Az elnöki feladatok ellátására alkalmas egészségi állapotról szól Donald Trump éves orvosi vizsgálatának részletes jelentése, amelyet vasárnap adott ki a Fehér Ház.
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az egészségügy kiemelt kampánytéma lesz 2026-ban, ezért már most készül a politikai vitákra. A kórházszövetség konferenciáján elmondta, hogy jelenleg is számolják, intézményenként mennyi adósság tekinthető még tolerálhatónak, és ennek mértékéről a közeljövőben tájékoztatást adnak – számolt be a Népszava.
A lábadozó Ferenc pápa vasárnap meglepetésszerűen megjelent a 20 ezer hívő előtt a vatikáni Szent Péter téren tarott szentmise végén.
Ferenc pápa kezelőorvosa drámai részleteket árult el a katolikus egyházfő közelmúltbeli kórházi kezeléséről. Volt olyan pillanat, amikor az orvoscsapat fontolóra vette a kezelés leállítását, ami a pápa halálához vezethetett volna - írta meg a CNN.
Felújították a Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikájának teljesítményélettani laborját, ahol az országban egyedüliként tudnak terheléses vizsgálatot végezni amputált, stroke-on átesett és súlyos agy-gerincvelősérült (harántbénult) betegeknél. Az évente több ezer beteget ellátó, országos hatáskörű klinikán működő speciális, úgynevezett spiroergométer készüléken parasportolók teljesítménydiagnosztikáját is végzik majd – egyebek mellett erről szól az a szándéknyilatkozat, amit dr. Merkely Béla, az egyetem rektora és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke írt alá a felújított labor átadása alkalmából.
Gyors sebességgel húzódnak vissza a felsőlégúti megbetegedések idehaza. Az idei 11. héten a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint 255 600 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, ami jelentős csökkenés a megelőző hét közel 300 ezer fős adatához képest.
Velkey György János, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint fontos szakmai diskurzus indult el a magyar egészségügy átalakítását illetően, de leszögezte: minden átalakításnak és változtatásnak nagyon fontos előfeltétele lenne, hogy a magyar állam nagyobb arányban fordítson egészségügyi célokra. A szakember lapunknak beszélt arról is, hogy jelenleg túlcentralizált a magyar egészségügyi rendszer, és amellett érvelt, hogy nagyobb autonómiára lenne szükség a kórházi menedzsmentben, de fontos lenne teljesítményelemeket is bevinni a szabályozásba.
Több korábbi tanulmány is felhívta a figyelmet, hogy az alvás minősége és mennyisége kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából. A szakértők szerint ez egy olyan kérdés, amellyel érdemes foglalkoznunk, hiszen életünk harmadát alvással töltjük. Az AP News által megkérdezett szakemberek rávilágítottak, hogy az alvásigény életkoronként és nemenként is változhat, viszont általános tanácsokat is megfogalmaztak, amelyeket mindenkinek fontos szem előtt tartani.
Szoros összefüggés lehet az alvás minősége és az agyi egészség között egy új ausztrál kutatás szerint, amely több mint 100 korábbi tanulmány eredményeit vizsgálta. A kutatás szerint az alvásproblémák az agytérfogat csökkenésével hozhatók összefüggésbe - közölte a Medical Xpress.
Ferenc pápa állapota stabilizálódott, már nincs közvetlen életveszélyben a 88 éves egyházfő, aki kétoldali tüdőgyulladással kezelik - közölték kedden az őt kezelő orvosok. Minderről az euronews írt.
Londoni orvosok úttörő műtéti eljárással sikeresen állították helyre a Covid-fertőzés miatt szaglásukat és ízlelésüket elvesztett betegek érzékelését. A beavatkozás során az orrjáratok tágításával segítették elő a páciensek felépülését - írta meg a The Guardian.
Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, az utóbbi napokhoz hasonlóan - közölte a Szentszék az orvosoktól kapott információk alapján csütörtök este.
Napok óta komoly gondot okoz Texas nyugati részén a kanyarójárvány, ismertették az állam egészségügyi tisztségviselői. A terjedő betegség eddig egy gyermek halálát okozta, és a rendelkezésre álló adatok szerint eddig nem nagyon lassít – közölte a The New York Times.
Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett – közölte a Szentszék az orvosok információira hivatkozva hétfő este.
A Vatikán hétfő reggeli rövid közleménye szerint a pápa jól aludt az éjszaka folyamán.
Ferenc pápa klinikai állapota stabil maradt az utóbbi egy napban - ismertette Szentszék a Gemelli-klinika orvosainak véleményét vasárnap este.
Közölte a jövő évi büdzsé főszámait Nagy Márton.
Az orosz elnök szerint ritkán születnek olyan emberek, mint a SpaceX-alapító.
Úgy néz ki, nem lesz itt semmilyen tűzszünet.
Tóth András Istvánt, az E.ON Hungária Csoport megoldásértékesítési igazgatóját kérdeztük.
Nagy Márton nem kegyelmezett a pénzügyi szektornak.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.