
Az energiaügyi miniszter 11/2025. (IV. 10.) számú rendelete (amely már mától hatályos)
egy komplex, pályázati alapú kapacitáselosztási rendszert vezet be a közép- és nagyfeszültségű villamos hálózatban rendelkezésre álló betáplálási lehetőségek hasznosítására.
A rendszer több lényegi újítást tartalmaz, amelyek nemcsak a beruházói, de a hálózati engedélyesi (TSO/DSO) oldalt is érintik. Alább röviden összefoglaljuk, melyek a főbb területek, ahol a gyakorlatban érdemi változások történtek:
Egységes és kötelező pályázati keret
Korábban a hálózati engedélyesek (elsősorban az átviteli rendszert üzemeltető és az elosztók) belső eljárásrendjei alapján bírálták el a szabad kapacitásokra jelentkező fejlesztői (erőművi és/vagy tárolói) igényeket.
Az új jogszabály most egy központilag meghirdetett pályázati rendszert állít fel.
A rendelet rögzíti, hogy az energiaügyi miniszter évente (vagy szükség szerint gyakrabban) felkéri a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt (MEKH), hogy határozza meg a kiosztható hálózati kapacitást, majd ezt a MEKH pályázat útján osztja szét egy öt tagú Értékelő Bizottság keretében. Ez a folyamat a rendszerirányító és az elosztók korábbi adatszolgáltatására és előzetes hálózatfejlesztési konzultációira támaszkodik.
Technológia és földrajzi megkötések
A rendelet tételesen kimondja, hogy
a kapacitások kiosztásakor a technológiai sajátosságokat is figyelembe kell venni.
Például eltérő pályázati feltételek vonatkozhatnak fotovoltaikus, szélturbinás vagy éppen villamosenergia-tároló beruházásokra. Emellett a pályázati felhívásban járásonként és hálózati csomópontonként meghatározzák a rendelkezésre álló betáplálási teljesítménykeretet, sőt egyes esetekben külön megszabják, milyen időjárásfüggő erőművi kapacitás épülhet és milyen kiegyenlítő (pl. tárolási vagy szabályozási) megoldásokat kell vállalni.
Műszaki feltételek és a rendszerbiztonság
A változások egyik kulcseleme a villamosenergia-rendszer rugalmasságának és egyensúlyának megerősítése. A korábbi gyakorlatban is léteztek bizonyos szabályozási és hálózatra csatlakozási előírások, azonban a rendelet hangsúlyozottan
előnyben részesíti azokat a pályázókat, akik a minimális követelményeken túlmenő műszaki vállalásokat tesznek
– például nagyobb szabályozhatóságot, megújulók mellé beépített tárolókapacitást, vagy éppen olyan vezérlési, mérési rendszereket, amelyek könnyebbé teszik a diszpécser központ számára a termelés és fogyasztás egyensúlyban tartását.
Pénzügyi biztosítékok
Korábban kritika volt, hogy a kapacitásfoglalás nem járt elegendő anyagi kockázattal, ami miatt előfordult, hogy bizonytalan - és sokszor késedelmes, néha elhalasztott - projektek lekötötték a rendelkezésre álló hálózati kapacitást.
Az új rendelet egyértelműen szigorít, hogy kiszűrje ezeket.
Kétféle biztosítékot kell fizetni.
-
Ajánlati biztosíték: már a pályázat benyújtásakor befizetendő összeg, ami visszajár, ha a pályázó veszít, vagy felszabadul, ha a projektet megvalósítja.
-
Teljesítési biztosíték: a nyertesség után megfizetendő magasabb összeg, amelyet a MEKH csak a hálózati szerződés és a beruházás tényleges teljesítését követően old fel. Ha a projekt meghiúsul, a biztosítékot lehívja.
A magasabb biztosíték ugyan megemeli a projekt kezdeti tőkeigényét, de ezzel bizonyosságot nyújt, hogy a kapacitást valóban meg akarják és meg tudják valósítani.ű
Fontos kiemelni, hogy jelenleg körülbelül 3 GW-nyi naperőművi kapacitásfoglalás van a rendszerben. A mostani szigorúbb szabályozás akár ezek "megszűrését" is jelentheti a szigorúbb biztosítéki és egyéb szabályok mentén, ami tisztítaná a szabad elérhető kapacitásokról alkotott képet és a további telepítéseknek is lendületet adhat.
Kizáró okok és projektmúlt
Az új rendszerben jobban látszik a projektfejlesztők „múltja” is: akit korábban elmarasztaltak tisztességtelen piaci magatartásért, bűncselekményért vagy akinek engedélyét a MEKH szabályszegés miatt visszavonta, nem vagy csak meghatározott idő elteltével (pl. három év) pályázhat újra.
Előnyben részesített projektek
Azok a beruházások, amelyek például:
-
a pályázati kiírásban minimálisnál több műszaki vállalást (pl. rendszer-szintű rugalmasságot) tesznek,
-
részleges nyertességet is elfogadnak, ha a teljes kért kapacitás már nem áll rendelkezésre az adott csomóponton,
-
technológiai szempontból magasabb hatékonyságot biztosítanak,
-
nagyobb előkészítettségű (pl. már megszerzett engedélyek, fejlett műszaki tervdokumentáció) fázisban vannak, illetve
-
észszerűbb földhasználatot vagy környezetvédelmi megoldásokat vállalnak,
nagyobb eséllyel kerülnek be a nyertes körbe.
Összefoglalva: az új pályázati eljárás a közép- és nagyfeszültségű kapacitások kiosztását központosított keretek közé tereli, rögzíti a biztosítékok rendszerét és díjazza a magasabb műszaki minőségű, körültekintőbben előkészített projekteket.
A hosszú távú cél egyértelmű: növelni a megújuló erőművek arányát és egyúttal a rendszer stabilitását, méghozzá úgy, hogy csak azok a projektek kapjanak kapacitást, amelyek valóban megvalósíthatók és fenntarthatóak. Mindez hatékonyabbá teheti a villamosenergia-rendszer jövőbeli fejlesztését, ami végső soron a felhasználók ellátásbiztonságát és a zöld átállást is támogatja.
Címlapkép forrása: AGR Paoloni Marino marinopaoloni@gmail.com
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Véleményt mondott a NATO-főtitkár Amerika béketárgyalásairól
"Nem könnyű tárgyalni" a felekkel.
Üzemzavar támadt az OMV schwechati finomítójában, magas fáklyázásba kezdtek
A petrolkémiai üzemben akadt gond.
Kína ott mérhet súlyos csapást Amerikára, ahol a legjobban fáj Trumpnak
Súlyos fenyegetéssel néznek szembe.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új


- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.