Érkezik a zuhé - Megszólaltak a meteorológusok
Gazdaság

Érkezik a zuhé - Megszólaltak a meteorológusok

Portfolio
A következő napok időjárását egy tőlünk délnyugatra kiépülő mediterrán ciklon határozza meg. Napról-napra közelebb kerül a Kárpát-medencéhez, ezáltal felhősebbre, csapadékosabbra fordul az idő - írja a HungaroMet Zrt.

Csütörtökön a vastagabb felhőzet lassan terjeszkedik észak, északnyugat felé, hazánk délkeleti felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég, ezzel szemben az északi megyékben vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, ott várható a legtöbb napsütés.

Az ország déli, délkeleti felén több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, estétől csökken a csapadékhajlam.

Főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység tágabb térségében megerősödik, a nyugati határvidéken viharossá is fokozódik az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de a tartósan borult déli, délnyugati tájakon ennél hűvösebb is lehet. 

Pénteken az északi vidékeken is fokozatosan beborul az ég, és a dél, délkelet felől terjeszkedő csapadéktömbök a nap folyamán ezt a térséget is elérik - a délutáni, esti órákban már sokfelé számíthatunk esőre, záporesőre.

Nagy területen kísérik élénk, erős lökések az északi, északkeleti szelet.

A minimum általában 5, 10 fok között alakul, ám a szélvédett, kevésbé felhős északi tájakon ennél hidegebb is lehet. A maximum a délnyugati tartósan csapadékos vidékeken 10 fok körül, míg északkeleten néhol a 20 fokot is elérheti, meghaladhatja a csúcsérték. 

Szombat éjszaka, délelőtt mindenütt borult lesz az ég,

és országszerte várható eső, helyenként jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás.

Később kelet felől várhatóan szűnni kezd a tartós csapadék, arrafelé a felhőzet is néhol vékonyabbá, szakadozottabbá válhat. Az északi, északkeleti szelet változatlanul többfelé kísérik élénk, erős széllökések. Hajnalban 6, 11, délutánra 8, 16 fok valószínű. 

Vasárnap továbbra is nagyrészt felhős marad az ég, és többfelé lehet számítani időszakos esőre, záporra. Az északi, északnyugati szelet főként a Dunántúlon erős, helyenként viharos lökések is kísérhetik. A hajnali 4, 10 fokról délutánra 10, 18 fok közé melegedhet fel a levegő. 

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Holdblog

Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)

Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még

MNB Intézet

Ingyenmunka a tudományban

A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már csak egyetlen hatalom áll Donald Trump útjában – Meg fogják állítani?
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet