ második legnagyobb gazdaságáról.

Újév második napján indulhat meg Nagymarosnál a vonatforgalom

Újév második napján indulhat meg Nagymarosnál a vonatforgalom

Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is. A daruzást és az utómunkálatokat követően a MÁV szakemberei az egyik sínpáron megkezdték a vágányszabályozást, és visszaépítik a kocsik emelése, elszállítása miatt elbontott, félrehúzott felsővezetékeket is.

Budapest-bérlet: megszólalt Karácsony Gergely

Budapest-bérlet: megszólalt Karácsony Gergely

"Azok a pénzügyi viták, amelyek felmerültek, semmi közük a Budapest-bérlethez" - válaszolta Karácsony Gergely az Építési és Közlekedési minisztérium azon állítására, miszerint a Budapest-bérletek használhatóságát az agglomerációs járatokon egy 2 milliárd forintos elszámolási vita miatt szüntetik meg.

Elindult az elektronikus áfarendszer

Elindult az elektronikus áfarendszer

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az év első napján élesítette az elektronikus áfarendszert (eÁFA) - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

Nagyon nehéz év vár az autóiparra, de már most borítékolható, ki lesz a nagy nyertese

Nagyon nehéz év vár az autóiparra, de már most borítékolható, ki lesz a nagy nyertese

2024-ben egyszámjegyű növekedés vár a globális autópiacra az Economist Intelligence Unit (EIU) várakozásai szerint. Elemzésükben kitértek arra is, hogy az elektromos autók eladásai viszont dinamikusan bővülhetnek majd idén, ez elsősorban az állami ösztönzőknek, a szigorodó károsanyag-kibocsátási előírásoknak és a megjelenő új akkumulátoroknak lesz köszönhető. Kína ebben a környezetben rohamléptekben haladhat azon célkitűzése felé, hogy meghatározó szereplőjévé váljon az autóiparnak. Az ázsiai nagyhatalom az elektromos autók piacát egyértelműen uralja majd, a globális eladások több mint felét adhatja.

Így adózik a magyar 2024-ben

Így adózik a magyar 2024-ben

Az RSM Hungary adószakértői összefoglalták a 2023. évi elfogadott adócsomagok - 2024. január 1-jével hatályba lépő - legfontosabb rendelkezéseit. Nézzük melyek azok a TAO-t, áfát, SZJA-t és egyéb adónemeket érintő változások, amivel minden társaságnak érdemes tisztába lenni.

Nem működik egy ideig az útdíjfizetési rendszer

Nem működik egy ideig az útdíjfizetési rendszer

2023. december 31-én, vasárnap 20:00 óra és 2024. január 1-jén, hétfőn hajnali 4:00 óra között informatikai fejlesztést hajtanak végre az útdíjfizetés rendszerében, így a megszokott értékesítési szolgáltatások (e-matrica, HU-GO e-útdíj) ebben az időtartamban átmenetileg nem lesznek elérhetők - írja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.)

Jól startolhat az amerikai gazdaság

Jól startolhat az amerikai gazdaság

Jared Bernstein, a Fehér Ház Gazdasági Tanácsának vezetője a közelmúltban optimizmusát fejezte ki a 2024-es gazdasági kilátásokkal kapcsolatban. Az ünnepi szezonban megnövekedett fogyasztói kiadásokra, az elmúlt kilenc hónap reálbér-növekedésére és a fogyasztói bizalom közelmúltbeli emelkedésére hivatkozik, mint az év ígéretes kezdetét jelző mutatókra - írja a Reuters.

Érkezik a nagy zuhé - megszólalt az OMSZ

Érkezik a nagy zuhé - megszólalt az OMSZ

Hidegfront éri el hazánkat, emiatt megnövekszik a felhőzet és többfelé számíthatunk csapadékra. Az előttünk álló héten marad a változékony, enyhe idő - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Hogy lehet most közlekedni az országban?

Hogy lehet most közlekedni az országban?

Ahogy a Duna apad, egyre több utat nyitnak meg a forgalom előtt, de vannak még lezárt szakaszok.  Az ünnepi kamiontilalom január 01-jén este 10 órakor ér véget - olvasható az Útinform oldalán.

Vége a Budapest-bérletnek? Vitézy Dávid kiakadt

Vége a Budapest-bérletnek? Vitézy Dávid kiakadt

Vitázy Dávid szerint reagált a MÁV vasárnapi közleményére, amely szerint csak márciusig élnek a Budapest-bérletek. A szakember szerint egy megoldás van: Karácsony Gergely főpolgármester és Lázár János közlekedési miniszter kezdjék együtt az újévet, zárkózzanak be, és ha már a BKK és a MÁV szintjén nem sikerült, addig ne jöjjenek ki, míg nem állapodnak meg egy tartós megoldásban.

Megrohanták a dohányboltokat Hollandiában

Megrohanták a dohányboltokat Hollandiában

Hollandiában január 1-től nem lehet ízesített e-cigaretta töltőfolyadékot vásárolni, csak "hagyományos" dohányízűt, ezért az emberek megrohanták a dohányboltokat, hogy még utoljára készleteket halmozzanak fel otthon. Több boltban már minden ízesített töltőfolyadék elfogyott - írja az NL Times.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.