
Az Országos Kereskedelmi Szövetség a társadalmi egyeztetés keretében találkozott először a készpénzhasználatról szóló törvény tervezett módosításával, és értetlenül áll az előtt
– mondja Kozák Tamás a szövetség főtitkára. Az OKSZ a javaslat módosítását kéri a kormánytól, mert az több olyan ponton is kötelezővé tenné a készpénzhasználat biztosítását, ahol kiválóan működnek az elektronikus fizetési formák, nincs semmilyen lakossági igény a készpénzfizetésre, a megvalósítás nem életszerű, viszont
komoly költségekbe veri a kereskedőket, az üzemeltetőket, és veszélynek teszi ki a kiszállításban résztvevő munkatársakat.
Óriási probléma a tervezettel, hogy a tervezett módosítás nem érinti a külföldi székhelyű vállalatokat, így mindezek a hátrányok csak és kizárólag a magyar tulajdonú kereskedőknél jelentkeznek, a számukra már így is kétes tisztaságú versenyhelyzetet élvező külföldi szereplőket nem érinti hátrányosan. Ez a probléma tovább növeli a versenyképességi szakadékot a magyar és külföldi e-kereskedők között, amivel hosszabb távon nemcsak a magyar kereskedők, de a magyar termékek is kiszorulnak a piacról.
A törvénytervezet nem veszi figyelembe, hogy a kiskereskedelem szereplői – a piaci versenyt szem előtt tartva – eleve a vásárlók igényei szerint alakították ki a különböző vásárlási pontokon alkalmazható fizetési formákat. Ha tehát valahol jelenleg nem adott a készpénzes fizetés lehetősége, az azért van így, mert nincs rá vásárlói igény, adottak az alternatív, készpénzes vásárlási lehetőségek, vagy a készpénzhasználat egyéb súlyos problémákat vet fel.
Így például:
- a készpénzforgalom súlyos biztonsági kockázatot jelent a kiszállításban résztvevő sokezer munkatárs számára,
- az élelmiszerkereskedelemben a vásárlók a legtöbb településen választhatják a fizikai boltokat, ahol biztosított a készpénz használata,
- a hagyományos üzletek mellett internetes áruházat is üzemeltető, sokcsatornás (omnichannel) kiskereskedők jelentős hányadának üzleti modelljében szerepel a népszerű click & collect modell, amiben ugyancsak nincs helye készpénzes fizetésnek,
- Az OKSZ szerint házhozszállítás esetén nem indokolt készpénz fizetési lehetőséget előírni, mert biztonsági kockázattal is járhat, nem élelmiszer (pl. bútor) házhozszállítása meghaladhatja a készpénzfizetési korlátot (1,5 millió forint),
- vannak olyan szolgáltatások, ahol a szolgáltató és a megrendelő alapesetben nem is találkozik egymással, (pl. konzultáció, tanácsadás), itt a készpénz átadás fizikailag nem tud megvalósulni.
A javaslat az élet számos területén konkrétan visszalépést jelentene a lakosság által megszokott, és előszeretettel használt megoldásokhoz képest
– mondja Kozák Tamás. A főtitkár szerint a széles körben használt csomagautomaták, illetve az élelmiszer és egyéb termékek értékesítését kezelőszemélyzet nélkül végző automata berendezések, valamint a személyzet nélkül működő önkiszolgáló üzletek alapvetően csak digitális, illetve kártyás fizetési megoldást tartalmaznak, készpénzfizetést nem tudnak kezelni. Ezek átalakítása idő és beruházás igényes folyamat lenne, és semmilyen garancia nincs arra, hogy az ilyen értékesítési, átvételi pontokat az üzemeltetők ilyen feltelek mellett a továbbiakban is fenntartsák, holott ezeken a pontokon évente több százezer felhasználó évi több tízmillió tranzakciója bonyolódik le jelenleg zökkenőmentesen.
A főtitkár szerint az élelmiszer kiskereskedelemben a készpénzhasználat kényszerű bevezetése olyan kistérségekben veszélyeztetheti az ellátásbiztonságot, ahol nincs valódi alternatívája a házhozszállításnak, mert a megmaradt kiskereskedelmi egységek alapterülete, árukészlete, vagy árszintje nem tudja pótolni a kiszállítást.
A módosítást nem teszik indokolttá a lakosság és a kereskedők körében megfigyelt vásárlási és fizetési trendek sem. Az OKSZ szerint a Covid előtt még 40 százalék feletti volt az online kereskedelemben a készpénzes utánvét fizetési arány, a pandémia alatt ez azarány visszaesett és azóta sem nő. Az összes fizetési tranzakció közel kétharmada kártyás, illetve e-wallet formában történik. Az online kereskedelemben a leggyorsabban növekvő fizetési forma a mobiltárcás fizetés, ezzel negyedévente már több, mint 100 millió tranzakciót regisztrálnak, mindez 5 éve még ennek egytizede volt.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
"Olyan, mint a leves": döbbenetes változás az óceánokban
A klímaváltozás újabb pusztító hatását tárták fel.
Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Sajtótájékoztatón vallottak az Ukrajnában elfogott kínai katonák
Nagyon közel volt a nemzetközi botrány.
Száj- és körömfájás: bejelentést tett a Nébih
Darnózselin és Dunakilitin végeztek az állatok ártalmatlanításával.
Újabb telepeken mutatták ki a madárinfluenzát
Az érintett állományok felszámolása folyamatban van.
A vámháború folytatódik
Nagyon szerettem volna írni vasárnap egy \"Ez történt a héten\" cikket, mert megint rengeteg minden történt, olyan kaliberű dolgok, amiről szót kell ejteni. A legfontosabb hír továbbra is, hogy
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.