Nagyobb forgalomra számít a Magyar Posta azt követően, hogy március 28-tól minden internetes kereskedőnek fel kell tüntetnie a céget a lehetséges kiszállítók közt - mondta el a Magyar Posta marketingkommunikációs főigazgatója.
Katasztrófaállapotot jelentett be az erdőtüzek miatt kedden hatvan texasi megyében az állam kormányzója. Az erdőtüzek miatt a régióban átmenetileg leállítottak egy nukleáris fegyvergyártó üzemet is, a közeli településeket pedig evakuálták.
A Magyar Nemzeti Bank függetlenségét és önállóságát alaptalanul támadó kritikák cikkek ellentétesek közös érdekünkkel, az árstabilitás megteremtésével. Ezek a megnyilvánulások éppen azt a jegybanki hitelességet próbálják aláásni, amely nélkülözhetetlen az inflációs várakozások horgonyzásához, így az árstabilitás gyorsabb eléréséhez. A kontraproduktív megszólalások nem segítik az árstabilitás elérését és ezzel a növekedés beindulását, hanem az árfolyam gyengítésén, illetve a közbizalom és a gazdaságpolitika hitelességének rombolásán keresztül éppen gátolják azokat.
Az Uber a Főtaxival való együttműködés révén, fixáras rendszerrel és sárga taxiként tér vissza Budapestre, betartva a helyi előírásokat és megőrizve a Főtaxi meglévő munkarendjét és tagdíj struktúráját - közölte a 24.hu.
Ellen Zentner, a Morgan Stanley vezető amerikai közgazdásza biztos benne, hogy az Egyesült Államokban nem lesz puha landolás a magas kamatok miatt, még akkor is, ha a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően megkezdi idén a kamatok csökkentését – írja a Yahoo Finance.
Rekordalacsony volt a születések száma Dél-Koreában tavaly, 7,7 százalékkal esett vissza az előző évhez képest - derül ki a dél-koreai statisztikai hivatal jelentéséből. De mi áll a rendkívül alacsony születésszám mögött?
Egy felborult uszályból származó olajszivárgás Tobago partjainál több száz mérföldet megtéve érte el Bonaire szigetét, amelynek keleti partvidéke súlyosan beszennyeződött, veszélyeztetve az emberi egészséget és a természeti értékeket, beleértve a mangrove-erdőket, halakat és korallzátonyokat - közölte a BBC.
Bár a francia Auchan-csoport forgalma és nyeresége is csökkent 2023-ban, ez kizárólag a hazai piacnak tudható be, Magyarországon, Lengyelországban és Spanyolországban is jól teljesített a vállalat - írja a Retail Detail a cég közlése nyomán.
A 20 év feletti, még nemzeti színű széllel ellátott rendszámok kopottsága sok járműtulajdonost érint Magyarországon, akiknek fontos tudniuk, hogy a régi sorozat megtartható, de az EU-s rendszámmal való cseréje jelentős költséggel jár - jelentette a vezess.hu.
A jövőben már csak Virág Barnabás és Kandrács Csaba alelnökök helyettesíthetik Matolcsy György MNB-elnököt távollétében. Ezzel Patai Mihály újabb jogkörét veszítette el, miután a hírek szerint konfliktusba került a jegybank vezetőjével, akinek korábban bizalmi embere volt.
Tamim bin Hamad asz-Száni sejk, katari emír franciaországi állami látogatásának első napján aláírt egy megállapodást, amelyben kötelezettséget vállal hazája nevében beruházásokra a francia gazdaságban 2030-ig, 10 milliárd euró értékben.
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy kamion az M0-s autóút 44-es kilométerénél, az M4-es autóút irányában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel szerdán hajnalban.
A legnagyobb technológiai vállalatok már évek óta csökkentik a dolgozói létszámot világszerte. Az IT-szektor nehézségei Magyarországot is elérték: programozóiskolák dőlnek be, a fizetések alig nőnek, miközben itthon is vannak olyan cégek, amelyek leépítenek.
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter Demeter Szilárdot bízta meg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói feladatainak ellátásával - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
A tegnapi emelkedést követően ma is feljebb került az olaj világpiaci ára, a nyugati benchmark olajterméknek számító Brent jegyzése már jócskán a hordónkénti 80 dolláros szint felett jár.
Az elmúlt évben megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett a munkatársak, különösen a kézbesítők biztonságának erősítésére, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít a lakosság körében - közölte a társaság.
Hetvenkét lőfegyvert és több mint 3 ezer lőszert foglaltak le Alain Delon francia filmsztár Douchy-ban található otthonában múlt hét csütörtökön, egy házkutatás során - jelentette be kedden a rennes-i ügyészség.