Az MNB ma változatlanul, 6,5%-on tartotta a kamatot, miközben az új elnök, Varga Mihály tartósan magas kamatszintet vetített előre, mert az inflációs kilátások romlottak. Az MNB előrejelzése szerint az infláció idén magasabb lesz, mint korábban várták, miközben a gazdasági növekedés lassabb. Az elemzők úgy vélik, hogy az év vége felé talán csökkenhet a kamat, de a magas infláció miatt erre nincs garancia.
Amellett, hogy 6,5%-on tartotta az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank, kiadta az új inflációs jelentés főbb számait, és ezekből az látszik, hogy jócskán emelte a jegybanki stáb az idei és jövő évi átlagos inflációra vonatkozó előrejelzést.
A kelet-közép-európai gazdaságokat a nemzetközi környezet kedvezőtlen alakulása sújtja, és a régió a legsebezhetőbbek közé tartozik a jelenlegi világgazdasági helyzetben. A leginkább a Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlan gazdasági, kereskedelmi háborút indukáló intézkedései miatt új világrend születik: a korábbi évek, magyar gazdaságot jellemző exportvezérelt növekedési modellje kifulladóban van, miközben az új stratégiák – például az értékláncban való feljebb lépés – megvalósítása időigényes és strukturális akadályokba ütközik. Mindez pedig súlyos problémákat jelenthet Magyarországnak hosszú távon is – derül ki az Oxford Economics friss, régiós kilátásokat vizsgáló jelentéséből.
Holnapi kamatdöntő ülésén változatlanul (6,5%-on) tartja az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - vélik egységesen a Portfolio által megkérdezett elemzők. Ez azt jelenti, hogy Varga Mihály új jegybankelnök folytatja a közelmúlt kamatpolitikáját, az első kamatdöntése ugyanaz lehet, mint amit a megelőző öt hónapban láthattunk. A döntéshez fűződő indoklás, illetve a jegybank új (feltehetően érdemben romló) előrejelzései így is hozhatnak izgalmakat.
A Kárpát-medence időjárásában is változás várható a következő 36 órában - jelentette a HungaroMet.
A pénzügyi szektor egyre optimistább az európai részvénypiacok kilátásait illetően, a szakértők sorra emelik előrejelzéseiket és céláraikat. A befektetők bizalmát erősíti a német költségvetési csomag elfogadása, az EKB várható kamatcsökkentései és az ukrán háború esetleges lezárásának reménye - írta meg a Bloomberg.
Pénteken még nagyrészt napos időre van kilátás, de szombattól többfelé esőre kell készülni. A szél a Dunántúlon erős, olykor viharos lesz, de vasárnapra megszűnnek az éjszakai fagyok, a legmelegebb órákban pedig már 14-19 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A Deutsche Bank vezető stratégája szerint a tőzsdei esés még nem ért véget, mivel a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság miatt mind a fogyasztói, mind a vállalati bizalom jelentősen csökken - írja a CNBC.
Az UBS Group a legújabb bank, amely megemelte az aranyra vonatkozó árfolyam-előrejelzését a globális kereskedelmi háború elhúzódásának növekvő esélye miatt. Az elemzők szerint ez a helyzet továbbra is arra ösztönzi a befektetőket, hogy még több menedékeszközt vásároljanak - közölte a Bloomberg.
Hidegbetörés éri el hazánkat, így átmenetileg visszatérnek a fagyok, napközben a nyugati határ közelében hózáporok is kialakulhatnak, kedd reggelre pedig -5, -10 fokig hűlhet a levegő az előrejelzések alapján.
Erős, olykor viharos széllel jelentős lehűlés érkezik hétfőn, és az ország középső részein záporok, hózáporok is kialakulhatnak. Keddtől jellemzően derült, napos idő várható 10 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel és visszatérnek az éjszakai fagyok. A hét második felében melegedés kezdődik, de szombattól ismét előfordulhat eső - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Vasárnap borongós időre számíthatunk, sokfelé esővel, írja az Időkép.
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) megszünteti havi rendszerességű időjárási és éghajlati tájékoztatók megtartását. A döntés hátterében személyzeti problémák állnak, de szakértők szerint a klímaváltozásról szóló diskurzus politikai következményeitől való félelem is szerepet játszhat - jelentette a New Scientist.
A várakozásokkal ellentétben visszaeséssel kezdte a brit gazdaság az idei évet.
Jelentős lehűlés várható a jövő hét elején, amely során visszatérnek az éjszakai fagyok és napközben is mindössze 5-10 fokos maximumokra számíthatunk. A hideg front azonban csak átmenetileg marad velünk - írta meg az Időkép.
Az EKB döntéshozója szerint a jegybank előrejelzésénél valamivel hamarabb, már 2025 végére elérhetik a 2%-os inflációs célt. Joachim Nagel azt is elmondta, hogy a német gazdaság különösen kitett az amerikai kereskedelempolitikai intézkedéseknek.
Működnek a büntetővámok.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szerinte Putyin fél közvetlenül vele tárgyalni.
Az Airbus is benne lehet.
Emelkednek a jegyárak, a bérletek ára változatlan marad.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?