Kiakadtak a könyvelők - Leállt az ügyfélkapu
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint az Idomsoft Zrt. - az ügyfélkapu fejlesztője - úgy cserélte le az ügyfélkapus rendszert, hogy az most nem működik.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint az Idomsoft Zrt. - az ügyfélkapu fejlesztője - úgy cserélte le az ügyfélkapus rendszert, hogy az most nem működik.
Trócsányi László csütörtökön közleményben mondott köszönetet azért, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség alkotmánybírói posztra jelölte, de annak egyetemi kötelezettségvállalásai miatt jelenleg nem tud eleget tenni.
A meghirdetett 25 milliárd forintos keretösszegre csak 24,5 milliárd forint vételi ajánlat érkezett a mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, így az Államadósság Kezelő Központ csak 17 milliárd forintnyit tudott eladni belőle. Közben a két változó kamatozású államkötvény egyikéből a meghirdetettnél sokkal többet el tudott adni.
Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége. A csomag 2024. április 1-jétől 8 százalékos, 2025. április 1-jétől pedig további 5 százalékos alapbéremelés mellett további juttatási elemeket is tartalmaz, olvasható a vonatkozó közleményből.
A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén - derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma bemutatott Inflációs jelentéséből. A forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs célt csak 2025-ben éri el a jegybank. A növekedést az exportkilátások romlása, és az állami beruházási fogyókúra fékezi, a lakossági fogyasztás beindulása viszont hajtja.
Németországban a munkanélküliség növekedése március hónapban elmaradt az előzetes várakozásoktól, a szövetségi munkaügyi hivatal legfrissebb jelentése szerint. A csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok alapján a szezonálisan kiigazított munkanélküliség 4 ezerrel emelkedett, elérve a 2,719 milliót. Ez jelentősen alacsonyabb az elemzők által várt 10 ezer fős növekedésnél.
Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy a Déli körvasút építésénél nem lehet lehet éjjel és húsvétkor dolgozni.
Az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet megerősítette az Egyesült Államok "AA plusz" hosszú távú és "A-1 plusz" rövid lejáratú szuverén hitelminősítését stabil kilátással.
London és Stockholm után New Yorkban is bevezetik a dugódíjat: június közepétől napközben 15 dollárt (5 500 forintot) kell fizetni a kijelölt zónába behajtó autósoknak.
A China Beige Book legfrissebb felmérése szerint a kínai gazdaság erős első negyedévet zárt, amit az ipari tevékenység és a kiskereskedelmi kiadások növekedése támaszt alá, miközben a vállalatok kamatlábak miatti hitelfelvételi óvatossága ellenére is javulást mutatnak a munkaerőpiaci és beruházási adatok - írta a Cnbc. .
Megjelentek a légúti fertőzésekre vonatkozó friss adatok a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ oldalán. Ezek szerint a 12. héten nőtt az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma az előző héthez képest, de influenza szerű tünetekkel kevesebben keresték fel az orvosukat.
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el - jelentette a KSH. A vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál, ezzel folytatódott az idegenforgalom tavaly nyár végén indult élénkülése.
Februárban a negyedik egymást követő hónapban csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban, ez alapján pedig nem látszik, hogy miképp állhat idén fogyasztás-vezérelt növekedési pályára Európa legnagyobb gazdasága. Az ING elemzője szerint a reálbér-emelkedés mellett a nyári foci EB-ben bízhatnak a németek, de ennek hatása a gazdasági növekedésre kérdéses.
A tavalyi 0,7%-os GDP-növekedés után idén 2,7%-kal, 2025-ben 3,4%-kal növekedhet a magyar gazdaság teljesítménye, így "az idei és a következő évünket leginkább lassú kilábalási folyamat jellemezheti" – állapítja meg a Századvég Konjunktúrakutató a friss gazdasági prognózisai között. Úgy látják, hogy az infláció idén éves átlagban 4,4%-os, jövőre 3,7%-os lehet, illetve a lassú kilábalás mellett érdemi idei költségvetési kockázatokat is látnak a kormány által megfogalmazott, 4,5%-os GDP-arányos államháztartási hiánycél kapcsán.
Minden idők második legalacsonyabb születésszámát hozta február - derül ki a KSH friss jelentéséből. A romló demográfiai folyamatokhoz a szülőképes korú nők számának csökkenése mellett a gyerekvállalási kedv visszaesése is hozzájárul.
Oroszország növelte a benzin behozatalát a szomszédos Belaruszból, mivel az orosz olajlétesítményeket ért ukrán dróntámadások miatt hiány keletkezett az üzemanyagból – írja a Reuters négy ipari és kereskedelmi forrás alapján.
Januárban 14,6%-kal nőtt a bruttó átlagbér Magyarországon, ami kifejezetten erős dinamikát jelent. Az adat nemcsak a toborzócégek és a vállalati képviseletek visszafogott várakozásait, de a makrogazdasági elemzők előrejelzését is meghaladja. A januári béradat a legfontosabb minden évben, ugyanis fontos indikációt jelent arra nézve, hogy milyenek lesznek a bérkilátások.
Chris Waller, a Federal Reserve kormányzója szerda este kijelentette, hogy nem sietne a kamatcsökkentéssel az év első két hónapjának forróbb inflációs adatai után – írja a Yahoo Finance.
Európa jelentős részén a szokásosnál melegebb lesz áprilisban - írja a Bloomberg. Ezzel folytatódik a szokatlanul magas hőmérsékleti értékek sorozata, amely az elmúlt hónapokat jellemezte.
Az Apple június 10-én, hétfőn tartja a Worldwide Developer Conference (WWDC) 2024 keynote-rendezvényét, amelyen bemutatja az iOS 18, iPadOS 18, tvOS 18, macOS 15, watchOS 11 és visionOS 2 operációs rendszereket - írja a MacRumours.
A legtöbb házaspár különböző lakástervek megvalósítására költi a Babaváró hitel immár 11 milliós összegét....
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?