Ősztől kísérleti jelleggel elindul az ingyenes jogosítványszerzés a középiskolákban és a szakiskolákban. Az új program keretében a diákoknak ingyenesen biztosítják a KRESZ- és egészségügyi oktatást, míg a gyakorlati oktatás egyelőre csak a kísérleti rendszerbe bekerülők számára lesz ingyenes - írja a Népszava.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) több mint két évtizede szolgálja az emberiség tudományos és technológiai fejlődését, azonban most megszületett a megállapodás az űrállomás lebontásáról. A megbízást Elon Musk SpaceX vállalata nyerte meg- jelentette a Sky News.
Újabb 1 milliárd euró feletti külkereskedelmi többletről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal: májusban az áruforgalmi egyenleg 1146 millió eurós pozitív egyenleget mutatott. A vaskos többletet árnyalja, hogy ez az import és export csökkenése mellett jött össze.
Akkor, amikor a betegek a magas gyógyszerárak miatt életveszélyes késedelmekkel szembesülnek a gyógyszerek beszerzésében, az Investigate Europe által végzett vizsgálat megállapította, hogy a világ 15 legnagyobb gyógyszergyártója több mint 1300 leányvállalatot működtet adóparadicsomokban, miközben az elmúlt öt évben több mint 580 milliárd eurónyi globális nyereséget halmoztak fel. A vizsgálat szerint olyan cégek mentik ki a profitjukat, mint az AstraZeneca, a Sanofi vagy a Bayer, amelyek jelezték, semmi törvénytelent nem követnek el.
Az áprilisi csökkenés után gyakorlatilag stagnált a kiskereskedelmi forgalom volumene Magyarországon az előző hónaphoz képest. Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusi adataiból.
Nem ér véget a hazai ipar lejtmenete: az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal volt kisebb a termelés volumene májusban. Ezzel a szektor a harmadik egymást követő hónapban zsugorodik, amire az utóbbi hét évben a mostanit leszámítva csak kétszer, a koronavírus-válság időszakában volt példa. Így a friss adat még úgy is meglepőnek mondható, hogy egyébként különösebb illúzióink a felpattanással kapcsolatban nem lehettek.
Az üzemanyagárak nem emelkedhetnek a szomszédos országok átlaga fölé, az egyezséget be kell tartani - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország!" c. műsorában. Szerinte a légiközlekedésben látott késések javulnak majd, ha a kormány átveszi fizikailag is a repteret. A miniszterelnök a Volodimir Zelenszkijnél tett látogatásáról és a kereskedelmi háború veszélyéről is beszélt. Az interjú fontosabb részleteiről ebben a cikkben számoltunk be.
Az elmúlt napokban történelmi csúcsra ugrott Magyarország nettó áramexportja Ukrajna felé, mert az orosz támadások miatt kiesett ukrán energiatermelést óriásira pörgetett importból kénytelenek fedezni, és közben a nyári melegben felfutott az ukrán villamosenergia igény is. Mindez júniusban azt eredményezte, hogy az Ukrajnával szomszédos országok közül messze Magyarország exportálta a legtöbb áramot keleti szomszédunkba; és ez a hőségben várhatóan még hetekig így marad. Még a felpörgetett uniós áramimport sem elég azonban ahhoz Ukrajnában, hogy meg lehessen úszni a naponta sok órás áramszüneteket, amelyet országszerte éreznek az emberek. A szorult helyzetbe került ukránokon jórészt azért tudunk segíteni, mert az összekapcsolt európai árampiac részei vagyunk, és mindez kapóra jön például a magyarországi naperőmű tulajdonosok egy kis részének is, akik a nagykereskedelmi piacon értékesítik a villamos energiát.
A legmagasabb fokozatú, vörös színű riasztást rendelte el az olasz katasztrófavédelem Stromboli vulkánszigetén csütörtök este az intenzív kitörések miatt.
Az elmúlt hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérést végzett, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az eredmények megszülettek: több mint 10 ezer válaszadó szerint a saját márkás termékek ma már nem csupán olcsóbb alternatívát jelentenek a fogyasztók számára, hanem sok esetben minőségi választást is - írta a Pénzcentrum.
Megjelent a magas patogenitású H7N5-ös madárinfluenza-törzs Németországban nyugati részén, a holland határ közelében - közölte csütörtökön az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH).
Három hete perzselő hőség sújtja Pakisztán legnagyobb városát, Karacsit, és a rendőrség csütörtöki közlése szerint a kánikula halálos áldozatainak száma már meghaladta az ötvenet.
Az elektromos járműipari ágazatban széleskörű bírálatot váltott ki mind európai, mind kínai vállalatok részéről az Európai Bizottság csütörtökön bejelentett döntése a Kínában gyártott elektromos járművek imporvámjának megemeléséről.
Ha a szolgáltatások nem drágulnának olyan ütemben, ahogy azt teszik 2024-ben, már valószínűleg teljesült volna a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs célja. A szolgáltatásinfláció Magyarországon volt a legmagasabb uniós összevetésben májusban. De vajon tényleg a bankok és a telekommunikációs cégek visszamenőleges áremelései tehetnek minderről?
Valami kimaradt a Joe Biden amerikai elnök és kihívója, Donald Trump televíziós vitáját követő kommentáradatból. Bár fontos, hogy a választók hogyan ítélik meg a jelöltek személyiségét és személyes erősségeit, mindenkinek emlékeznie kellene arra a híres mondásra, miszerint „a gazdaság a lényeg, te hülye!”. A Trump által a vita során hangoztatott egyértelmű hazugságok áradatában a legveszélyesebbek azok voltak, amelyek az ő és Biden gazdaságpolitikai teljesítményére vonatkoztak.
Tűrhetetlennek tartja, ahogyan a légitársaságok az utasokat kezelik a nyári időszakban, ezért újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított Tuzson Bence igazságügyi miniszter - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).
Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában - közölte Kormányos László a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese, hozzátéve, hogy a június "fekete héttel" zárult: öt baleset történt, az egyik három halálos áldozatot követelt.
A Portfolio és EOS közös szervezésű követeléskezelési konferenciáján kilencedik alkalommal is a követeléskezelési trendek, a hatékonyságnövelés és a fejlődés irányait keressük vezető szakértők segítségével. 2024. szeptember 18-án a fókusz a kintlévőség-kezelésben alkalmazott mesterséges intelligencia és friss digitális megoldások jogi- technológiai- és pénzügyi aspektusain lesz.
Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) csúcstalálkozóján július 5-én és 6-án az azerbajdzsáni Susában - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.