
A Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikája az ország egyik vezető, súlyos sérültek ellátását végző szakmai centruma. Itt évente megközelítőleg
3500 olyan pácienst kezelnek, akik betegség vagy baleset következtében veszítették el – részben vagy teljesen – önellátási, mozgási, gondolkodási vagy beszédképességüket.
Rehabilitációjuk tervezéséhez sok esetben fontos a terheléses vizsgálat, amely alapvető információkat szolgáltat a szív, a tüdő és az izomzat állapotáról.
Az a megújult teljesítményélettani labor és spiroergometriai gép, amelyet mai ünnepségünk keretében avatunk fel, lehetővé teszi, hogy azokon a betegeken is elvégezhessük a terheléses vizsgálatot, akiknél ez az ismert módon – futópadon vagy szobakerékpáron – nem kivitelezhető” - fogalmazott az eseményen Merkely Béla, az egyetem rektora.
A terheléses vizsgálat során nyert teljesítményélettani – szakszóval spiroergometriai – paraméterek alapján nagyobb biztonsággal megállapítható, hogy az adott páciens alkalmas-e a kondicionáló/erősítő tornára. Kiderülhet, fennáll-e olyan egészségügyi probléma (szívritmuszavar, légzéselégtelenség stb.), ami a terhelés fokozásakor kockázatot jelent. Így pontosabban tervezhető a rehabilitáció, határozható meg annak jellege, intenzitása és időtartama.
Cserháti Péter, a Rehabilitációs Klinika igazgatója elmondta: az intézmény betegeinek körülbelül 40 százaléka olyan sérült, akiknél az alsó végtagok bénulása vagy hiánya miatt a terheléses vizsgálat nem kivitelezhető az ismert módon, futópadon vagy szobakeréképáron.

Állóképességüket csak speciális spiroergométerrel lehet vizsgálni, amit karral is lehet hajtani. Ilyen berendezés egy van az országban, a Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikáján. A gépet 2019-ben vásárolták, tehát viszonylag új, de a koronavírus-járvány miatt alig használták – mondta Cserháti Péter. Emiatt szükségessé vált és a közelmúltban meg is történt a berendezés teljes felújítása, egyetemi pályázati forrásból, 9 millió forint értékben.
A felújításnak köszönhetően a klinika Spiroergometriai Laboratóriuma újra fogadja a klinika fekvő- és járóbetegeit. Sőt, az egyetem és a Magyar Paralimpiai Bizottság között a mai napon aláírt szándéknyilatkozat alapján a parasportolók rendszeresen mérhetik edzettségi állapotuk alakulását a Budakeszi határában található teljesítményélettani laborban.
Merkely Béla kiemelte: az együttműködés nemcsak a parasportolók terheléses vizsgálatának elvégzésére biztosít lehetőséget, de a felek célként tűzték ki a parasportok népszerűsítését, új sportolási lehetőségek megteremtését is a fogyatékossággal élők körében.
A rehabilitáció során a mozgásukban korlátozott betegek kondícióját szinte minden esetben javítani kell ahhoz, hogy amennyire csak lehet, önállók és önellátók maradhassanak. Az alsóvégtagi bénult vagy amputált páciensek számára jelentős fizikai megterhelés, hogy egyedül tudják használni a protézisüket, vagy önállóan ki- és be tudjanak szállni a kerekesszékbe, hajtani tudják azt, vagy akárcsak meg tudjanak fordulni az ágyban. Ehhez folyamatosan edzésben kell tartani magukat. A magyarok általános egészségi, illetve fizikai állapota sajnos közismerten kedvezőtlen. A klinika pácienseinek többsége nem sportolt aktívan korábban, ami a rehabilitációs folyamatban és az önálló életvitel megtartásában komoly nehézséget jelent. Ezért a sérülés után a kondíció felépítése és annak követése különösen fontos és nehéz feladat – mutatott rá Cserháti Péter.
Címlapkép: A felújított teljesítményélettani a Semmelweis Egyetem (SE) Rehabilitációs Klinikáján labor az átadás napján, 2025. március 24-én. Forrása: MTI Fotó/Purger Tamás
Elárulta a kormány, hogy áll most a munkáshitel
17 ezren igényelték, 13 ezren kapták meg eddig.
Megérkeztek a lakásbiztosítási kampány első számai: visszaesett a lakossági érdeklődés
Terjednek az önrészes lakásbiztosítások, érdemes vigyázni velük.
Törökország a szakadék szélén: politikai és gazdasági krízis veszélyes elegye keveredett össze
A török belpolitikai problémák Erdoğan ellen csatornázhatják a gazdasági elégedetlenséget.
Újabb marhatelepen jelent meg a száj- és körömfájás Magyarországon
Megint Győr-Moson-Sopron megyében.
"The Art of the Deficit" - hogyan oldja meg Németország Amerika problémáját
Trump a külkereskedelmi hiányra mutogat, amikor arról beszél, hogy üzleti partnerei kihasználják. De önmagában a hiányra mutatni félrevezető: személyesen munkaadómmal például elég komoly t
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
Az inflációról
Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The

A göngyölegtisztítás új korszaka a Logicon Investnél: automatizáció és fenntarthatóság (x)
Interjú Tirpák Istvánnal, a Logicon Invest Magyarország Kft. tulajdonosával

- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Olyan áremelkedés zajlik Magyarországon, hogy újra közbelép a kormány - Mi történik itt már megint?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
Portfolió menedzser
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.