A könyvről ebben a cikkünkben írtunk:
Portfolio: Legújabb, A képlet című könyvében a siker bekövetkezéséhez szükséges 5 törvényt írja le. Világhírű hálózatkutatóként, akinek korábban is voltak már bestseller könyvei, kellett alkalmaznia ezeket a törvényeket annak érdekében, hogy az új kötet is befusson? Barabási Albert-László: Amit megtanultam a könyv írása során, hogy rengeteg jó teljesítmény van a piacon, rengeteg nagyon jó könyv van a piacon, ami azonban a minőséget, az élvezet illeti, megkülönböztethetetlenek egymástól, ezért muszáj a hálózatból kiválni ahhoz, hogy a könyv sikeres legyen. Rögtön el is jutottunk ezzel a könyvben leírt első törvényhez, miszerint a siker alapja a teljesítmény, ami vonzza a sikert, azonban ha a teljesítmény nem mérhető, akkor a sikert a hálózatok határozzák meg. Ezek szerint a könyvek és az adott kiadvány esetében is szükség van arra, hogy a közösség értékelje és elismerje a szerző teljesítményét. Így van. A korábbi könyveim esetében ímmel-ámmal vettem részt a kampányban, megígértem a kiadónak, hogy néhány napot rászánok. Az amerikai kiadónak a Villanások című könyvem esetén azt mondtam, hogy csak két hetem van rá. Most már rájöttem, hogy ez részben hiba volt, és hogy nekem igenis kötelességem, hozzátartozik a folyamathoz, hogy a hálókat aktiváljam, amelyeken keresztül eljutok az olvasókhoz.
És ezek a hálózatok, központok és hubok vannak szülőföldjén, Csíkban, valamint ahol korábban élt és tanult, Budapesten, miközben ma már Bostonban él és dolgozik? Emiatt jelenik meg a könyv magyar fordítása hónapokkal korábban az eredeti amerikai kiadásnál? Pontosan. Az, hogy Székelyudvarhelyen, Kolozsvaron, és Csíkszeredán is bemutatom a könyvemet, részben kötelességem is: visszaadok annak a közösségnek valamit, amelynek köszönhetően itt vagyok. Nem feltétlenül azért csinálom, mert úgy gondolom, hogy Csíkszeredán keresztül vezet ennek a könyvnek az útja a sikerhez. Inkább Budapest szól emellett, a magyar közönséghez a fővároson keresztül lehet eljuttatni. Siker témájú kiadványokkal tele vannak a könyvesboltok polcai, vannak, akik erre alapozva vagyonokat építettek. Nem tart attól, hogy ezek közé a siker, pszichológia könyvek közé fog bekerülni új kötete? Bízom benne, hogy ha az olvasó kézbe veszi, akkor fogja látni a különbséget, a média feladata az, hogy eljuttassa a megfelelő üzenetet az olvasóhoz, hogy ez más.
Rengeteg nagyon izgalmas könyv van a sikerről, amiket sikeres emberek írtak, lényegében a saját tapasztalatukat összegezvén. Ezeknek megvan a helyük a polcon, az egyedüli hibájuk ezeknek, hogy csak a sikert nézik. Általában azt a sémát követik, hogy kiválasztanak száz, tíz vagy egy sikeres embert, és ezeknek a tapasztalatait próbálják meg általánosítani. Nem nézik azt, aki nem volt sikeres.
Ez részben módszertani kérdés, nem álltak rendelkezésre ugyanis adatok korábban. Ez változott meg az elmúlt tíz évben, az internetnek köszönhetően ugyanis jó néhány területen, a művészettől a tudományig óriási adatforrások jelentek meg, amelyek segítségével végig tudjuk követni nemcsak a sikeres kutatók, művészek, zenészek karrierjét, hanem azokét is, akik nem lettek sikeresek. Objektíven tudjuk követni, hogy mi különbözteti meg őket, és melyek azok a mechanizmusok, amelyeken keresztül a siker megjelenik különböző körülmények között. Egy ilyen könyvnél adja magát a kérdés, hogy a szerzőnek, a sikert tudományos alapon kutató fizikusnak mi a legfontosabb üzenete saját maga számára?
Számomra a nulladik pont az, hogy a teljesítményem rólam szól, a sikerem meg rólatok.
A kettő nem szinonimája egymásnak, hanem a teljesítmény az, amit én nyújtok, milyen könyvet írok, milyen zenét szerzek, milyen festményt festek, stb. A siker pedig arról szól, hogy a közösség hogyan reflektál, mit lát belőle és mit tud értékelni abból, amit én csinálok. Ez a kulcsmegállapítása a könyvnek. Ennek köszönhetően ugyanis már fel tudjuk tenni azt a kérdés, hogy mikor, milyen körülmények között vezet a teljesítmény sikerhez. Az iskolában azt tanuljuk - teljesen jogosan -, hogy ha van teljesítmény, lesz siker is. Ez igaz is olyan területeken, ahol a teljesítmény objektíven mérhető, ergo a közösség össze tudja hasonlítani a különböző teljesítményt nyújtó embereket, ilyen például a futóverseny. Nem arról van szó, hogy nem szeretjük a teljesítményt jutalmazni, de vannak olyan területek, ahol nem tudjuk objektíven mérni. Nem az a baj, hogy ne tudnánk megkülönböztetni a jó bort a rossztól, a jó festményt a rossztól, a jó kutatót a rossztól. Ez még a laikusoknak is könnyen menne.
Ahol általában kudarcot vallunk, még a szakemberek is, hogy a két nagyon jót megkülönböztessük egymástól. És itt el is jutunk a siker második törvényéhez, miszerint a teljesítmény korlátos, a siker viszont korlátlan.
Kronométer hiányában nem tudjuk megmondani, hogy ki a jobb festő, kutató, zenész, mert előttünk van tíz másik, akik mind fantasztikusak. A kérdés az, hogy ilyen körülmények között, amikor a teljesítmény már jelen van, közel van a csúcshoz, nem tudjuk megkülönböztetni szakemberszinten sem, kihez fogjuk odarendelni a sikert?
Azt feltételezhetnénk, hogy az internet globálisan demokratikusnak tűnő világa ad egy olyan lehetőséget, ami a sikerhez vezető úton helyettesíti a személyes jelenlétet. Ez nincs így, sőt, ebből a szempontból az internet miatt még rosszabb lett a helyzet. Korábban úgy képzeltük, hogy ha ma minden szakcikk elérhető az interneten, akkor semmi akadálya annak, hogy szülőfalumban, az erdélyi Karcfalván egy okos gyerek elolvassa és valami fontos dolgot tegyen le az asztalra. Ez azonban nem történik meg. Sőt az internet elterjedésével a nagy egyetemek és kutatóközpontok még fontosabbá váltak, még elkerülhetetlenebbé a karrier során.
Sokkal kevésbé valószínű, hogy ma egy Bolyai meg tud jelenni Marosvásárhelyen, mint néhány száz évvel ezelőtt.
Ez annak köszönhető, hogy ami megoldható a tudományban, az hamar megoldódik. A nagy kérdés az, hogy mi az a dolog, amivel érdemes foglalkozni úgy, hogy ha elérünk benne eredményeket, azt a közösség áttörésnek fogja látni. Ez a fajta tudás nincs benne a szakcikkekben, csak az iskolákon keresztül adódhat át. Ezért fontos az a mi esetünkben, hogy aki manapság hálózatkutatással foglalkozik, a legtöbben az én laboromba jönnek fiatalként kutatni, és onnan tudnak továbbmenni. A világon van 3-4 ilyen műhely, mi vagyunk a szűk keresztmetszet arra, hogy ki lesz egyetemi tanár ebből a témából. Nem szakmát tanítok nekik, hanem tudományos ízlést, problémaválasztást. A kutatásában meghatározott törvényszerűségek alapján lehet mondani olyan kitörési pontokat, ahol egy magyar fiatal globálisan sikeres tud lenni? A folyamat mindig arról szól, hogy be kell kapcsolódni abba a nemzetközi műhelybe, ahol pillanatnyilag a legfontosabb eredmények születnek. Ez nagyon más a különböző területeken. Művészetben New York, Berlin, a tudományban Boston, London, részben Párizs. Ha valaki azt szeretné, hogy a világ tényleg elismerje, elkerülhetetlen, hogy részt vegyen ebben a nemzetközi dialógusban. Sem tudományban, sem művészetben, sem irodalomban nem működik manapság az, hogy az asztalra tesszük az eredményeinket, és azt mondjuk, hogy tessék, élvezzétek. Ha megnézzük, hogy ki az, akire emlékszünk az elmúlt 2000 évben - tudós, művész, politikus, stb. - , kiderül, hogy 99,9 százaléka azoknak, akikre ma emlékezünk, már a saját korukban megkaptak minden elismerést. Arról is ismert, hogy intenzíven érdeklődik a kortárs művészek iránt, jelentős gyűjteménye van, elsősorban erdélyi művészek munkájából. Mi a célja a kortárs művek vásárlásával, gyűjtemény építésével: befektetés vagy valami egészen más? Azért kezdtem el vásárolni kimondottan élő magyar festők munkáit, mert egyrészt én is művészként indultam, volt egy érzelmi kapocs, másrészt úgy érzem, hogy ez egy szociális szerep is. Támogatni azt a művészközösséget, amelyik most alkot és lehetővé tenni az életüket, exponálni a munkájukat. Nem gondolom azt, hogy Munkácsynak vagy Vaszarynak épp arra van szüksége, hogy Barabási Albert-László vásárolja ezeket a műveket, de a mai művészeknek ez nem árt. Amikor visszaköltöztem Budapestre 7 évvel ezelőtt, ez volt az egyik módja, hogy megismerjem a várost. Én Erdélyben nőttem fel, számomra Budapest bizonyos szempontból ugyanolyan idegen volt, mint Boston. A művészet volt az egyik módja annak, hogy beágyazzam magam a budapesti társadalom életébe. Ezek szerint teljesen másodlagos szempont, hogy egy adott festmény drágább lesz-e időközben, vagyis igazolva lesz a korábbi vásárlás befektetési szempontból?
Sok adat áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy gyűjtésből nem lehet meggazdagodni, akármilyen okosan válogatsz. Ha tőzsdei cégekbe fekteti az ember a jövedelmét, akkor az nagyobb hasznot fog termelni, mintha festménybe tenné a pénzét.
Ugyanakkor a festménynek van egy másik értéke, amit szakmailag úgy hívnak, hogy hedonikus érték, vagyis az élvezet. Hiába veszek kötvényeket vagy részvényeket, ha azokat nem tudom feltenni a falra, hogy gyönyörködjek bennük. Hogy ez a műtárgy értékének az 5, 10 vagy 50 százaléka, ez szubjektív, számomra ez érték. Ha a kettőt, a tőzsdei hozamot, és ezt az értéket egymás mellé tesszük, akkor a szubjektív érték magasabb lehet, de nem így akarom a családomat gazdaggá tenni. Hogyan alkalmazhatóak a könyvének megállapításai az üzleti életben? Ön használja ezeket? Az üzleti életben óriási szerepe van azoknak a metódusoknak, amiket leírok, és ezt személyesen is látom, tapasztalom, ugyanis van két cégem. Ezeken a cégeken keresztül látom, hogy mennyire fontos a tálalás. Amikor ugyanis például új befektetők pénzére pályázunk, akkor nem tudjuk megmérni és bemutatni, hogy mi a cég teljesítménye, mert még korai fázisban van. Ebben az esetben egy álmot adunk el, egy jövőbeli technológiát, és pont arra kell a pénz, hogy megmutassuk, és mi magunk is meglássuk, hogy működik ez a technológia. Kollégám, Alex Pentland az MIT-n (Massachusetts Institute of Technology - a szerk.) egy zseniális kísérletet végzett néhány évvel ezelőtt. Felvett olyan beszélgetéseket, amikor cégvezetők próbáltak meggyőzni befektetőket, hogy fektessenek be a cégükbe. De nem magát a beszélgetéseket, csak a hangszínt rögzítette. Ennek a segítségével 85 százalékos pontossággal meg tudta mondani, hogy melyiknek adtak és melyiknek nem adtak pénzt. Mindez azt jelenti, hogy a teljesítmény, hogy mit mondott, csak 15 százalékban határozta meg a pozitív visszajelzést. Ez azzal függ össze, hogy a befektető nem tudja megítélni, hogy a termék, amit el akarsz adni, valóban fog-e működni, meg tudod-e építeni, és lesz-e olyan fogadtatása a piacon, amit te szeretnél. Amit meg tud mondani, hogy bízik-e benned, mint vezetőben, úgy érzi-e, hogy te ezt végig tudod csinálni. Az embert támogatja, nem a projektet. Ebben a prezentáció nagyon fontos szerepet játszik, ez egy klasszikus példája annak, hogy nem egy objektíven mérhető teljesítmény van jelen, vagyis más effektusok lépnek életbe.
Kutatási eredményeinek jelentős részét sikerült az elmúlt években az üzleti világban is megjelenítenie. Pontosan hogyan működnek ezek az - elsősorban hálózatkutatási - eredmények az üzleti világban, és mennyire vesz részt aktívan a tőkebefektetésekről szóló tárgyalásokon? Nagyon örülök annak, amikor a kutatásaim a piacra kerülnek ezeken a cégeimen keresztül, azonban elhatárolódom attól, hogy ebben aktív szerepet játsszak. Szívesen beszélgetek befektetőkkel, de ahhoz el kell jönniük a bostoni laborba, én nem megyek San Franciscóba. Kutatásaink több formában is megjelennek az üzleti életben. A Scipher Medicine esetében a laborunk sejtbiológiai kutatását vittük a piacra. Konkrétan arról van szó, hogy éveken keresztül dolgoztunk azon, hogy a betegségeket sejthálószinten értelmezzük, és megkeressük azt, hogy a sejten belüli fehérje- és egyéb hálókon belül hol van a betegség, melyik része romlik el, és ennek segítségével jósoljunk új potenciális orvosságokat, illetve diagnóziseszközöket tudunk javasolni, és meg tudjuk mondani, hogy egy orvosság működik-e egy bizonyos beteg számára. Megnézzük, hogy a gyógyszer hol érintkezik a hálóval, hol vannak a betegben a változások, és abból nagy pontossággal meg tudjuk mondani, hogy az orvosság fog-e működni.
Ez jó a betegnek, mert megtudja, hogy működik-e számára a gyógyszer anélkül, hogy bevenné és szembenézne a mellékhatásokkal, kockázatokkal. Az egészségbiztosító számára pedig azért hasznos, mert százezer dolláros készítmények esetében meg tudja mondani, hogy az adott biztosított esetében alkalmazható-e. Ez tulajdonképp mindenkinek jó hír... kivéve a gyógyszergyártónak.
Valószínű, hogy a kutatásaink alapján tudtunk volna egy új készítményt fejleszteni, azonban az egy 15-20 éves folyamat lenne, rövid távon a legjövedelmezőbb viszont a diagnosztikai módszer piacosítása. Erre nyert most a szeptemberi bejelentés alapján 8,5 millió dolláros tőkebefektetést a Scipher? Így van, az eszköz kész van, most vizsgálatokba kezdünk, melyek lényege, hogy az adott betegséggel diagnosztizált beteg esetében a kezelés előtt lefuttatjuk a tesztet, megkapja az orvosságot és több hónapon át követjük, hogy a teszt alapján megállapított feltevésünk igaz volt-e. Ha a tesztelési fázis sikeres, akkor azonnal kilépünk vele a piacra, már most vannak olyan biztosítótársaságok, amelyek fizetnének érte, ha ez sikeres. Ha ugyanis ez beválik, akkor egy 2000 dolláros befektetéssel a biztosítótársaságok meg tudnak spórolni akár 100 ezer dolláros készítmények odaítélését. Mennyire jellemző nemzetközi színtéren, hogy a kutatók hasonlóan önhöz, belevágnak üzleti vállalkozásokba és piacosítják a kutatásukat? Mennyire támogató a környezet ehhez az egyetemen, mennyire engedik ezt a tevékenységet? Amerikában ezt határozottan ösztönzik az egyetemek. A Harvard orvostudományi tanszékén például majdnem minden kollégám rendelkezik vállalkozással, például igazgatótanácsi tag, vagy az általa fejlesztett technológiát vitték a piacra. Az egyetem gyakran el is várja, hogy a kutatásoknak legyen üzleti lábuk. Ennek meg is vannak a jogi keretei, ugyanis a szellemi tulajdonjogok az egyetemeknél maradnak még akkor is, ha a kutató állami támogatásnak köszönhetően dolgozott. Az egyetemek ezeket pedig szeretik aprópénzre váltani. A Scipher esetében például az amerikai Northeastern egyetemnek részesedése van.
Az amerikai egyetemeken nagyon támogató ez a környezet, például minden tanárnak van hivatalosan heti egy napja, amikor konzultálással és külső tevékenységgel foglalkozhat. Ezért cserébe külön díjazást kapok, de ehhez nincs köze az egyetemnek. Ennek az a célja, hogy ami létrejön a tudományban, az piacra is jusson, hasznosuljon.
Hasznosulhatnak-e Magyarországon kutatásainak megállapításai, akár a hálózattudományok területén. Ha igen, akkor hogyan? Magyarországon nagyon jelen van a hálózatgondolkodás. A CEU-n segítettem létrehozni a hálózatkutató központot, ami most már tanszékké vált. A világon elsőként itt alakult ilyen tanszék, és Európában egyedülállóként doktori program van hálózatelméletből. Emellett nagyon erős kutatás folyik ezen a területen a Rényi Intézetben és az ELTE-n, és legutóbb a Közszolgálati Egyetemen is terveznek egy kurzust. A célom az, hogy ha tehetem. bármelyik egyetemen segítsem ezt a folyamatot. A tudományról úgy gondolkodom, hogy politika- és határmentes. Akármilyen intézmény amennyiben a tudományos gondolkodás alapján akar továbblépni, és ha megvan az eszköztáram, hogy tudjam segíteni, állok elébe. Maradva a magyarországi hasznosulás esélyeinél, idehaza lehet alkalmazni a hálózattudomány eredményeit az egészségügyben? Magyarország úttörőszerepet játszott ebben a folyamatban Szócska Miklós korábbi államtitkárnak köszönhetően, akivel 6-7 éve találkoztam, amikor eljött Bostonba. Akkor elmondta, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe és felajánlottam a lehetőséget, hogy segítünk. Ha ő hajlandó rendszerezni az adatokat a magyar egészségügyről és a rendelkezésünkre bocsátani, akkor mi ezt szívesen analizáljuk. Megtette az ő részét, és több évig dolgoztunk együtt, hogy hálózati szempontból átvilágítsuk a magyar egészségügyet. Nagyon sok döntés, amit Szócska Miklós hozott az egészségügy átszervezésében, úgy gazdasági szinten, mint a betegmozgást illetően, lényegében adatokra épült. Át lehetett látni az adatoknak köszönhetően, hogy hol van a pazarlás, hol vannak az igények, és úgy szervezte át a magyar egészségügyet, hogy ezekre az adatokra épült. Az általa vezetett SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központjában ez a fajta gondolkodás tovább folyik.
Annak idején az egészségügy vonatkozásában Magyarország az első volt, ahol ezt a gondolkodást alkalmazták, de már Amerikában is megjelent. Vannak olyan kollégáim a Harvardon, akik a kaliforniai egészségügyi rendszert hálózatként világítják át, abban a folyamatban is segítek.
Próbálják megérteni azt, hogy ezeknek a hálózatoknak milyen szerepük van abban, hogy az egyén egészségesen távozik-e a kórházból.
Az egészségügyi ellátórendszer szerepe fontos az egészségügyi állapotban, de nem az egyetlen meghatározó tényező. És ezzel el is jutottunk a legújabb kutatási területére, hogy mi határozza meg az egyén egészségi állapotát és ebben mekkora szerepet játszanak a környezeti hatások? Valóban jelenleg az egyik kutatási terület, hogy próbáljuk megérteni azt, hogy a környezeti hatások hogyan befolyásolják az egészségünket. A genetikai forradalom nagyon megváltoztatta azt, hogy hogyan gondolkodunk a betegségekről, ugyanakkor azt is megmutatta, hogy a genetikai faktorok a legtöbb esetben és eltekintve a mutációktól, 10-20 százalékban magyarázzák meg azt, hogy betegek leszünk-e, és milyen betegségeink lesznek. A környezeti hatásokat nem sikerült még teljesen számszerűsíteni. Ezért a laborban azon dolgozunk, hogy megpróbáljuk megérten, hogy az élelmiszer, amit megeszünk és amelyekben 27 ezer különféle molekula lehetséges, hogyan kapcsolódnak be a sajthálóba molekula szintjén és hogyan befolyásolják ezen a kémiai mechanizmuson keresztül az egészségünket. Miért van jelentősége ennek a kérdésnek? Mert ha van egy erős genetikai predesztináció egy betegségre, de közben úgy táplálkozom, hogy a hálózatnak azt a részét nem aktiválom, ahol a mutációim vannak, akkor az a gyakorlatban azt jelenti, mintha nem is lenne genetikai predesztinációm. Vagyis az egyén felelőssége és döntése sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint azt korábban gondoltuk? Ez nem csak az egyén saját döntése. Az ugyanis, hogy mit eszünk, attól függ, hogy mihez jutunk hozzá, milyen az ellátási lánc és ez pedig attól függ, hogy mi van a környezetünkben, mit tudunk megfizetni, mit ad nekünk az élelmiszeripar és vegül hogy hogyan válogatunk ebből. Hiába tudom, hogy mi az egészséges étrend, ha nincs rá lehetőségünk. Az Egyesült Államokban épp az alacsony jövedelmű emberek fogyasztásában szerepel nagy arányban a feldolgozott élelmiszer, a készételek, konzervek, mivel ezek olcsóbbak, de közben a legegészségtelenebbek. Számukra az egészséges nyersanyag drága. Ez persze egy rendkívül összetett kérdés. Ez a terület felvet már szociológiai következményeket is, hiszen az adatok kimutathatják, hogy a hátrányos helyzetű régiókban azért élnek egészségtelenebb életmódot, és rosszabbak a mutatók, mert ez összefügg a jövedelmi helyzettel. Ez a dolog részben arról szól, hogy mi tekinthető egészséges élelmiszernek és miért, mi lényegében ezzel foglalkozunk a kutatás során. De nem tudjuk elkerülni azt a kérdést sem, hogy az emberek hogyan válogatnak az élelmiszerek között és ezekben a döntésekben mennyi szabadságuk van. Mi a szociológiai vetületet nem nézzük, azt nézzük, hogy az egyéni választások hogyan vezetnek különböző betegségekhez. Ha a kutatás üzleti alapon sikeres lesz akkor az akár alaposan meg is roppanthatja az életmód-tanácsadó iparágat. Ebben komoly üzleti potenciál van. Ha például meg tudjuk mondani, hogy a húsban két kémiai anyag az, ami téged beteggé tesz, akkor el tudom képzelni, hogy olyan húst tudunk gyártani, amiben ezek nincsenek meg. Ki tudjuk mutatni, hogy miből fakad a mediterrán konyha egészséges volta, ami például azt jelenti, hogy fokhagymával és olivaolajjal kombinálja a húsfogyasztást. Azt tudjuk ugyanis már, hogy a hús fogyasztása TMAO molekula termeléséhez vezet, akinek magas a vérében a TMAO molekula tartalma, az 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel hal meg például szívbetegségben. Viszont ha fokhagymát eszünk a hús mellé, akkor a baktériumokban leblokkolja azokat a mechanizmusokat, amelyeken keresztül a TMAO molekula termelődik és bejut a vérünkbe. Bizok benne, hogy képesek leszünk megkeresni a kombinációkat és egyénre szabottan táplálkozási tanácsot adni. Egyébként sok olyan diéta, amelyek azt mondják, hogy hogyan fogyj le, szabályszerűen gyilkosok. Akkor az új kutatás megállapításai az olyan népszerű témákban is igazodási pontok lehetnek, hogy mennyi kávét lehet és célszerű inni? A kávé csodaeszköznek tűnik, látszólag nincs mellékhatása, hacsak valakinek nincs magas vérnyomása, de rengeteg pozitív hatása van. Én például tíz évvel ezelőtt egyáltalán nem kávéztam, de ma már igen ennek hatására. De csak hogy egy másik személyes példát említsek: népszerű volt a kutatók körében az a téma, hogy 50 év felett Aszpirint kell szedni, mert az jelentősen csökkenti különböző rákbetegségek és szívbetegségek megjelenését. Három hete jött ki egy óriási szisztematikus mérés, ami azt mutatta, hogy ez valóban igaz, ha valaki predesztinált ezekre a betegségekre, illetve ha már megjelent a betegség, akkor tudja csökkenteni ennek a továbbfejlődését, de ha nincsenek tüneteid és nem vagy hajlamos erre, akkor felesleges. Sőt enyhén káros hatásai vannak. Nos, azóta leálltam az Aszpirin szedésével.
Életút Barabási Albert-László az erdélyi Karcfalván született 1967-ben. Középiskolai tanulmányait a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban folytatta, ekkor még szobrászatot tanult, de közben már a fizika iránt is erőteljes érdeklődést mutatott. Egyetemi tanulmányait Bukarestben kezdte meg 1986-ban, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott fizika szakon. Doktori fokozatot a Bostoni Egyetemen szerzett 1994-ben. A komplex hálózatok elméletének kutatásával vívott ki magának nemzetközi elismerést, és ma már az egyik legsikeresebb magyar kutatóként tartják számon. A legrangosabb szakmai lapokban, illetve tudományos folyóiratokban publikál. A Magyar és a Román Tudományos Akadémia és az Academia Europaea külső tagja, az egyesült államokbeli Northeastern Egyetemen működő Komplex Hálózati Kutatóközpont vezetője, valamint a Harvard Medical School Orvostudományi Tanszékének professzora.
