Kiszámítható, stabil árfolyamra van szükség - Varga Mihály bemutatta a csapatát
Gazdaság

Kiszámítható, stabil árfolyamra van szükség - Varga Mihály bemutatta a csapatát

Portfolio
Varga Mihály jegybankelnök-jelöltet hallgatta meg hétfő reggel a parlament illetékes bizottsága, az eseményről élőben tudósítottunk. A jelölt hangsúlyozta beszédében, hogy az alacsony infláció fenntartása a cél és fontos horgony marad a 3%-os inflációs cél. Fontos üzenete volt továbbá az is, hogy leszögezte: a jegybank mérsékelni fogja a klasszikus működési feladatain kívüli tevékenységeit. Egyúttal bemutatta azokat a leendő kollégáit, akik csatlakoznak hozzá a Magyar Nemzeti Bankba.
Megosztás

Vége a meghallgatásnak

A meghallgatást követően újságírói kérdésekre válaszolt Varga Mihály, ahol elmondta, hogy a jegybanki struktúra átnézése és az új struktúra kialakítása még folyamtban van, ezért nem adott pontos választ arra vonatkozóan, hogy a három konkrétan megnevezett és őt elkísérő személy milyen pozíciót fog betölteni vezetése alatt a jegybankban.

 A következő hónapokban több jegybanki vezetői pozíció is meg fog üresedni, ezek betöltésére nem tett utalást Varga Mihály. Jelenleg a Monetáris Tanács 9 tagot számlál az MNB elnökével együtt, tagjait mutatja az alábbi táblázat. Ebből kiderül az is, hogy jövő tavasszal jár le a Monetáris Tanács két további tagjának 6 éves ciklusa, Pleschinger Gyula mandátuma márciusig és Patai Mihály alelnök mandátuma áprilisig tart.

A Monetáris Tanács összetétele
Tag Titulus Mandátuma
Matolcsy György MNB elnöke 2019. március 4-től 6 évre
Patai Mihály MNB alelnöke 2019. április 22-től 6 évre
Kandrács Csaba MNB alelnöke 2019. október 2-től 6 évre
Virág Barnabás MNB alelnöke 2020. június 22-től 6 évre
Gottfried Péter MT tag 2021. január 1-től 6 évre
Kardkovács Kolos MT tag 2022. szeptember 13-tól 6 évre
Búza Éva MT tag 2023. április 6-tól 6 évre
Kovács Zoltán MT tag 2023. március 27-től 6 évre
Pleschinger Gyula MT tag 2019. március 5-től 6 évre
Forrás: MNB  
Megosztás

Bizottsági szavazás

A meghallgatás végén lezajlott szavazáson

11 igen, 5 nem mellett a miniszter személyét a képviselők támogatták jegybankelnökként.

Megosztás

Devizatartalék

A devizatartalék szinte minden mutatószempont szerint megfelelő - húzta alá Varga Mihály. Nemzetközi példákat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az arany arányának növekedése összhangban van a nemzetközi trendekkel - tette hozzá.

Megosztás

Bankrendszer

A magyar bankrendszer egészségesen működik. Verseny is van. Ez a verseny csökkenti a működési költségeit - reagálta arra, hogy miért és hogyan számolnak fel a pénzintézetek különböző díjakat az ügyfelekre.

Megosztás

Kriptoeszközök

A kriptoeszközöket kockázatosnak tartom abból a szempontból, hogy hogyan épülnek be a devizatartalékokba - jelezte általánosságban Varga Mihály.

Ez nem akadálya annak, hogy a kriptoeszközök terjedése szabályozott formában megvalósulhasson Magyarországon is - mondta.

Megosztás

Digitális jegybankpénz

Lépést kell tartani a fejlődéssel. A digitális jegybankpénz is egy ilyen innováció. A digitális euróval párhuzamosan meg kell teremteni a feltételeket, hogy a digitális forint rendszere is kialakulhasson - mondta egy kérdésre.

De fel kell készülni arra az esetre is, hogy mi van, amikor nem működik ez a digitális jegybankpénz. Mindenkit megnyugtatók, a készpénz is fennmarad - jelezte Varga Mihály.

Megosztás

Jegybanki működés felügyelete

Kevés olyan intézmény van, amely ilyen erős felügyelet mellett végzi működését - felelte Varga Mihály, utalva arra, hogy az MNB-nek van felügyelőbizottsága, amely rendszeresen ad ki jelentést a jegybank gazdálkodásáról, működéséről.

Tiszta helyzetet szeretnék látni a jegybankon belül.

A transzparencia az elsődleges, a nyilvánosság számára is érthető, jól követhető legyen az MNB működése - tette hozzá egy másik kérdésre válaszolva.

Megosztás

Versenyképesség

Ami jól működik és hasznos volt, azt mindenképpen fent kell tartani - jelezte Varga Mihály annak kapcsán, hogy a jegybank rendszeresen adott ki versenyképességi jelentést az országról. Lehet olyan szempont, amikor a jegybank a versenyképességgel fog foglalkozni - fejtette ki a miniszter. Külön megemlítette a jelenlegi magyar adórendszer kiemelkedő versenyképességét.

Megosztás

Alapítványi vagyon

Még mindig KEKVA kuratóriumi elnök vagyok, ezt meg fogom szüntetni a jegybankelnöki tisztségem elkezdéséig - felelte egy másik képviselői kérdésre Varga Mihály. A jegybanki alapítványi vagyon megítélése kapcsán pontosabb képre van szüksége, hogy erről állásfoglalást adjon - mondta.

Megosztás

Többhetes csúcson táncol a forint

Többhetes csúcs közelébe kapaszkodott hétfőn reggel a forint az euróval és a dollárral szemben a kedvező nemzetközi piaci hangulatban, és az is segíti stabilizálni erősebb szinteken a magyar fizetőeszközt, hogy Varga Mihály jegybankelnöki parlamenti meghallgatásán a kiszámítható, stabil árfolyam és az alacsony infláció elérésének és fenntartásának fontosságáról beszélt.

Többhetes csúcson táncol a forint
Megosztás

Euróbevezetés

Az euró bevezetése önmagában mérsékelhetné a kockázatokat, kormánytagként ezzel is részletesen foglalkoztam. A magyar gazdaságpolitikának törekednie kell arra, hogy az euróbevezetés feltételrendszerét teljesítse - fejtette ki.

Csak közös döntéshozatal útján valósulhat meg az ERM-2-be való belépés, a jegybank és a kormány közös döntése lehet csak ez - mondta a jelenlegi pénzügyminiszter.

Megosztás

Varga Mihály válaszol

Olvasom a jegybank felügyelőbizottságának jelentéseit. Van valamilyen képem a jelenlegi helyzetről, de az alaposabb vizsgálat csak akkor indulhat meg, amikor átlépem a jegybank küszöbét - reagált egy képviselői kérdésre Varga Mihály, ami az MNB gazdálkodásáról és alapítványainak működéséről szólt.

Megosztás

Itt van Varga Mihály csapata!

Varga Mihály leendő jegybankelnök parlamenti meghallgatásán bemutatta új csapatát: Banai Péter Benő, Kurali Zoltán, illetve Sipos-Tompa Levente is csatlakozik hozzá. Röviden bemutatjuk pályájukat, illetve azt is, hogy jelenleg milyen munkát végeznek.

Itt van Varga Mihály csapata!
Megosztás

Bemutatta a jelenlévőket

Banai Péter Benő jelenlegi államháztartásért felelős államtitkár, Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója és Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója is csatlakozik Varga Mihályhoz a jegybankba - derült ki a jelenlegi miniszter záró szavaiból, melyben bemutatta a mellette felsorakozó kollégáit.

varga mihály jegybank
Forrás: Varga Mihály Facebook-oldala
Megosztás

Nyolc pontban

Nyolc pontban szeretné összefoglalni a jegybankelnöki jelölését és terveit.

(1) Feladatok és célok. Ezt világosság teszi a jegybanktörvény, a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ennek a veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi közvetítőrendszer működését és a fenntartható gazdasági növekedését, valamint a kormány gazdaságpolitikáját.

Én magam is elkötelezett vagyok a 3%-os inflációs cél fenntartása mellett. Ez segít rögzíteni a gazdasági szereplők várakozásait

- mondta.

Egyensúly számomra fontos, ennek fontos területe az infláció kezelése, az alacsony infláció kedvez a gazdaság működésének, a magasabb inflációnak költségei vannak, a magas infláció mindig a szegények adója - jelezte.

A magyar gazdaság állapotáról (2) is megosztotta gondolatait. A gazdaság stabil - értékelte. A költségvetés elsődleges egyenlege többletes lesz, idén 2%-os GDP-arányos javulás következik be. Külön kiemelte, hogy a pénzügyi rendszer stabil.

Mérsékelten emelkedett a magyar kockázati prémium - jelezte Varga Mihály a piaci viszonyok (3) kapcsán.

A monetáris politika tartósan alacsony inflációval és pénzügyi stabilitással tud hozzájárulni a fenntartható növekedéshez. Akkor lehet fenntartható a növekedés, ha a gazdaság szereplői stabil kiszámítható környezetre tudják alapozni döntéseiket, ehhez pedig árstabilitásra van szükség. Ezt tudja segíteni a jegybank - mondta.

Függetlenség (4). A monetáris politika kialakítása jegybanki feladat. A nemzeti bank minden tőle telhetőt megtesz az árstabilitás érdekében. A legjobb gyakorlatok mentén együttműködik a kormánnyal - folytatta.

Az árstabilitás elérése és fenntartása érdekében lehet meghatározni a jegybank eszköztárát (5). Az eszköztárnak mindenkor összhangban kell lennie a kamatpolitikával és a pénzpiaci körülményekkel - húzta alá.

Árstabilitás és árfolyam (6). Rövid leszek: az árstabilitás szempontjából kiemelten fontos a piacok és a forint árfolyamának stabilitása. Ez a véleményem nem most fogalmazódik meg bennem először.

Kiszámítható, stabil árfolyamra van szükség a gazdaság növekedéséhez

- hangsúlyozta.

A jegybank mérsékelni fogja a klasszikus működési feladatain kívüli tevékenységeit - jelezte előre, majd kiemelte a gazdálkodási fegyelem fontosságát. A jegybank működése átlátható lesz - ígérte.

Vezetésem alatt a Magyar Nemzeti Bank a jogszabályban meghatározott, klasszikus jegybanki mandátum végrehajtását tekinti kizárólagos feladatának - jelezte a leendő jegybankelnök.

Kockázatok kezelése (7). Az inflációs cél, a pénzügyi közvetítőrendszer, a fenntartható gazdasági növekedés. Ezekre leselkedhetnek kockázatok. Ezekre tekintettel hozza meg döntéseit később a jegybank - jelezte.

A pénzügyi piacok (8) megfelelően működnek, a szektor tőke és likviditási ellátottsága lehetővé teszi, hogy a pénzügyi rendszer hozzájáruljon a fenntartható gazdasági fejlődéshez - értékelte.

Megosztás

Varga Mihály ismerteti a terveit

Bánki Erik, a bizottság kormánypárti elnöke vezette fel a meghallgatást és arra kérte a jelenlegi pénzügyminisztert, hogy mutassa be, milyen tervek mentén tervezi folytatni 6 éves jegybankelnöki ciklusát.

Varga Mihály megtisztelőnek nevezte a felkérést. Azt gondolom, ennél nemesebb feladat kevésszer adódik egy közgazdász életében - értékelte. A jegybank szerepe a magyar gazdaság életében kiemelt és hangsúlyos - tette hozzá.

Egy változó világgazdasági környezetben, ebben a helyzetben kell a jegybanknak teljesítenie a küldetését. A jegybank munkatársai felkészült és tapasztalt emberek, örömmel fogok velük együtt dolgozni - mondta.

Megosztás

Kezdődik a meghallgatás

Kisebb késéssel veszi kezdetét Varga Mihály jegybankelnökjelölti meghallgatása. Jelen van még Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár, Kurali Zoltán ÁKK-vezérigazgató, valamint Sipos-Tompa Levente MFB-vezérigazgató.

Megosztás

Csúszik a kezdés

Jelenleg még Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter meghallgatása zajlik az Országház Tisza Kálmán termében, ezért jól érzékelhető csúszással indulhat csak Varga Mihály meghallgatása.

Megosztás

Így készül a jegybankelnökségre Varga Mihály - Hamarosan élőben beszél

Orbán Viktor miniszterelnök november végén jelentette be a várakozásokkal összhangban, hogy Varga Mihályt jelöli az MNB élére.

Ebben a szerepben először szólal meg Varga Mihály és nyilatkozhat a monetáris politika várható irányáról. Emiatt

a piaci szereplők körében is kiemelt figyelem övezheti a mai kijelentéseit.

A legfrissebb elemzői felmérésünk eredménye ebből a szempontból is különösen érdekes:

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Kiszámoló

Zsugori vagy takarékos?

Nagyon sokszor félreértik az emberek a takarékos életmódot és azt gondolják, hogy aki takarékosan él, az zsugori vagy fukar. Az érem másik oldala, amikor valaki takarékosnak hiszi magát, pedig

KonyhaKontrolling

Az év legfontosabb KK bejegyzései

Mivel már nagyon kevés van hátra az évből, és várhatóan mindenki a karácsonyi előkészületek körül tevékenykedik, úgy gondoltam, összeszedtem az év legfontosabb bejegyzéseit. Nem tudom, h

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elképesztően nagy hibát követtek el a katonai elemzők Oroszország fegyverarzenáljával kapcsolatban
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Lantos Csaba geotermikus energia Energy Council