Gazdaság

Nem változott az ukrán alapkamat

Az ukrán központi bank csütörtöki ülésén arról döntött, hogy nem változtat az alapkamaton, ami így továbbra is 15 százalék.

Lagarde az EKB kamatdöntése után: Nagyon korai még kamatvágásról beszélni

Lagarde az EKB kamatdöntése után: Nagyon korai még kamatvágásról beszélni

Változatlanul hagyta az irányadó kamatot az Európai Központi Bank, és kifejezetten üres volt a közlemény tartalmilag. Christine Lagarde a sajtótájékoztatón elmondta, hogy kamatemelésről korai lenne beszélni, nem is volt ma téma. A jegybank ülésről-ülésre dönt, és értékeli a beérkező adatokat. Az inflációs kockázatok közül elsősorban a bérek alakulására figyel, de egyelőre ezek az adatok is kedvezően alakulnak. Lagarde nem zárta ki egyértelműen, hogy áprilisban jöhet az első kamatvágás, és összességében inkább laza hangnemben telt a mai esemény a nagyon kevés konkrétum ellenére.

Tovább zuhan a gáz ára, nincs megállás

Tovább zuhan a gáz ára, nincs megállás

Számos tényezőnek köszönhetően tovább esik az európai földgáz ára, a holland TTF gáztőzsdén már bőven 30 eurós szint alatti árfolyamot láthatunk.

Komoly fordulat jön a C&A-nál

Komoly fordulat jön a C&A-nál

A C&A megszünteti az online piacterekkel való partnerséget, hogy a növekedés érdekében a digitális csatornákra és a hűségprogramra összpontosítson - közölte a Retail Detail.

Ne lepődjön meg, ha nem tudják ellenőrizni a TAJ-számát!

Ne lepődjön meg, ha nem tudják ellenőrizni a TAJ-számát!

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) Jogviszony-ellenőrző rendszerében (OJOTE) rendkívüli karbantartás miatt 2024. 01.27 éjféltől 2024.01.28. 24 óráig szolgáltatáskiesés várható, erősítette meg a 24.hu információit a NEAK.

Tömeges defekt az M1-esen: felhívást tett közzé a rendőrség

Tömeges defekt az M1-esen: felhívást tett közzé a rendőrség

A kedd reggeli, M1-es autópályán történt tömeges defekttel kapcsolatban csak olyan emberek jelentkezzenek a rendőrségen, akik hitelt érdemlően – a helyszínen kiállított igazolással vagy jegyzőkönyvvel – igazolni tudják, hogy gépkocsijuk valóban a lehullott fémdarabok miatt rongálódott meg - hívja fel a figyelmet a Komárom-Esztergom megyei rendőrség.

45 százalékra emelte Törökország az irányadó kamatot

Az elemzői várakozásokkal összhangban emelte az irányadónak számító kamatot a török jegybank csütörtökön. A központi bank monetáris bizottsága 250 bázisponttal, 45 százalékra emelte az irányadónak számító, hétnapos repokamatot.

Nagy károkat okoz a gázai válság – Mi lesz így Izrael és az arab államok közeledésével?

Nagy károkat okoz a gázai válság – Mi lesz így Izrael és az arab államok közeledésével?

A már több mint száz napja tartó gázai háború kellemetlen helyzetbe hozta az arab államokat. A lakosság többségének palesztinok iránti szimpátiája Izrael-ellenes kiállásra ösztönzi a térség vezetőit, akiknek ugyanakkor egyéb érdekeikre és potenciális kihívásokra is figyelemmel kell lenniük. Különösen igaz ez azokra az államokra, amelyek 2020-ban az Ábrahám-megállapodások keretében diplomáciai kapcsolatokat létesítettek Izraellel anélkül, hogy bármilyen érdemi előrelépés történt volna a palesztin kérdésben.

Fontos szinten van az olaj ára

Fontos szinten van az olaj ára

A lélektanilag fontos 80 dolláros hordónkénti ár fölé kúszott a Brent olaj jegyzése, elsősorban a kedvezőtlen amerikai nyersolajkészletről szóló adatoknak és a kínai stimulusnak köszönhetően.

Mit kell tudni az szja személyi kedvezményekről?

Mit kell tudni az szja személyi kedvezményekről?

Az szja személyi kedvezményére való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást a magánszemélyeknek nem kell beküldeniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), de meg kell őrizniük az elévülési idő végéig - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az adóhatóság.

Terv felett adott el ma kötvényeket az ÁKK, jócskán emelkedtek a hozamok

Terv felett adott el ma kötvényeket az ÁKK, jócskán emelkedtek a hozamok

Visszafogott vételi érdeklődés jellemezte a ma tartott 3 darab magyar államkötvény aukciót, így a 3 éves papírból a meghirdetettnél 2 milliárddal kevesebb mennyiséget adott el az Államadósságkezelő Központ. Az 5 és 10 éves papírból azonban a tervhez képest 6, illetve 6,5 milliárddal megemelte az elfogadott mennyiséget, így összességében a meghirdetetthez képest 10,5 milliárddal több, együttesen 46,5 milliárd forintnyi papírt adott el. Az átlaghozamok jócskán emelkedtek az előző hasonló futamidejű kibocsátás átlaghozamához képest, és mérsékelt emelkedés a tegnapi másodpiaci referenciahozamokhoz képest is bekövetkezett.

Idén lőttek a nyugdíjasok jutalmának?! Alaposan át kellene írni a szabályokat

Idén lőttek a nyugdíjasok jutalmának?! Alaposan át kellene írni a szabályokat

A Pénzügyminisztérium 2023-2027-es évekre készített tavaly decemberi makrogazdasági és költségvetési előrejelzése szerint idén a GDP-növekedés 3,6% lehet (a 2023 júniusában elfogadott 2024. évre szóló költségvetési törvényben eredetileg 4% szerepelt, de ezt a várakozást a valóság gyorsan felülírta). A 3,6%-os idei növekedési előrejelzést januárban a pénzügyminiszter ismételten megerősítette, így a nyilvánosságban örömteli hírként ünnepelhették, hogy idén nem csupán nyugdíjemelésre és 13. havi nyugdíjra, hanem a GDP-növekedés mértéke alapján nyugdíjprémiumra is számíthatnak a nyugdíjasok. Indokolt-e az öröm? Spoiler: egyáltalán nem, sőt.

Megjöttek a friss  koronavírus-szennyvízadatok

Megjöttek a friss koronavírus-szennyvízadatok

2024. harmadik hetében - vagyis január 15. és 21. között -  a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja csökkenést mutat - derül ki a Népegészségügyi Központ (NNK) friss adataiból. A csökkenés nem jelentős.

Gyűlnek a felhők Németország ege fölött - 2020 óta nem volt ilyen

Gyűlnek a felhők Németország ege fölött - 2020 óta nem volt ilyen

Az elemzőket is meglepte, hogy az Ifo német üzleti hangulatindex januárban tovább romlott. Ez már a második egymást követő csökkenés, amely azt jelzi, hogy Európa legnagyobb gazdasága a recesszió veszélyével küzd. Az üzleti klímaindex 85,2 pontra esett, ami alacsonyabb a szakértők által várt 86,7-es értéknél - írja a Reuters.

Az Aldi megnyert egy védjegypert

Az Aldi megnyert egy védjegypert

Az Aldi megnyerte a brit legfelsőbb bíróságon azt a védjegypert, amelyet a Thatchers nevű italgyártó indított a diszkont ellen. A vád az volt, hogy a diszkont lemásolta az egyik terméküket, egy almabort - írja a Retail Gazette.

Vojnits Tamás: A magasnyomású gazdaság lehet a vezérfonal

Vojnits Tamás: A magasnyomású gazdaság lehet a vezérfonal

Az elmúlt időszakban több cikk és interjú is foglalkozott a „magas nyomású gazdaság” témájával a hazai szaksajtóban, többségében kritizálva a magas nyomású gazdaság koncepciójának gazdaságpolitikává tételét. Úgy vélem, a kialakult polémia a magas nyomású gazdaság fogalmának túlzottan leegyszerűsítő értelmezéséből fakad, miszerint az lényegében azonos a túlfűtött gazdasággal, ami inflációhoz vezet és veszélyezteti a pénzügyi stabilitást.

Újra támad az influenza – romlanak az adatok

Újra támad az influenza – romlanak az adatok

Ismét növekszik az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján. Január 15. és 21. között az országban 28 600 ember fordult orvoshoz influenzaszerű és 197 200 fő akut légúti fertőzés tüneteivel.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.